2017. júl. 30.

Susan Ee: A vég napjai (Penryn és a világváge 3.)

Fülszöveg:
Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek.
Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak.
De ki fog győzedelmeskedni?
A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást?

Nagyon régen volt már, mikor az első két részt olvastam és szégyen, nem szégyen bevallom, nem sok mindenre emlékeztem belőle. Persze a fő történetszál és a két főszereplő rémlett, de hogy konkrétan mi történt az első két részben... az egy homályos köd maradt számomra. Újraolvastam a korábbi bejegyzéseimet és aztán derengeni kezdtek a dolgok. Az első részt szerettem, a másodikat kevésbé, így nem tudtam mire számítsak a trilógia befejező részében. Igazából nem nagyon volt kedvem most ehhez a könyvhöz, de szeretném befejezni a megkezdett sorozataimat és gondoltam ez lehetne a következő ebben a "projektben".

Nem kertelek. Nem kötött le a könyv. Nem tudom mi lehetett az oka, de csak ímmel-ámmal olvastam és azért, mert nem szeretek félbehagyni semmit, amit egyszer elkezdtem és mert tudtam, hogy ha most leteszem, akkor sosem visz rá a lélek, hogy valaha folytassam. Talán nem voltam YA fantasy hangulatban, talán pont rosszkor olvastam, talán maga a könyv volt ennyire unalmas, vagy talán mindhárom egyszerre, a lényeg, hogy ez a könyv inkább csak idegesített és untatott, minthogy szórakoztatott volna.


Pedig kár érte, mert remekül indult a sorozat az első résszel. Nem sok jó angyalos könyvvel találkoztam idáig, és a kezdetek alapján ez annak tűnt. Aztán idővel megjelentek a műfaj tipikus kliséi és hibái, én pedig egyre jobban kezdtem unni. (De legalább szerelmi háromszög nem volt benne, ez is valami.) Habár mozgalmas volt a harmadik rész, hisz mindig mentek ide-oda, mégis teljességgel kiszámíthatóan alakult az elejétől a végéig, semmi meglepetést nem okozott. A romantika most szerencsére háttérbe szorult, és nem kellett végig asszisztálnom a főszereplők nyáltengerét, ennek mégsem tudtam teljes mellszélességgel örülni, mert a könyv unalmas volt. Tessék, kimondtam. Számomra unalmas volt a befejező rész, nem tudok rá jobb kifejezést találni.

Ha a tömény unalom nem lett volna elég, akkor még az olyan logikátlanságokat is meg kellett emésztenem, hogy az ellenállók vezetőjének halála után Penryn lesz az új vezető. Igen... tengernyi erős, talpraesett és okos felnőtt férfi és nő helyett kit választanak meg vezetőnek? Egy 16 éves csitrit, aki még arra sem képes, hogy önmagát megvédje, nemhogy ezernyi embert. Értem én, hogy YA könyv és egy tinédzser a főszereplő, de azért maradjunk már a realitások talaján, kérem szépen! Mégis ki olyan idióta, hogy egy angyalpárti 16 éves kis csajra bízza az életét? Már miért lenne ő jobb, mint a többiek, akik korábban a lázadókat irányították? Persze más YA könyvekben is a tini főszereplők állnak a középpontban és mindig kiemelt jelentőségűek, de azért sosem lettek egymaguk vezetők, hanem mindig volt mellettük egy felnőtt "mentor", mert azért így mégis csak hihetőbb a dolog, nem igaz?

Ez a könyv nem jött be, nagyon nem. Talán ha jobb kedvemben olvasom, vagy ha olyan a hangulatom, akkor jobban tetszett volna, de az biztos, hogy mint egy trilógia befejező része, ahhoz képest irtó gyengére sikeredett. Pedig jól indult a sorozat, az első részt szerettem, csak kár, hogy egy ilyen maszlag lett a végére.
Értékelés: 5/1

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/susan-ee-end-of-days-a-veg-napjai

2017. júl. 23.

