2016. ápr. 29.

Bitten (Megharapva) 3. évad összegzés


A történet:
Miután sikeresen legyőzték a korcsok és egy bosszúszomjas boszorkány támadásait, a falka életét egy ideig semmi nem zavarja. Mégsem élhetnek sokáig nyugalomban, hiszen újabb ellenség tűnik fel a színen az orosz falka alfája személyében. Roman személyes vendettája miatt a Danvers falka ellenségévé válik, és szent célul tűzi ki, hogy megszerezze a Danvers falka területeit. Közben Elena múltja lelepleződik és megtudja, hogy nem is azok a szülei, akiket ő annak hitt, miközben kiderül, hogy sokkal több szálon kötődik a vérfarkasok világához és a falkák harcához, mint azt korábban hitte volna. (Forrás: saját leírás)

Írtam már korábban arról mennyire megszerettem a sorozatot, és hogy nagy szerencsétlenségemre éppen az utolsó évad közepén kezdtem el, így hamar befejeztem és nem élvezhettem sokáig a remek történetet. Az egyetlen pozitívum, hogy így nem kellett minden héten várnom az új részt, és aztán hónapokat két évad között, mert egyben ledarálhattam majdnem az egész sorozatot, ami végül is jó, hiszen nem bírtam volna a várakozást. Nagyon szerettem az első két évadot, az elsőt picit jobban, így érdeklődve vártam mi lesz a harmadik és egyben utolsó évadban.

Nem tudom, hogy a készítők előre tudták-e vagy sem, hogy ez lesz a lezárás, mindenesetre szép ívet írtak a harmadik évad történetének, mellyel tökéletes sorozatlezárást kreáltak. Persze ha akarnák, akkor tudnák még folytatni biztosan, de a lezárás van annyira jó, hogy a sorozat fináléjaként megállja a helyét. Így nem maradt bennem hiányérzet, hisz rendes lezárást kapott a sorozat, amit aztán mindenki tovább gondolhat magának. A harmadik évad az első kettő után ismét más téma köré épült. Most nem a korcsokkal, és nem is boszorkányokkal kellett felvenni a harcot, hanem az orosz falkával és annak vezetőjével.

A harmadik évad eleje kicsit talán lassabban indult be, mert kellett az a kis felvezetés ahhoz, hogy aztán összekapcsolódjanak a szálak és összeérjenek a motivációk, és megérthessük, mi miért történik. Eddig az volt a legnagyobb problémám, hogy nem magyarázták meg nekünk, hogy miért Elena az egyetlen női vérfarkas. Úgy voltam vele, hogy ha erre nem kapunk magyarázatot, akkor francba az egésszel, mert utálom, ha valamit nem magyaráznak meg normálisan egy sorozatban, hisz akkor értelmetlen az egész. Nem kellett volna aggódnom, mert megkaptam a magyarázatot a dologra. És tudjátok mit? Tökéletes magyarázatot kaptam, ami teljesen logikus és hihető, így már ebbe sem tudok belekötni.


Ebben az évadban sem kell a Danvers falkának tétlenkednie, hiszen több fenyegetéssel is fel kell venniük a harcot. Néhány második évados esemény hatásait kell elsőnek lerendezni, aztán Jeremy újonnan támadt kemény és ellentmondást nem tűrő vezetési stílusát is meg kell szokniuk. Ha ez nem lenne elég, előkerül Elena igazi családja, akikről még a lány sem tudott, és így az orosz alfa személyes bosszújának célkeresztjében találják hirtelen magukat. Kicsit talán erőltetett volt Roman túlzott bosszúvágya még 30 év után is, és nem hiszem el, hogy a bosszú miatt képes volt az alfaságát és az életét is kockára tenni, de hát a régi sérelmek nem gyógyulnak könnyen, és neki se sikerült túllépnie a múlton. Sajnos ez okozta a vesztét, bár nem mintha nagy kár lett volna érte, mikor már majdnem 10 rész után is azon nyavalygott, hogy ő márpedig addig nem nyugszik, amíg bosszút nem áll.

Az évad legfontosabb eleme mindenképp Elena múltjának lelepleződése. Megtudjuk, hogy Elena igazi apja vérfarkas, aki még mindig életben van, és aki most talált rá rég elveszett lányára. Így Elena keresésére indul, hogy elmondja neki az igazságot a múltjáról, és hogy ki is ő és honnan származik valójában. Elena igazi rokonsági kapcsolatai is elég bonyolulttá váltak, amit nem akarok lelőni, mindenesetre hibába derült ki, hogy még az orosz falkához is rokonság fűzi, ez sem segített sokat a lány helyzetén, sőt inkább csak rontott rajta. Sem Romant, sem a fiát, Konstantint nem hozta különösebben lázba, hogy Elena végül is a rokonuknak tekinthető.

