2016. okt. 27.

Dan Wells: Csak a holttesteden át (Nem vagyok sorozatgyilkos 5.)

Fülszöveg:
Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Korábban már írtam nektek arról, hogy Dan Wells nemrég Magyarországon járt és a Fumax kiadó éppen a látogatás idejére időzítette a Nem vagyok sorozatgyilkos könyvsorozat következő részének magyar megjelenését. Igazán ideje volt már, mert csaknem egy éve jelent meg az előző rész és Amerikában is már régóta kijött, de szerencsére nem kell tovább várnunk rá. Így lecsaptam az új részre, mert hát tudjátok mennyire IMÁDOM ezt a könyvsorozatot. Nem volt kérdés, olyan hamar kezdtem neki a könyvnek, amilyen hamar csak lehetett, és a hétvégén alig két nap alatt el is fogyasztottam.

Magam sem tudtam, hogy mennyire ki voltam már éhezve egy újabb John kalandra, amíg neki nem kezdtem a könyvnek. Nagy kedvencem a könyvsorozat, az összes részét imádom és mindegyiket többször újraolvastam már. Semmit sem tudtam a folytatásról, csak annyit, amennyit Dan Wells a panelen elárult, így mondhatni teljesen ismeretlenül kezdtem neki. Az első, amit rögtön ki kell emelnem, ez a könyv tényleg egy "road-book". (Szabadon elnevezve a a "road-movie" után.) Épp ezért a hangulatát és a dinamikáját tekintve alapból teljesen más, mint az eddigi részek. Az első három rész Claytonban játszódott, a negyedik pedig egy újabb városban, most viszont John és Brooke végig úton vannak. Menekülnek a negyedik részben történtek óta és közben újabb Sorvadtakra vadásznak Brooke halovány emlékei nyomán.

Igazán ötletes volt a váltás, mert így egy új megközelítést kapott maga a történet és láthattuk, hogy John és Brooke miként boldogulnak úgy, hogy mindig újabb és újabb idegen környezetben találják magukat. Mivel végig úton vannak, így ebből következik a dolog, hogy a szereplők létszáma drasztikusan lecsökkent és mondhatni kétszereplőssé vált a történet. John és Brooke most a lényeg, a két karakter fejlődése, kapcsolatuk alakulása és hogy láthatjuk, miként szoknak össze. John felelősnek érzi magát a lányért, hisz miatta lett belőle ilyen megtört, nem éppen épelméjű egyéniség, (és látjátok milyen finoman fogalmaztam!), és ezért viszi magával. Próbál vigyázni rá, próbálja elfogadni, hogy mi lett a lányból és próbálja őt megvédeni önmagától.

Elsőnek kicsit fura volt számomra, hogy ennyire erősen csak Johnra és Brooke-ra koncentrálunk most, mert a korábbi részekben azért voltak erősebb mellékkarakterek is John mellett, de aztán rájöttem, hogy most erre volt szükség. Így nem csak a fiú karakterét lehetett tovább mélyíteni, (és milyen szépen tette az író!), hanem a lányét is. Sőt! A kapcsolatukat is tovább lehet fejleszteni. John kezd felnőni, ez nem kétséges. Már nem az a 15 éves fiú, aki a kezdetekkor volt, hanem 3 évnyi "horror" van a háta mögött, Már nem az a zöldfülü, aki volt, már tudja, hogy kik azok a a Sorvadtak, és mivel senki más nem teszi meg, így magára vállalja a felelősséget, hogy egyenként pusztítsa el őket. Elvesztette a két legfontosabb embert, akit valaha szeretett, mert mint kiderült, igenis képes a szeretetre és nem olyan veszett ügy, mint ahogy gondolta magáról.

Már nem tud, és talán nem is akar egyedül maradni, ezért viszi magával Brooke-t. Vigyáz a lányra, mint egyetlen megmaradt utolsó barátjára. Tetszett a fordulat, mikor Brooke testében előbukkantak Senki különböző személyiségei és vicces volt látni, hogy John hogyan birkózik meg ennyi különféle lánnyal. Aztán várható volt, hogy egyszer Mary is vissza fog térni, és így is lett, így Johnnak a lány elvesztése és viszontlátása miatti érzéseivel szintén meg kellett küzdenie. Bonyolult volt a helyzet, mert hát Mary meghalt, de mégis itt volt valahogyan, így Johnnak meg kellett emésztenie ezt a szokatlan helyzetet. Tetszett, ahogy alakult John és Brooke kapcsolata a könyv folyamán, jó volt látni őket együtt dolgozni és azt is, hogy John miként kezelte a lány hangulat- és személyiségingadozásait.


Sajnos azonban két negatívumot mindenképp meg kell említenem, amiért nagy kár, mert az eddigi részek mind tökéletesek voltak úgy, ahogy voltak. Az egyik, ami nem tetszett, hogy a fő nyomozási szál, mert hogy abból itt is volt, szerintem a korábbiakhoz képest jóval gyengébbre sikeredett. Persze nem jöttem rá, ki a hunyó, nem a rejtély részével volt a gond, hanem inkább az egész tálalásával, aztán pedig a végső lerendezéssel. Ez a Sorvadt maga se volt olyan érdekes vagy izgalmas, mint az eddigiek, nem nagyon ismerhettük meg, valahogy nem tudta őt közel hozni az író hozzánk, Most gondoljatok bele! Hát nem ezerszer érdekesebb volt Crowley, Forman vagy épp Senki története? Na ugye, hogy igazam van.

A másik, ami nem nyerte el a tetszésemet, az a könyv magyar borítója. Az első trilógia mindegyik magyar borítóját imádtam, a negyedikkel meg úgy elvoltam, de már az se jött be igazán. Ez a mostani pedig egyszerűen ocsmány. Erre nem tudok jobb szót mondani. Nekem nagyon nem tetszik, nem illik a korábbiakhoz, semmit nem fejez ki, a színvilága fura, tehát valahogy nem áll össze az egész. Nem tetszik. Sajnálom, de nem.

Hangulatában és dinamikájában más ez a rész, mint az előzőek. John és Brooke kerülnek egyértelműen a középpontba, így a két karakter fejlődése, kapcsolatuk mélyítése kiemelt hangsúlyt kap a történet folyamán. Ezzel nincs is baj, mert épp ezt imádtam a könyvben. A probléma ott kezdődik, hogy a nyomozási szál így jóval gyengébbre sikerült és a rezidens Sorvadt se lett olyan emlékezetes, mint a korábbiak. Nem lett olyan elsöprő kedvencem ez a rész, mint az előző négy, de egyszeri tökéletesen szórakoztató és izgalmas olvasmányként értékelném.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...