Skam (Szégyen)


Húgom hosszadalmas győzködése után kezdtem bele a sorozatba, bevallom kissé szkeptikusan. Az utóbbi években nagyon más lett az ízlésünk és nekem nem igazán szoktak bejönni azok, amikért ő annyira odavan. Miután többször biztosított róla, hogy nekem ez a sorozat tetszeni fog és hogy tisztára olyan, mint a Skins (mármint az eredeti brit verzió, amit régen annyira imádtam), akkor gondoltam adok neki egy esélyt. Úgyis régen néztem már tinikről szóló sorozatot, úgy voltam vele, ha nem jön be, akkor is legalább megpróbáltam. Lássatok csodát, húgomnak igaza lett... rögtön magába szippantott a Skam és alig pár nap alatt ledaráltam a teljes sorozatot.

Mondjuk ez nem olyan nagy teljesítmény, hisz összesen 4 évad készült (idén az utolsó, júliusban ért véget a sorozat), évadonként 10-12 résszel és részek kb 20-30 percesek. Vagyis nem olyan hosszú a sorozat, ha belegondolunk. Az sem tántorított el, hogy norvég sorozat révén csak felirattal lehet online megnézni, hisz természetesen nincs hozzá magyar szinkron. Nem annyira ismert nálunk a Skam, amit nagyon sajnálok, mert van annyira jó, mint a brit Skins volt anno. Nehéz volt az elején megszoknom a norvég nyelvet, hisz olyan fura a hangzása és a kiejtése, és mivel egy kukkot se értek belőle, így teljes mértékben csakis a feliratra voltam utalva. Aztán ahogy magával ragadott a sorozat, már nem érdekelt, hogy felirattal kell néznem, hisz így is működött a dolog.


Miről szól a Skam? Egy sorozat, mely egy fiatal baráti társaság mindennapjait mutatja be, akik ugyanabba az iskolába járnak. Mind a négy évadban más a főszereplő, de a fő történetszál mellett természetesen a többiek is szerepet kapnak, de akkor inkább csak mellékszereplőként vannak jelen. Tetszett ez a koncepció, a Skinsnél is valami hasonló volt, csak ott minden epizódban volt más a központi karakter, itt pedig egy teljes évad egy adott karakterre fókuszál.

Megismerhetjük a norvég tinik életét és szokásait, ami érdekes volt számomra, mert nem sokat tudok a skandináv országokról, főleg Norvégiáról nem. Persze a norvég tinik se mások, mint a tinik bárhol máshol a világban, de például megtudtam, hogy milyen fontos számukra a Russ időszak végzős évükben vagy a Russ busz és minden ehhez kapcsolódó program és szokás. Kicsit emlékeztetett ez arra, hogy a mi sulinkban is volt végzős évünkben iskolanapok, ahol diákigazgatót választottunk és ahol 2-3 napos programok voltak és milyen jót szórakoztunk.

Amit fontos még megemlíteni, hogy a sorozat milyen kiemelten kezeli a mai modern közösségi médiák szerepét a fiatalok életében. Megmutatja, hogy a közösségi média mennyire elengedhetetlen részét képezi a fiatalok életének, hogy szinte ezen élik az életüket, ezen tartanak kapcsolatot, ezen kommunikálnak, ezen követik egymást, és hogy ez nélkül szinte nem is képesek élni. Emellett fontos témákat érint és gondolkodtat el az egyes évadok központi karaktereinek története révén. Nem csak bedobja ezeket a komoly témákat, nem elnagyoltan kezeli, hanem olyan módon érinti, hogy azzal megérint és nyomot hagy az emberben.


És a karakterek, te jó ég! Olyan remek karaktereket hoztak létre az írók, hogy szinte mindenkit lehet szeretni valamiért. Mindenki egyedi és szerethető, holott nem tisztán jó emberek ők, hanem csinálnak rossz és helytelen dolgokat, tesznek hülyeségeket, veszekednek és fúrják egymást, olyan emberiek és "szürkék", mint az igazi tinédzserek. Megérint, ami történik velük, és szurkolsz nekik végig. Ott van Eva, aki kicsit sem olyan helyes jó kislány, amilyennek elsőre tűnik, vagy épp Noora, aki okos, komoly és talpra esett fiatal nőként mindig kiáll a véleménye és azon ügyek mellett, amik fontosak számára.

