2017. aug. 9.

Wonder Woman (A Csodanő)

A történet:
Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana (Gal Gadot), az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai.
Míg meg nem látta az első férfit.
Egy pilóta (Chris Pine) lezuhan a parton, és óriási háborúról beszél a páncélba öltözött nőknek, amely a kinti világban dúl. Diana biztos benne, hogy ő véget tudna vetni a vérengzésnek, a lábadozó pilótával együtt elhagyja az otthonát, és beleveti magát a harcba.
Csak a küzdelem közben érti meg, mibe keveredett, de akkor már nincs visszaút. Véget akar vetni minden háborúnak, és közben rácsodálkozik saját, emberfeletti erejére... és megsejti, hogy mi a végzete... (Forrás: port.hu)


Gyermeki rajongással várom és figyelem, ahogy a DC próbálja felépíteni saját filmes univerzumát a Marvel példáját követve. Habár DC rajongó lévén egyértelműen elfogult vagyok, azt még én is beismerem, hogy eddig inkább kisebb sikereket tudhatnak maguk mögött. és lássuk be nem nagyon jöttek be a számításaik. A Superman filmet hagyjuk, mert én kétszer is bealudtam rajta, miután csak sikerült végig néznem. A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala nekem bejött sokakkal ellentétben, de azért azon is lehetett volna mit javítani. És az Öngyilkos Osztag. Nekem ez is tetszett, annak ellenére, hogy láttam és elismerem a hibáit. (Elfogult vagyok, kövezzetek meg érte.)

Idén elérkezett a következő filmes próbálkozás, a Wonder Woman, mely gyakorlatilag a novemberben érkező Igazság Ligája film felvezetőjének tekinthető. Wonder Womanről nem sokat tudtam, gyakorlatilag csak annyit, amennyit az előzetesben tudni lehetett, így mondhatni "szűz fejjel" ültem be a moziba, mert nem tudtam, mire számítsak. Hallottam a sok pozitív kritikát, így megnőttek hirtelen az elvárásaim, melyeket a film szerencsére sikeresen megugrott. Igazak voltak a pozitív elismerések, ez a film egy korrekt módon összerakott darab.


Nekem nagyon tetszett és örülök annak, hogy a DC végre egy olyan filmet rakott le az asztalra, amit nem csak a rajongók, hanem a kritikusok szintén elismernek. Hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem, de azért megpróbálom részletezni, miért olyan jó film a Wonder Woman. A legfontosabb indok mi más lehetne, mint hogy végre egy női szuperhős kerül a középpontba. Ez azért korszakalkotó a maga módján, mert ilyen nagy költségvetésű, hollywoodi produkcióban először láthatunk női szuperhőst főszereplőként megelevenedni a vásznon. Szeretem a női főszereplős történeteket, főleg akkor ha az a főszereplő tényleg érdekes és szerethető karakter. Diana pedig mindenképp az.

Ennyi persze nem lehet elég a sikerhez, kellett ide más is. A film tulajdonképpen Diana történetének kezdetét tárja elénk, életének azt a korszakát, mikor kilépve a naiv és ártatlan "gyerekkorból" megismeri a való világot annak minden borzalmával együtt. A történet az 1. világháború idején játszódik és habár a háború nagy szerepet kap benne, mégse azon van a hangsúly. A történet izgalmas és látványos, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Diana hogyan ismerkedik meg a "való világgal", hogyan illeszkedik be az emberek életébe, hogyan ismeri meg a szerelmet és hogyan szenvedi el élete első nagy csalódásait és veszteségét.

Diana, mint karakter szép utat tesz meg. Okos, bátor, erős, ám végtelenül naiv fiatal lányként kezdi, és közben fokozatosan alakul át egy olyan igazi női példaképpé, akire mindannyian bátran felnézhetünk. Aki kitartóan és félelmet nem ismerve küzd a céljaiért, aki nem fél senkitől és semmitől, aki hisz az emberekben és a barátaiban, aki végtelenül hűséges azokhoz, akiket szeret. Igazi nő ő minden porcikájában, igazi példakép lehet bárki számára.


Személy szerint nekem az is tetszett, hogy habár volt a filmben némi romantikus szál, nem ezen volt a hangsúly, hanem finoman maradt a háttérben a fő történetszál mögött. Ha jobban belegondolunk, nem is nagyon volt itt semmi említésre méltó, mert mielőtt jobban kibontakozhatott volna a dolog, a sors ugyebár közbeszólt. Örültem annak, hogy ezen a téren tragikus lett a film vége, mert így valahogy még nagyobbat ütött számomra. Ez a veszteség kellett ide, hisz ezek azok a dolgok, amik igazán formálhatják egy karakter jellemét. Diana életútjába kellett mindez, az első igazi nagy veszteség.

A film szépen egyensúlyoz a komolyság és a poénok között. Szerencsére a poénos részek tényleg azok voltak, többször is őszintén mosolyodtam el, nem érződött az erőltetettség, mint néha szokott az ilyen esetekben. Két kisebb negatívumot nem szeretnék kihagyni. Személy szerint örültem volna annak, hogy ha az amazonok nem csak az elején szerepelnek, hanem mondjuk később szintén feltűnnek, nekem hiányoztak a film többi részéből. A másik a papírmasé fő gonosz, akinek most sem tudtak értelmesebb célt kitalálni, minthogy el akarja pusztítani a világot, mert éppen ahhoz van kedve. Fő gonoszok terén a DC most sem erőltette meg magát. Jobb lett volna, ha a végén kiderül, nincs semmilyen Árész, én őszintén azt hittem, így lesz, de sajnos nem ez lett a vége.

Valóban jól sikerült film lett a Wonder Woman, a DC most valahogy megragadta azt, amit kellett és szerencsére nem lőttek (ismét) mellé. Ezek után bizakodva várom az Igazság Ligáját, remélem nem kell majd csalódnom. És talán a korábbi negatív kritikák hatására, a DC végre összeszedi magát és  a soron következő filmjeik is jobban sikerülnek majd, mint a korábbiak. Meglátjuk, de én drukkolok.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...