Elena igazi szüleinek lelepleződése egyúttal magyarázattal szolgált arra is, hogy miért élte túl az átváltozását, és mint már mondtam, tökéletesen érthető a magyarázat, amibe nem lehet belekötni. És mi a helyzet Elena igazi családjával? Meg kell mondjam, engem egyik se nyűgözött le, és valahogy sejtettem, hogy nem maradnak sokáig velünk, mert inkább csak motivációként lettek belerakva, hogy legyen valami oka annak, hogy a Danvers és az orosz falka egymásnak ugrik. Még az apját, Szását bírtam is valamennyire, talán ő volt a legszimpatikusabb, de a két féltestvére, Katja és Alexei nem hagyott bennem maradandó nyomokat.


A fő történetszál mellett kaptunk néhány melléktörténetszálat is. Elena és Clay most nem romantikázott annyit, mint az előző évadokban, de azért kaptunk néhány szexjelenetet és néhány romantikus pillanatot is, de mivel most mással voltak elfoglalva, így érthető, hogy nem állhattak le folyton az érzéseikről diskurálni. Jeremy kemény vezetői énjét szedte elő, és több vitatható döntése miatt már a társai se értettek egyet vele a végére. Aztán ráeszmél, hogy talán eljárt felette az idő, és úgy dönt, hogy fiatal vezetőre van szükségük, így Elena-t nevezi ki új alfának. Nem mintha erre ne lehetett volna számítani, hisz a lányon kívül a többiek nem igazán alkalmasak alfának, ők inkább engedelmes katona típusok, nem vezetők. Jó lett volna többet látni Elena-t alfaként, de az általa meghozott, mindent megváltoztató döntés miatt ugyebár, erre már nem nagyon lett volna lehetőség akkor sem, ha folytatódik a sorozat.

Nem tudom mit gondoljak a sorozat lezárásáról és arról, amit Elena tett. Valamilyen szinten érthető, hogy miért úgy cselekedett és tényleg értettem én, hogy mi lett volna vele a célja. Mégis úgy gondolom, hogy kissé naivan állt a dologhoz, mert szerintem ezzel nem hogy megoldotta a helyzetet, hanem inkább csak rontott rajta. Mondjuk ezt sajnos már nem fogjuk megtudni, mindenkinek a saját képzeletére bízzák a készítők, hogy szerintünk mi fog eztán történni, és én úgy vagyok vele, hogy ezzel semmit sem oldottak meg. Hanem inkább csak még jobban bonyolítottak a dolgokon. De ez csak az én véleményem.


Külön tetszett még az évadban, hogy a két korábbi nagy ellenség, Marsten és Cain beleolvadtak a falkába, és hogy hasznos tagjai lettek a csapatnak. És ahogy a végén bebizonyították hűségüket elsőnek Jeremy, majd Elena irányába, azt öröm volt látni. Végre ők is kaptak egy kis karakter mélységet és láttuk a fejlődésüket és azt, hogy igenis a korcsok is tudnak falkában élni, ha esélyt adnak nekik. A "vörös szemű" pszichopata vérfarkas szintén érdekes volt és tetszett a párhuzam, amit közte és Clay között húztak. Az egyetlen nagy negatívum az évadban Rachel és a gyereke. Nem is értem minek kellettek ide, totál feleslegesek voltak, nyugodtan ki lehetett volna őket hagyni.

Összességében tetszett a harmadik évad a Rachel történetszál unalmasság ellenére is, és úgy vélem remek kis lezárást kapott a sorozat. Tetszett a karakterek fejlődése, Elena múltjának és vérfarkas voltának magyarázata, és a falkák közötti harc. Mégis, kicsit talán gyengébb lett, mint az első kettő évad, és ezt figyelembe kell vennem az értékeléskor. Ha egy izgalmas és összetett természetfeletti vagy épp konkrét vérfarkasos sorozatot kerestek, akkor a Bitten a nektek való. Bátran ajánlom a műfaj kedvelőinek, mert higgyétek el, nem fogtok csalódni!
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2016. ápr. 16.

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi (Percy Jackson és az Olimposziak 5.)

Fülszöveg:
A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett.
Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt.
A világszerte sikeres sorozat izgalommal várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd.