Chris, a kissé fura, de mindig szórakoztató fiús lány, és Vilde, aki gyakran naiv és ostoba, de abszolút szerethető és mindenben támogatja a barátait. Sana-ról se feledkezzünk meg, aki talán komornak és hidegnek tűnik, de a barátaiért akár tűzbe is menne, ha kell. A fiúk közül nekem William és Isak a kedvenceim, persze éppen teljesen más okok miatt. Ha mindez nem lenne elég, az is hatalmas előny, hogy itt tényleg fiatalok játszanak tinédzsereket, nem pedig agyonsminkelt harmincasok, akikről messziről ordít, hogy régen nem tinédzserek már.

Szeretnék mindegyik évadról írni egy kicsit, mert mindegyikben más a központi karakter és más a fő történetszál, de azért a sorozat végig összefügg és haladunk előre a történettel. A négy évad két évet mesél el, és sajnálom, hogy vége lett a sorozatnak, mert engem érdekelt volna a lányok végzős éve is, szerintem igazán meg lehetett volna még csinálni két évadot az utolsó két félévről. Nem is értem miért fejezték be... sajnálom a dolgot, de hát nincs mit tenni. Lássuk akkor mit szerettem az egyes évadokban, mert mindegyiket szerettem valamiért.


1. évad - Központi karakter: Eva
Eva történetével indul a sorozat és az első évad az ő és Jonas kapcsolatát és annak nehézségeit mutatja be. Eva megismerkedik Vilde-vel és Chrissel, majd Noora-val és Sana-val és belőlük alakul meg az a lány csapat, ami köré eztán a sorozat épülni fog. A lányok igazi jó barátnők lesznek az évad folyamán. Megtudjuk Eva hogy lett kegyvesztett a korábbi barátnőjétől, és hogy miért nem tud igazán bízni Jonasban. Megjelenik a megcsalás, az anorexia kérdésköre, a barátság és az összetartás fontossága.


2. évad - Központi karakter: Noora
A második évadban Noora lesz az új főszereplőnk és a Williammel való kapcsolatának kialakulását asszisztálhatjuk végig. Noora és William két kedvenc szereplőm lettek, és ha már itt tartunk a kedvenc párosom is, ezt nyugodtan kijelenthetem. Annyira jók együtt, annyira remek volt a történetük, hogy csak imádni lehet őket. Majd ha megnézitek, akkor megértitek, miért is lettek a kedvenceim. Itt a bizalom, a szexuális zaklatás, a szexualitás és szintén a megcsalás jelennek meg, mint komoly témák.


3. évad - Központi karakter: Isak
A harmadik évadban szerencsére már nem egy lány került a középpontba, hanem Isak, aki a harmadik kedvenc szereplőm az előző páros után. Isak a sorozat eleje óta érdekelt engem, mert valahogy éreztem, hogy sokkal több van benne, mint amit eddig megmutattak belőle. Persze voltak utalások arra, hogy lehet, hogy meleg, de amíg nem lett biztos a dolog, addig én ezt nem vettem komolyan. Isak évadát szintén imádtam, ez a második kedvenc évadom. Isak és Even majdnem olyan kedvenc párosom lettek, mint Noora és William, de sajnos őket nem sikerült megelőzniük, így csak a második helyre szorultak. Értelemszerűen az évad komoly témája a homoszexualitás kérdése és minden ezzel kapcsolatos dolog, persze nem szájbarágósan. Isak az ékes példája annak, hogy nem minden meleg olyan, mint ahogy az általában az emberek fejében él. Ő egy normális fiú, aki a saját neméhez vonzódik és elsőnek magával kell megküzdenie, hogy elfogadja az érzéseit, majd pedig a körülötte lévőkkel és az előítéletekkel.


