2017. szept. 5.

Clélie Avit: Itt vagyok

Fülszöveg:
Elsa nem érez hideget, szomjúságot, éhséget. Egy hegymászó baleset után kómába zuhanva, hónapok óta érzéketlenül fekszik egy kórházi ágyon. Illetve nem teljesen érzéketlenül. Hall. Csak ezt senki sem tudja. Thibault az édesanyját kíséri be a kórházba az öccséhez, ő viszont nem hajlandó bemenni hozzá. Neheztel rá a halálos balesetet miatt, amit okozott. A kórházban bolyongva véletlenül Elsa szobájába téved. Ahová ettől kezdve rendszeresen visszatér…

Régóta csücsült már a várólistámon ez a könyv, de nem tudnám megmondani, hogy egyáltalán miért került fel oda. A borító nem valami hívogató, egyszerű és unalmas, a fülszöveg se ígér olyasmit, amiért törném kezem-lábam, hogy olvashassam, és a túlságosan jó értékelés se valami jó jel. Főleg ha realista könyvről van szó, mert ha a jó értékelésű realista könyvet olvasok annak mindig az lesz a vége, hogy nekem cseppet se fog tetszeni.

Azért most vettem a kezembe a könyvet, mert valami rövid kis olvasmányra vágytam és csakis a könyv rövidsége miatt kezdtem neki, fogalmam se volt mire számítsak. Ez a könyv... sajnálom, de ez a könyv az elejétől a végéig egy baromság. Őszintén nem értem miért szeretik ilyen sokan és miért kapott ilyen sok pozitív értékelést, mikor az egész történet unalmas, irreális és ami még rosszabb hihetetlenül bizarr. Mondom is, hogy miért gondolom így.

Az alap ötlet jó lehetett volna. Adott nekünk egy fiatal nő, aki balesetet szenved és hónapok óta kómában fekszik. Már majdnem mindenki lemondott róla, de ő mégis "tudatra ébred", és habár még nem tér magához és nem látszik rajta, hogy menthető lenne, ő mégis hall és érzékel mindent maga körül. Az orvostudomány egyik legnagyobb kérdését helyezi az írónő a középpontba. Vajon a kómában fekvő betegek tényleg hallják, mikor hozzájuk beszélnek? Meddig érdemes bízni abban, hogy felépülnek? Meddig remélhet a család és a barátok? Meddig bizakodhatnak az orvosok, hogy valaha felépül a kómás beteg? Mind izgalmas és elgondolkodtató kérdés, amiről ezerszer szívesebben olvastam és méláztam volna el. Ez a könyv akkor ütött volna nagyot, ha egy családi/baráti dráma áll a középpontban azzal a kérdéssel, hogy megmenthető-e még vajon Elsa?

Sajnos nem ezt kaptuk, hanem egy bizarrul hihetetlen szerelmi történetet, ami a valóságban egyszerűen sosem történhetne meg. Mivel realista könyvről beszélünk, így elvárom, hogy olyan szerelmi szál legyen benne ami reális és ami akár meg is történhetne. Lehet unalmas, akár nyálas, de akkor is olyan legyen, amit el tudok hinni. Erre mit kapunk? A férfi főszereplőnk, Thibault egyik nap véletlen Elsa kórházi szobájába keveredik, hogy itt leljen egy kis nyugalmat saját gondjai elől. Ki tudja miért roppant vonzó lesz számára egy ezernyi csövön lógó, hónapok óta kómás beteg nő, így titokban elkezdi látogatni, beszél hozzá és pár nap alatt halálosan bele szeret. Én meg olvasás közben csak arra tudtam gondolni, hogy MI A FENE VAN?!

Nem vagyok én szívtelen dög, se nem érzéketlen tuskó, szeretem én a romantikát és értékelem a normálisan és reálisan megírt romantikus történeteket, de ilyen egyszerűen nem létezik. Az egész történet egy nagy baromság. Mégis ki az a normális férfi, akkor egy kómában fekvő idegen nőt kezd el látogatni és beszélni hozzá? És a nő barátai és családja miért nem akadnak ki ezen? Egy idegent engednek be a kórházi szobába, aki lehetne akár egy pszichopata is. Ilyen az életben sosem fordulna elő, kérem szépen! Főleg a nő családja nem engedne olyat a nő közelébe, akit nem ismernek és akiről nem tudnak semmit. De komolyan!

Az egész könyv épp ettől lett számomra hiteltelen és ennek következtében felettébb idegesítő. Az írónő egy roppant jó alapötletet rontott el rengeteg irreális cukormázzal és egy a valóságban sosem megvalósulható szerelmi szállal, ami önmagában egy nagy baromság. Pedig a felvetett komoly témák és azokkal kapcsolatos gondolatok engem kifejezetten érdekeltek volna, de sajnos nem ez került a középpontba, hanem éppen az, ami aztán mindent elrontott. Sajnálom, de ez a könyv egy baromság az elejétől a végéig, nem tudok rá jobb szót kitalálni, mert az, és őszintén nem értem, miért kapott ilyen sok pozitív értékelést.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...