Sajnálom, hogy gyerekkoromban nem nagyon lehetett ilyen könyveket nálunk olvasni és azt is, hogy lemaradtam róla. Tudnotok kell, hogy a Harry Potter és a Percy Jackson sorozat is csak később, "felnőtt koromban" ért el hozzám, ami azért nagy kár, mert ha gyerekként kerülnek a kezembe, akkor talán hamarabb megszeretem az olvasást. (Hát igen, inkább nem kezdek bele mit gondolok az iskolai kötelező olvasmányokról.) A lényeg, hogy mindkét könyvsorozat remek a maga módján, és ha ilyen könyveket adnák a gyerekek kezébe, akkor talán többüknek jönne meg a kedve az olvasáshoz.

Habár letagadni nem lehet, hogy a Percy Jackson sorozat a Harry Potter farvizén evezett fel egészen a saját sikeréig, és hogy sok a hasonló motívum a két könyvsorozatban, mégis így a végére maga a Percy Jackson sorozat is megérdemli a sikerét. Részről-részre egyre jobb, és nekem is egyre jobban tetszik a történet, már egészen hozzám nőttek a karakterek. Persze azért ne várjunk valami irodalmilag felemelő és túlírt könyvet, mert ez egy gyerekkönyv egyszerű nyelvezettel, kiszámítható történettel és nem valami komplex karakterekkel, de mégis meg van a maga bája, amiért egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni az olvasását.

Nem nyújt valami egyedi és katartikus élményt, de arra a néhány órára kikapcsol, leköt és megnevettet, együtt izgulok a szereplőkkel és szurkolok nekik. Gyerekeknek tökéletes könyv, olyanoknak, akik még nem sok hasonló sztorit olvastak. Az utolsó részhez, Az utolsó olimposzihoz elérve, kíváncsian vártam mi lesz a történet vége. Az egész könyv tulajdonképpen a new york-i csatáról szól, de gondolom éppen ez lett volna lényeg. Percy és a többiek bátran kiállnak Kronosz és csapatai ellen. Meglátjuk, hogyan teljesül be a prófécia, megtudjuk ki az áruló, az Istenek is segítenek a félvér gyerekeiknek a harcban, és a korábbi ellenségek is összekovácsolódnak, hogy felvegyék a harcot a nagy ellenség ellen. A történet egyértelműen itt csúcsosodik ki, tehát méltó befejezése ez a könyv a sorozatnak.

Percy és Annabeth

Ismét jól szórakoztam rajta, élveztem a történetet minden kiszámíthatósága ellenére. Még mindig imádom Riordan stílusát, amit a magyar fordító is jól átad nekünk minden rész alkalmával. Az apró kis humor, Percy bénázása és esetlensége, és a többi karakter furcsaságai mind ötletesek, és mind rengeteg mosolygós pillanatot okozhatnak az olvasónak. Szerethetőek ezek a gyerekek, és épp ez a lényeg. Percy, Annabeth és Nico nagyon a szívemhez nőtt, mindhármukat imádom más-más okból. Jó látni, ahogy lassan kezdenek felnőni, de azért még mindig ugyanazok maradtak, akik korábban voltak.

Mivel a karakterek kezdenek felnőni, és mivel a sorozat befejező részéről van szó, így az író némi tanulságot is csempészett a könyvébe. Gyerekkönyv lévén az ilyen nem meglepő, sőt szinte kötelező tartozéka a könyveknek. Nem elég, hogy szórakoztató és olvasmányos legyen a történet, de tanítson is valamit a gyerekeknek. Megkapjuk tanulságnak a szülői szerep fontosságát és hiányának következményeit, azt, hogy milyen fontos a barátság, a bátorság és az önfeláldozás, és hogy sosem szabad feladni, hanem küzdenünk kell a céljainkért. Mindezt nem szájbarágósan kapjuk meg, ami jó dolog, hanem ott van a sorok között elrejtve, mégis érthetően mindenki számára. Emellett némi szerelmi szál is felüti a fejét, de még csak kezdetlegesen, ami nem lehet zavaró egy gyerekkönyvben.