4. évad - Központi karakter: Sana
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez lett a leggyengébb évad az összes közül, de talán csak azért érzem ezt, mert sosem voltam nagy Sana rajongó. Szerintem ő nem annyira érdekes karakter, hogy rá lehessen húzni egy egész évadot, inkább csak mellékszereplőként tudtam őt elképzelni. Az íróknak mégis sikerült megcáfolniuk, mert csak kreáltak neki is egy saját sztorit, ami láss csodát érdekes volt a maga módján. Itt inkább Sana vallásossága miatt az iszlám vallás kerül előtérbe, a valláshoz kapcsolódó minden tipikus kérdéssel. Mire jó a vallás, ha szétválasztja az embereket? Hogy fogadhatja el egy vallásos ember, ha olyanok a barátai, akik nem a vallása előírásai szerint élnek? Egyáltalán lehetnek így barátok? Sana is fiatal lány, és neki is megtetszik valaki, de a vallása ismét közéjük áll. Az iszlám iránti előítéletek és azok megkérdőjelezése mind megjelennek az évad folyamán.

Láthatjátok hát, hogy az évadok sok-sok érdekes és összetett karakterrel, rengeteg tinédzser drámával és komoly témákkal operálnak, mindezt pedig remek zenékkel spékelték meg olyan fiatalos hangulatban. Egyetlen negatívumként annyit tudnék megemlíteni, hogy a korábbi főszereplők később végig háttérben maradnak és mondhatni teljesen eltűnnek. Például Eva és Jonas az első évad után gyakorlatilag alig szerepeltek, vagy Noora és William, akik a második évad után szinte eltűntek a negyedik végéig. Oké, értem, hogy az ő történetük lezárult, de azért nem szűntek meg létezni, így nyugodtan szerepelhettek volna ezután is. De ez csak a személyes véleményem.

Mindenesetre imádtam a sorozatot az elejétől a végéig, még a gyengébb negyedik évadban is találtam jó dolgokat és elgondolkodtató kérdéseket. A második évad az abszolút kedvencem, melyet szorosan a harmadik követ, de összességében remek a teljes sorozat, amit mindenkinek szívből ajánlok. Ha szeretitek a tini sorozatokat, főleg, ha anno imádtátok a Skinst, akkor a Skamet nektek találták ki. Adjatok neki egy esélyt, mert megérdemli, hogy szélesebb körben ismert legyen nálunk is.
UI: Külföldön olyan nagy siker mind a nézői és mind a kritikusi körökben, hogy Amerika ismét lecsapott és egy amerikai remake-t akar készíteni belőle. Próbálja csak meg, de előre megjósolom, hogy hatalmas bukta lesz. (Hisz tudjuk mi lett az amerikai Skins-el is!)
Értékelés: 10/10

Ezen a magyar rajongói oldalon tudjátok megnézni a sorozatot:

2017. júl. 14.

The Handmaid's Tale (A szolgálólány meséje) 1. évad összegzés


Ha egy sorozat körül nagy felhajtás alakul ki, akkor még ha akarnám se tudnám elkerülni. Persze, ami olyan témáról szól, ami hidegen vagy, vagy aminek a stílusa távol áll tőlem, az így se fog érdekelni, de A szolgálólány meséjével más a helyzet. Disztópia, melynek középpontjában a nők elnyomása áll, és ahol a főhősnek hihetetlenül borzalmas dolgokkal kell megküzdenie. Igy nem állhattam ellen neki, és ledaráltam az eddig megjelent első évadot. 10 részes első évadot idén tavasszal vetítette Amerikában a HULU csatorna, a részek nagyjából 50 percesek. Akkora sikert aratott kritikusi körökben, hogy érkezik jövőre a folytatás. Természetesen könyvadaptációról van szó, Margaret Atwood azonos című könyve adta az alapot. (Ez nem meglepő, mert manapság szinte minden sikeres film vagy sorozat valamilyen adaptáció, ritka az eredeti ötlet Hollywoodban, valljuk be.)

A történet:
A Margaret Atwood immár klasszikusnak számító regényén alapuló A szolgálólány meséje (The Handmaid's Tale) a disztópikus, Gileád Köztársaság nevű totalitárius társadalomban játszódik, amely az egykori Amerikai Egyesült Államok helyén jött létre. A környezeti katasztrófák által fenyegetett és zuhanó születési számokat mutató Gileádban torz fundamentalizmus uralkodik, amely militarizált formában tűzi zászlajára a "visszatérést a hagyományos értékekhez".
Offred (Elisabeth Moss), aki a Vezér háztartásában Szolgálólányként dolgozik, az egyik utolsó termékeny nő, így a nőknek abba a kasztjába tartozik, akiket szexuális rabszolgaságra kényszerítenek a világ újbóli benépesítésére irányuló utolsó kétségbeesett erőfeszítés nevében. Offrednek ebben a rémisztő társadalomban kell életben maradnia a Vezérek, kegyetlen Feleségeik, a háztartásvezető Marthák és a többi Szolgálólány között - akik közül bárki Gileád kémje lehet -, és beteljesítenie célját: mindezt túlélni és megtalálni a lányát, akit elvettek tőle. (Forrás: port.hu)

A sorozat annyira magával ragadó és olyan hihetetlenül keserű, mégis izgalmas hangulata van, hogy lehetetlen abbahagyni. Én is olyan gyorsan daráltam le a részeket, ahogy időm engedte. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, mert van néhány iszonyú nagy problémám vele, amit mindenképp ki fogok fejteni. Nem szeretném azonban a negatív dolgokkal kezdeni, így elsőnek lássuk mi tetszett benne.

Egyrészt maga műfaj, hisz imádom a disztópiákat, ha azok rendesen ki vannak dolgozva. Olyan kegyetlen világot képzelt el az írónő, amit végig nézni is borzalmas, nem hogy megélni. A sorozat a jelenben indul, de folyamatos visszaemlékezések segítségével ismerhetjük meg, mi vezetett az elnyomók hatalomra kerüléséhez, hogy alakult ki az új rendszer és milyen szokásaival és szabályaival döntötte romba a korábbi világot. Nincs pontosan megmagyarázva, hogy mi történt a múltban, csak annyit kapunk, hogy a környezeti katasztrófák és légszennyezettség miatt a népesség nagy része meddővé vált és iszonyat kevés gyermek született évek óta. A visszaemlékezések megmutatják, hogy épült le a korábbi demokratikus rendszer, hogy vették el fokozatosan a nők jogait és hogy kerültek hatalomra a vallási fanatikusok.


A másik, ami tetszett a vallási fanatizmus ábrázolása. Egy olyan új rendszer kerül hatalomra, akik a mostani vallásokhoz hasonlóan a régi értékek fontosságában hisznek, vagyis abban, hogy a férfiak szerepe a vezetés és az irányítás, a nőké pedig az, engedelmesen mellettük álljanak és gyerekeket szüljenek. A nőktől elveszik jogaikat és visszakényszerítik őket a "természetes szerepükbe", miközben "kuss lesz a nevük". És ha ez így nem lenne elég borzalmas, még azt sem választhatják meg, hogy kivel akarnak együtt lenni, hisz a még termékeny nők értelemszerűen hihetetlen értékesnek számítanak. Nem szülhetnek akárkinek gyereket, ez nem így megy, még ezt a választást se hagyják meg számukra. 