Jó kis befejezése lett ez a könyv a Percy Jackson sorozatnak. Itt csúcsosodik ki a történet, itt törnek felszínre a korábbi konfliktusok és a jóslat beteljesedésével lezárul egy korszak is. Sokat nevettem rajta, izgultam azért, hogy mi lesz a csata végkimenetele, és lekötött a történet... vagyis elérte nálam azt a hatást, amit kellett neki. Szerencsére nem ér itt véget Percy és a többi félvér története, mert az író egy másik könyvsorozattal folytatta, aminek középpontjában egy új jóslat áll. Néhány rész ebből már megjelent magyarul, és biztos, hogy azokat is olvasni fogom.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/rick-riordan-az-utolso-olimposzi
Értékelés: 5/5

2016. ápr. 12.

Shadowhunters (Árnyvadászok) 1. évad összegzés


A történet:
A hatrészes könyvsorozaton alapuló dráma, a Shadowhunters a 18 éves Clary Fray életéről fog szólni, aki születésnapján rájön, hogy igazából nem az, akinek hiszi magát, hanem az árnyvadászok leszármazottja, az angyal–ember-hibrideké, akik démonokat ölnek. Amikor édesanyját, Joycelynt elrabolják, Clary belecsöppen a démonvadászat világába a rejtélyes árnyvadásszal, Jace-szel és a legjobb barátjával, Simonnel. Majd kezdetét veszi Clary önfelfedezése, miközben egyre többet tud meg a múltjáról és arról, amit a jövő tartogat számára. (Forrás: sorozatbarat.com)

Sokakkal ellentétben én kifejezetten vártam a sorozatot és habár sejtettem, hogy sok lesz a változtatás a könyvsorozathoz képest, én mégis bizakodtam és adtam neki egy esélyt. Igazából nem voltak nagy elvárásaim, mert úgy vagyok vele, hogy a sorozatok első évada mindig elég gyenge szokott lenni, mert kell az a néhány rész arra, hogy felvezessék a történetet, bemutassák a világot, a karaktereket és a karakterek közötti kapcsolatokat. Nézzétek meg a többi kedvenc sorozatotokat, és meglátjátok, utólag mindig az első évad tűnik a leggyengébbnek, kevés olyan sorozat van, ahol az lenne a legjobb a későbbiekkel szemben. 

Tehát nem voltak nagy elvárásaim, és elég nyitottam álltam a dologhoz, ami kellett is, mert az első néhány rész valami ultra pocsék és unalmas lett, és ha nem lett volna meg a könyvek iránti lelkesedésem, akkor régen feladtam volna a dolgot. Nagyjából úgy az évad közepe fele kezdtek némileg jobbak lenni a részek, a színészek is belejöttek a karaktereikbe, és ahogy bonyolódtak a dolgok és konfliktusok, úgy lett egyre elviselhetőbb a sorozat. Persze még mindig van hova fejlődni, és a minőségi sorozatokhoz képest sehol sincs a Shadowhunters, de legalább fejlődik és ezt értékelem. 

Mid-season sorozatról van szó, vagyis mindössze 13 részből állt az első évad, aminek kifejezetten örültem, mert elég volt ennyi rész bőven kezdésnek, hisz még így is egy csomó felesleges történetszálat pakoltak bele. A részek egyenként 40 percesek, és mivel még nem rég vetítették le az első évadot Amerikában, így csak felirattal lehet megnézni online a részeket. Sok a változtatás a könyvhöz képest, kezdve azzal, hogy itt nem 15-16 évesek a főszereplők, hanem 18-20 körüliek, ami nem baj, csak hát, ha már idősebbé tették őket, akkor talán a sorozat hangulatát is komolyabbra kellett volna venni. 

És itt érkeztünk el az első negatívumhoz. Szerintem elég nagy ellentmondásként jelent meg, hogy habár idősebbek lettek a karakterek, mégis ennek ellenére a sorozat igen sok helyen olyan bugyuta és gyerekes benyomást keltett, hogy néha csak fogtam a fejem. Tele volt logikátlanságok sorozatával és rengeteg bakival, amire nem igaz, hogy nem tudtak volna figyelni. Az „öregítés” hatására a karakterek is megváltoztak, ami valakinek jót tett, valakinek nem, mindenesetre, akit nem szerettem, azt nem amiatt nem szerettem, hanem azért mert nem hozta azt, amit vártam volna tőle. 


Véleményem szerint túl sok karaktert préseltek bele az első évadba, és néhány dolgot feleslegesen bonyolítottak meg, amit egyszerűen is meg lehetett volna oldani. Totál felesleges volt még ide Camille és Maureen, őket nyugodtan ki lehetett volna hagyni, és azt se értettem, minek kellett az a többi árnyvadász statiszta az intézetbe, amikor semmit se csináltak, mert minden démonvadászatra a trió ment el. A modern Intézet gondolata érdekes lehetett volna, de nem aknázták ki az ebben rejlő lehetőségeket, így csak néha nyomogatták a monitort és a kütyüiket, miközben semmi relevanciája nem volt a modern elektronikus eszközök jelenlétének, hiszen mindent a varázslattal oldottak meg. 