Összegyűjtik és kiképzik őket, hogy a magas rangú vezetőknek és azok feleségeinek szüljenek gyereket. Persze mindez nem önkéntes alapon működik, hanem erőszakkal kényszerítik őket. Gyakorlatilag minden hónapban a rendszer vezetői a legtermékenyebb napon megerőszakolják ezeket a nőket a feleségeik jelenlétében (akik mindezt a "szertartást" mellszélességgel támogatják), hogy gyereket csinálhassanak. Borzasztó az egész és undorral vegyes felháborodással néztem szegény Offred és a többiek szenvedéseit. Kellően szörnyű és ijesztő ez a jövőkép, amiben én biztos öngyilkos lennék, de komolyan, mert nem tudnám elviselni, hogy élő szülőgépnek tekintsenek és a saját kedvükre használjanak. A műfaj, a háttérvilág, a téma nálam mind-mind telitalálat, nehéz dolgok ezek, és épp ezért tetszett, mert szeretem az ilyen borzasztó és elgondolkodtató történeteket.


A másik, amit imádtam a sorozatban a három főszereplő. Mindhárman remek karakterek, csak más-más módon. Offred, vagyis June rengeteg traumán megy keresztül, és habár valamikor erős és független nő volt, őt is megtörte a rendszer, mikor elvesztette a férjét és a kislányát és belekényszerítették ebbe az új szerepbe. Csak azért tart ki, hogy egyszer lehetősége legyen megtalálnia  a lányát és ezért viseli ez mindazt, ami vele történik. Számomra meglepetés volt a színésznő, aki a szerepet játszotta, bevallom ezelőtt nem ismertem, de olyan remekül adta át Offred szenvedését, belső fájdalmát, kétségbeesését és néhol örömét, hogy le a kalappal előtte.

A másik két főszereplő a Parancsnok és a felesége, akik szerencsére nem csak szimpla kegyetlen karakterként lettek bemutatva, hanem idővel kaptak egy kis mélységet. Kiderül a saját háttér történetük, megtudjuk, hogy milyen szerepük volt az új rendszer kiépülésében, hogy Serena mennyire vágyik már egy saját gyerekre, és hogy Fred pedig habár részt vett az új rend kialakításában, mégis fittyet hány a szabályaira és sorra szegi meg őket. De nem csak ők vannak így ezzel, hanem többen is, épp ez bizonyítja, hogy mennyire rossz és élhetetlen a világ, amit kialakítottak maguknak. A három főszereplő egymáshoz való viszonya, kapcsolataik alakulása hihetetlen jól lett bemutatva.

Habár meg van a tökéletes alap és a remek karakterek, valami mégsem kerek a sorozatban. Nem tudok a könyvről nyilatkozni, ott talán minden meg van magyarázva, de a sorozat nézése közben több kérdés is felmerült bennem. Mi szükség van a termékeny nők konkrét megerőszakolására? Miért nem mesterséges megtermékenyítéssel ejtik őket teherbe? Persze, hogy így drámaibb és borzasztóbb a szituáció, de ez akkor is érthetetlen számomra. Mintha csak a dráma kedvéért írta volna meg az írónő így, mellőzve a logikát. Vagy ezzel is a nők tárgyiasítását szeretné kifejezni? A másik, ami nem kerek számomra, hogy egy egész országnyi ember, hogy engedhette, hogy Gileád új rendszere létrejöhessen. Ott volt ez a kis csoport, aki megálmodta az új rendet, de velük szemben állt az ország nagy része és senkit sem érdekelt, hogy mi lesz a nőkkel? Kell a támogatók csoportja és persze katonaság a hatalomátvételhez, de könyörgöm a katonák is emberek, nem? Van anyjuk, húguk/nővérük, feleségük, barátnőjük, esetleg lányaik és nem érdekelte őket, hogy mi fog a szeretteikkel történni? Nem tudom hova tenni ezt az egészet, lehet csak én nem értem.


De ha már kialakult ez a világ, és tényleg ilyen fontosak lettek a termékeny nők, és tényleg úgy döntenek a vezetők, hogy gyerekek kellenek... akkor miért nem ezeket a nőket veszik feleségül? Minek kell nekik a meddő feleségük? Miért nem a meddő nőket taszítják szolgaságba és miért nem a termékeny nőket emelik ki a helyzetükből és bánnak velük tisztességesen? Ha már úgyis ilyen fontosak a világnak, akkor bánhatnának velük tisztelettel legalább. És mi a helyzet Gileádon kívül? Mi történik a többi országban? Persze van egy kis utalás Mexikóra és Kanadára, de én a világ többi részére gondolok. Ők mit kezdenek a helyzettel? Tudnak róla és hagyják, ami Gileádban történik az emberekkel? Igen, tudnak róla... ez a szomorú.

Iszonyúan összetett és komplex sorozat A szolgálólány meséje, ami érdekesen borzasztó alapokra épül remek főszereplőkkel és szintén érdekes mellékszereplőkkel. Adott egy jó háttérvilág, borzongató és kegyetlen hangulat és számos elgondolkodtató kérdés, mégis vannak lyukak a történetben, ami miatt nem tudok elégedett lenni. A kérdéseim adottak és remélem később mindre választ kapok. A negatív dolgok ellenére szerettem az első évadot és várom a folytatást.
Értékelés: 10//7

Előzetes:

2017. júl. 8.

Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót színesen (honnan indultam?)


A Maxim Kiadótól nemrég kaptam egy példányt a frissen megjelent Nyírd ki ezt a naplót színesen-ből. Mikor megkerestek a kérdéssel, hogy szeretnék-e belőle, akkor rögtön igent mondtam, mert már hallottam ezekről a kreatív könyvekről, csak még valahogy nem jutottam el odáig, hogy kipróbáljam őket. Nagyjából tudtam miről van szó, mégis mikor kézhez kaptam, elsőnek nem jutottam szóhoz, annyira imádtam azt, ahogy kinéz és persze a belső tartalmat is.

Végiglapozgatva érdeklődve szemeztem a jobbnál jobb és egyre kreatívabb feladatok közt. Ha valaki még nem ismerné a könyvsorozatot, a Nyírd ki ezt a naplót könyvek tulajdonképpen nem igazi könyvek, hanem kreatívan szórakoztató "füzetek". Lényegük, hogy minden egyes oldalon egy kisebb kihívást vagy feladatot teljesítve bárki kiélheti kreativitását, és a feladatok teljesítésének maga a könyv sínyli meg a következményét. Ha jól megdolgozod, a végére érdekes látványt fog nyújtani. Én roppant kíváncsi vagyok mi lesz belőle a végére. Most jutottam el nemrég odáig, hogy szereztem kellékeket és eszközöket a munkához, hogy minden oldalát átlapoztam. Tehát most fogok belekezdeni.... Ki fogom nyírni a naplót! :)

Még mielőtt elkezdeném e nemes feladatot (amihez majd húgom is lelkes segítséget nyújt!), hozok pár képet a könyv induló állapotáról. Roppant színes kiadvány, ötletes kihívásokkal, igazi színes egyéniség! Nem tudom mikorra végzek vele... de ha "kinyírtam", akkor hozok képeket a végső állapotról és leírom tapasztalataimat és élményeimet vele kapcsolatban.

Szóval... innen indul minden...







A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!

2017. júl. 4.

Jennifer A. Nielsen: Az árnytrón (Hatalom trilógia 3.)

Fülszöveg:
Egy ​háború. Túl sok véres csata. Vajon megmentheti-e a király az országát, ha a saját túlélése is kétséges?
A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik.
Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret.
Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját?


Tisztán emlékszem rá milyen nagy meglepetés volt számomra anno az első rész, mert nem hittem volna, hogy egy ilyen szórakoztató és egyedi YA könyvet kaparintottam a kezembe. Már akkor megvett magának a történet és az iszonyúan remek főhős, így nem volt kérdés, hogy olvasni fogom az egész trilógiát. A második részt is szerettem, de aztán egy időre elfelejtődött a folytatás. De ami késik, nem múlik. Végre eljutottam odáig, hogy olvashattam a trilógia befejező részét.