A sok felesleges történetszál és „kavarás” helyett több időt kellett volna fordítani a karakterépítésre és a karakterek közötti kapcsolatok bemutatására. Persze megtudtuk ki kicsoda és kivel milyen kapcsolatban van, de valahogy mégsem jöttek át a dolgok annyira, mint kellett volna. Jace, Alec és Izzy remek harcos trió, a testvéri és baráti kapcsolatukat szerettem. Tetszett a Jace és Alec közti parabatai kapcsolat részletesebb bemutatása, de azért még ezt is jobban lehetett volna részletezni, mert aki nem olvasta a könyveket, az nem biztos, hogy megértette a parabatai kötelék jelentőségét. Simon és Clary barátságát remekül abszolválták a képernyőre, míg Magnus és Alec kapcsolatát totálisan elrontották. 

Amit nagyon sajnálok, mert a Malec párosra voltam a leginkább kíváncsi és ahhoz képest, hogy a készítők azt nyilatkozták, nem sietik el a dolgot, mégis irtó gyorsan alakult ki a nagy szerelem, aminek igazából semmi valóságalapja nem volt. Alec egyik részben még Jace-t szerette, majd kb. két rész múlva már nyíltan lesmárolta Magnust, de olyan nagy vehemanciával, mintha évek óta rejtegették volna a kapcsolatukat, pedig csak pár napja kezdtek el érdeklődni egymás iránt. Alec elég könnyen túllépett Jace-n, és közben meg se beszélték a dolgot. Mondjuk nem csak az ő szerelmi száluk lett iszonyat gyors és logikátlan, hanem Jace és Clary kapcsolata is. Bár itt azért több kémiát éreztem, mégsem volt az igazi. 

Négy karaktert sikerült igazán megkedvelnem, vagyis inkább ötöt, ha úgy vesszük. Nem hittem volna, hogy így lesz, de imádtam a Lightwood tesókat, különösen Izzy-t szerettem meg a sorozatban, szerintem Emeraude Tobia jól megfogta a karaktert és mindent kihozott belőle, amit szerethetünk Izzy-ben, sőt még valami egyedi bájt is adott hozzá, ami magából a színésznőből eredt. Alecet is szerettem a Lydia és Magnus szálakon kívül, mert azt a két dolgot nem tudtam hova tenni. Máig nem értem miért is kellett volna elvennie Lydia-t, vagy hogy azzal mit akart elérni. Az egész házasság dolog teljesen logikátlan volt, baromság az elejétől a végéig. Ami kár, mert Lydia-t pedig egészen megszerettem a végére, mégis ha őszinte akarok lenni, totál felesleges volt a karakter a sorozatba, nem értem minek kellett ide. 

Ezen kívül szerettem még Simont, ami fura, mert a könyvekben sosem lett a kedvencem, itt és a filmben viszont, mindkét esetben megkedveltem. Raphael is jól sikerült, és bírtam, ahogy szívatták egymást Simonnal, jó kis „bromance” alakult ki közöttük, tetszett a dolog. Magnus itt is a szívem csücske lett. Más, mint a filmes, és már itt nagyobb szerep jutott neki. A színész jól hozta a szerepet, nekem nagyon bejött. A színészek közül a legnagyobb gyenge pont egyértelműen a főszereplőt alakító Katherine McNamara. Nem értem, hogy kaphatta meg a főszerepet ez a lány, mert igaz, hogy gyönyörű egyébként, de hogy színészkedni nem tud, az holtbiztos. Folyton nyávogott, furán gesztikulált, az érzelmeket nem tudta rendesen kifejezni és közvetíteni a nézők felé, vagyis a színészi alakítása egy nagy borzalom lett, ami nagy kár. Remélem a második évadra vesz néhány színészeti órát, mert ráférne. (Még szerencse, hogy Az Útvesztő filmekben, csak kis mellékszerepet kapott, amiben nem is kellett szinte beszélnie, így nem ronthatta el a filmet.) 


Majdnem kihagytam a felnőtteket, pedig róluk is illene néhány szót mondani. Luke és Jocelyn ott voltak, de semmi vizet nem zavartak. Még mindig nem tettem túl magam azon, hogy Luke fekete lett, és ezt nem rasszizmusból mondom, csak nem értem benne a logikát. Valentine egy kicsit jobb lett, mint a filmes volt anno, de még most sem az igazi. De legalább már nem kigombolt bőrdzsekiben ugrál össze-vissza és lobogtatja a fonatait. Nem értettem a Csernobil dolgot, mármint, hogy minek kellett ide, elég lett volna, ha Renwickben szervezkednek. A Lightwood szülők meglepően szimpatikusak lettek, és jót tett nekik, hogy kicsit változtattak a karakterükön, mert így jobban kedvelhetőek. 

Még hosszan tudnám elemezgetni a sorozatot, de már így is baromi hosszú lett ez a vélemény, így zárom a soraimat. Összességében nekem nem okozott akkora csalódást a sorozat, mint sokaknak, mert pontosan tudtam, mire számítsak, és nagyjából valami olyasmit kaptam. Engem nem a változtatások zavartak, mert azok elkerülhetetlenek, ezt meg kellene érteni minden könyvadaptáció esetében. Hanem csakis azok a változtatások, amik logikátlanok, totál feleslegesek, és amiknek semmilyen relevanciája nem volt a sorozatban. Amit normálisan megmagyaráztak, vagy aminek láttam értelmét, az még tetszett is valamilyen szinten. 

Az első évad éppen arra volt elég, hogy felvázolja az Árnyvadász világot, hogy bemutassa a karaktereket és a történet alap koncepcióját, de hogy valami igazán mozgalmas vagy érdekes is történjen, arra még sajnos várnunk kell a következő évadokig. Remélem, a hibákat javítják a folytatásban, kihagyják az idegesítő dolgokat és a jó irányba alakítják a történetet. Szerintem a második évad sokkal jobb lesz majd, figyeljétek meg, már csak azért is, mert elég nagy a valószínűsége, hogy érkezik Sebastian. Csak el ne rontsák őt valami béna színésszel, és béna karakterrel, mert akkor sírni fogok. Közepes lett az első évad, olyan egyszer nézhető kategória. Már berendelték a második évadot, így biztos, hogy érkezik a folytatás jövőre.
Értékelés: 10/5

Előzetes:

2016. ápr. 8.

2016 legjobban várt filmjei 2.


A szokásos "legjobban várt filmek" bejegyzésem újabb részével érkeztem ma. Az év első felében három filmre voltam a legjobban kíváncsi, erről már írtam nektek korábban. A három filmből kettőt moziban néztem meg, így már írtam is róluk az oldalon. Az 5. hullám még kimaradt, de hamarosan azt is megnézem, ha kijön DVD-n. (Bár ha igazak a hírek, nem jó a film, így elvileg nem sokat vesztettem vele, hogy eddig kimaradt az életemből.)

A lényeg, hogy a következő hónapokban két film van, ami felkeltette az érdeklődésemet. Mindkettő képregényadaptáció, ami nem meglepő, mert imádom az ilyen filmeket. Lássuk melyik kettőre gondolok.

X-men: Apokalipszis

Az X-men: Elsők-et szerettem, viszont az Eljövendő múlt napjai nem nyerte el annyira a tetszésemet, mint szerettem volna. Ezért nem is hozott annyira lázba a folytatás... egészen addig, amíg meg nem láttam a filmhez készült előzeteseket.

Míg az első előzetes csak kíváncsivá tett, addig a második előzetes miatt ugyanolyan lelkesen kezdtem el várni a filmet, mint a korábbiakat.

Érdekes lesz a helyzet, és kíváncsi vagyok mit hoznak ki a sztoriból. Kapunk új karaktereket, új főgonoszt, akinek a motivációja még mindig nem valami ésszerű, de legalább erős és komoly ellenfélnek tűnik, és közben nagy összecsapásokra is számíthatunk. Látványos film lesz, az biztos. Jövő hónapban érkezik a mozikba.

Magyar premier: 2016. május 19.

Előzetes:


Suicide Squad: Öngyilkos Osztag

A Batman Superman ellen mellett az Öngyilkos Osztag az, amit az idén mindennél jobban vártam. Egyrészt az új Joker miatt, mert hát belőle sose elég, és Jared Leto biztos remek lesz a szerepben. Másrészt mert imádom az Öngyilkos Osztag történetét, már a mesét is szerettem, ami szintén róluk készült.

Rengeteg híres színész lesz a filmben, jobbnál-jobb karakterek, de engem főképp Joker és Harley érdekel, ami biztosan nem meglepő, hisz szinte mindenki rájuk kíváncsi a leginkább.