Senkinek se okozok meglepetést, de ezt a könyvet is imádtam. Remek folytatása az előzőeknek, és ismét jót szórakoztam Jaronon és azon, amit leművelt. Persze korábban is komoly volt a történet, hisz mindennek volt tétje, ami történt, de most éreztem azt igazán, hogy kezd felnőni a könyvsorozat. Az eleje még inkább gyerekkönyvként indult, de mostanra igazi középkorú stílusú YA történet lett belőle. Jaron most vívja meg legnehezebb és egyben utolsó harcát a koronáért és az ellenséges Vargan királlyal, aki még mindig nem adta fel. Akkor is meg akarja hódítani Carthyát és ezért kész minden eszközt bevetni.

A cselekmény mozgalmasra sikeredett, ez nem kétség, bár ezt is megszokhattuk már. Mondjuk ki a nyilvánvalót, Jaron nem képes megülni a hátsóján és maga indul megoldani a problémákat. Szerencsére van annyi esze, hogy elfogadja a segítséget ha kell, de azért még mindig volt olyan alkalom, amikor saját magának nehezítette meg a dolgokat. Jaron egy remek karakter, és már ezelőtt is hangoztattam mennyire kedvelem őt. Ritkák a fiú főszereplős YA könyvek, főleg az olyanok, amelyek ilyen műfajban íródtak. És az még ritkább, hogy a fiú főszereplős könyvekben a főszereplő maga is érdekes karakter.

Jaron határozottan az és jó volt látni, ahogy lassan "felnő" a szemünk előtt. Persze nem tudja levetkőzni rossz (és idegesítő) tulajdonságait, de azért már sokkal komolyabb, felelősségteljesebb és elkötelezettebb, mint akkor, mikor megismerhettük. Már nem az a szeleburdi árva kölyök, már nem Sage... hanem Jaron, Carthya ifjú, ámde ígéretes és mindenre elszánt királya. Roppant jót szórakoztam a poénjain és a belső monológjain, ismét szolgáltatta a könyv humor faktorát, ebben sem kellett hiányt szenvednünk. Tényleg remek karakter ő, én nagyon szeretem.

Tobias, Jaron és Roden

A fordulatos, izgalmas és pörgős történet, valamint az imádnivaló főhős mellett, az is tetszett ebben a részben, hogy Jaron régi ellenfelei, Tobias és Roden szintén végigjárták saját útjukat. Kár lett volna, ha elvesznek a jelentéktelen mellékszereplők tengerében. Mindketten kaptak egy saját kis történetet és örömmel néztem végig, ahogy révbe érnek. És hogy kiderült Roden valódi származása? Pislogtam nagyokat, mert erre én sem számítottam, így abszolút meglepett a dolog.

A végén egyetlen negatívumot tudnék kiemelni, mert sajnos nem tudok elmenni mellette. Jaron és Imogen.... hát igen, nem úsztuk meg a szerelmi szálat. Sejtettem, hogy ez lesz, nem is itt van a gond, mert szerencsére nem kellett sokáig asszisztálnunk hozzá. Nekem Imogen halálával van a bajom... vagyis a kamu halálával. Mikor "meghalt" a könyv elején, akkor gondoltam végre egy olyan könyv, amiben némi tragikum is történik és milyen jó már, hogy meghalt a főszereplő szerelme. Sokkal hatásosabb lett volna, ha veszít valamit (valakit) a harcban, szerintem nagyobbat ütött volna a sztori, kár hogy nem így lett. Mert persze aztán kiderült, hogy mégse halt meg. Puff, ennél nagyobb klisét nem is lehetett volna kitalálni.

Remek trilógia, remek befejezése. Ha ennyit írnék csak, azzal mindent elárulnék a könyvről. A Carthya trónjáért folytatott harc a végéhez közeledik és Jaron eszét, leleményességét és bátorságát felhasználva küzd meg az ellenséggel, miközben minden téren révbe ér. Jaront csak imádni lehet, ez most sem alakult másképp, és öröm volt nézni, ahogy a másik két fiú is megtalálta a saját útját. Ennél jobb befejezést nem is lehetett volna írni.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...