Az előzetesek biztatóak, humoros és sötét hangulatú lesz a film, legalábbis eddig úgy tűnik, bár az még mindig nem derült ki, hogy ki lesz az Osztag ellenfele, vagyis hogy mi célból, vagy ki ellen fogják őket bevetni. Alig várom már az augusztust, és ezt biztos moziban fogom megnézni.

Magyar premier: 2016. augusztus 4.

Előzetes:


Folyt. köv.

2016. ápr. 4.

Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegtrón 3.)

Fülszöveg:
„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.” A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot… 
A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Könyvtári körutam újabb fordulójában ismét remek könyveket zsákmányoltam, így egy időre el vagyok látva olvasmánnyal. Nem mintha a hónapban olyan sok időm lenne majd olvasni, de azért próbálkozom majd, ne féljetek. Figyelek arra, hogy azért ha nem is könyves, de másfajta posztok kerüljenek ki az oldalra. Várható néhány sorozatos és filmes értékelés, így nem fogok eltűnni teljesen. Na, de a lényeg, hogy a könyvtári kupacból elsőnek az Üvegtrón 3. részét vettem kézbe, mert már nagyon érdekelt a folytatás, így tudni szerettem volna, hogyan folytatódik a Celaena története.

Az első rész, az Üvegtrón, nem fogott meg magának annyira, de ahhoz elég volt, hogy adjak esélyt a folytatásnak, az Éjkoronának. És milyen jól tettem! Imádtam az Éjkoronát, mert egyszerre volt izgalmas, rejtélyes, kalandos, humoros, és nem lehetett unatkozni rajta. Épp ezért magasan volt a léc a folytatás számára és féltem attól, hogy csalódni fogok, de nem így lett. A tűz örököse nem teljesen olyan, mint amilyet vártam, és nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, de ez nem jelenti azt, hogy ne szerettem volna. Csak hát voltak benne olyan dolgok is, amik miatt nem tudom maximum pontszámmal értékelni. De kezdjük az elején.

A harmadik rész hangulatra teljesen más lett, mint az előzőek voltak. Az egész könyvet a gyász, a belső harcok, az önmarcangolás és az "énkeresés" járja át. Most nincsenek nagy látványos harcok és izgalom, vagy legalábbis nem olyan sok, mint korábban, hanem sokkal inkább a karakterekre és azok belső vívódásaira helyezte az írónő a hangsúlyt. Több szálon fut az esemény, több karakter útját követhetjük nyomon, hiszen a főszereplők elszakadtak egymástól, de nyugalom, mindenkit látunk külön-külön, senkit se kell nélkülöznünk. Kapunk három fontosabb új szereplőt is, akik szintén ígéretes karakterek. Tényleg a karaktereken és a karakterfejlődésen van a hangsúly, ami nem gond, sőt én imádom a karakterközpontú sztorikat, csak hát ehhez is kell egy hangulat, ami szerencsére az én esetemben éppen adott volt.

Celaena elmenekül Adarlanból és eszébe sincs teljesíteni a király újabb parancsát, helyette saját céljai érdekében tevékenykedik. Ellátogat a Tündérkirálynőhöz, hogy válaszokat kérjen tőle a rémkulcsokról és tanácsot, hogyan hozhatnák vissza a mágiát a királyságokba, de nem kap könnyen segítséget. A Tündérkirálynő úgy véli Celaena-nak először ki kellene fejleszteni a mélyen elnyomott és szunnyadó erejét és elfogadni azt, hogy ki is ő valójában, és csak ha készen áll, akkor adja meg számára a szükséges információkat. Kinevezi a tündérherceget, Rowant a lány tanítójának, így ők ketten kénytelenek együtt dolgozni, ami mondanom sem kell nem megy zökkenőmentesen.

A Tündérkirálynő egy számító és nagyravágyó perszóna, aki aljas és csak a saját céljai érdeklik, persze, hogy hátsó szándékai vannak Celaena felé. Rowan az egyik új karakter, aki nyilván fontosabb szereplő marad eztán is. Először nem tudtam őt hova tenni, és elkönyveltem egy újabb otromba pasinak, egy sablon karakternek, aki nem kellett volna ide, és féltem, hogy ő lesz a szerelmi sokszög újabb ága, amitől már előre frászt kaptam, de szerencsére az írónő a végére nem így kanyarította a szálakat. Celaena és Rowan mindketten erős és határozott egyéniségek, így nem kérdés, hogy nehezen barátkoznak össze, de a végére egy remek harcos páros válik belőlük és igazi barátok lesznek. Tetszett a bajtársiasság, és az a szoros barátság, ami felépült közöttük, szinte már testvérekké váltak a végére.

Nem csak a két karakter kapcsolatának tökéletes íve nyerte el a tetszésemet ezen a történetszálon, hanem Celaena karakterének mélyítése is. Celaena még nem dolgozta fel barátnője, Nehemia halálát, még mindig önmagát hibáztatja a történtekért annak ellenére, hogy már bosszút állt a gyilkosokon. Gyászol és szenved, miközben meg kell küzdenie azzal is, hogy elfogadja igazi önmagát és az erőt, amit eddig elfojtott magában. Ő Terrasen királyságnak elveszett Ealin hercegnője, hatalmas erő birtokosa, és ezzel a belső tűzzel világokat dönthetne romba, ha úgy tartaná kedve. Keresi az útját, azt, hogy ki is ő, mit kellene tennie, és hogy mit várnak tőle mások. Végül elfogadja azt, aki és az utat, amin járnia kell.

Celaena (mint Aelin, a Tűzszívű)

Nem csak Celaena küzd a belső démonaival, hanem Chaol és Dorian is. A nagy hármas eltávolodott egymástól. Celaena messze van a két férfitől és nem is hallanak felőle egészen a végéig, és közben Dorian és Chaol barátsága is megromlott, eltávolodtak egymástól. Chaol védelmezi a lány titkát, Dorian pedig saját titkai miatt van nehéz helyzetben. Nem tudja mit kezdjen a képességeivel, amiket felfedezett magában, és közben haragszik Chaolra, amit titkolózott előtte, és amiért nem fogadja el őt és Celaena-t annak, akik ők. Chaolt is meg tudtam érteni, hiszen nem lehet könnyű feldolgozni, hogy a nőnek, akit szeret van egy kegyetlen oldala is, és azt sem, hogy kiderült, Dorian képességekkel rendelkezik, amiért az apja, a király biztosan nyomban kivégeztetné. Chaol őrlődik a királynak és az apjának tett hűsége és a barátai elfogadása és támogatása között, de a végére megjön az esze és a bátorsága, hogy azt tegye, ami a helyes, még akkor is, ha ehhez lázadóvá kell válnia.

Chaolt még mindig jobban kedvelem, mint Doriant, és sajnos ez most sem változott. Doriant nem tudom egyszerűen megszeretni, még mindig csak egy tehetetlen és unalmas hercegecskének tartom, aki nem ért máshoz, minthogy hajkurássza a nőket. De legalább rájött, hogy nem is szerette soha igazán Celaena-t, és végre szabad utat engedett a lánynak és Chaolnak. Most egy új nőt szemelt ki magának, az egyik szolgálót, Sorscha-t, aki ugyanolyan súlytalan és rémesen unalmas karakter, mint Dorian, így a végén a lány halála cseppet sem rázott meg, sőt még örültem is neki, mert abszolút felesleges karakter volt. Nem tudtuk annyira megismerni és megszeretni, hogy dráma legyen a halála, de legalább elérte a célját, és segítette Doriant abban, hogy szembeszálljon kegyetlen apjával, és hogy Chaol is végre a sarkára álljon és döntsön a hűség vagy a lázadás közt.

Van még két fontosabb új szereplőnk, Aedion, Celaena unokatestvére, aki nem is olyan áruló és léhűtő, amilyennek mutatni akarja magát. Nem árulta ő el a királyságát, hanem csak így próbált az évek alatt életben maradni a zsarnok király mellett. Mikor megtudja, hogy a lány életben van, akkor csatlakozik a lázadókhoz, hogy a háttérből dolgozzanak Chaollal együtt Aelin visszatéréséért. Kíváncsi vagyok mi lesz vele a továbbiakban, lehet még belőle ígéretes karakter. És nem akartam kihagyni a harmadik új szereplőt sem, Manont, aki egy sötét boszorkány, és aki révén egy teljesen új történetszál került a könyvbe. Egy olyan szál, ami nem kapcsolódott szervesen a többihez és a főszereplőkhöz. Manon maga érdekes karakter, és a története se volt unalmas, csak épp nem látom át, hogy mi értelme volt ennyire kiemelni ezt a történetszálat, nem értem miért olyan fontos, ami vele történt. De ha később lesz erre valami épkézláb magyarázat, akkor vegyétek úgy, hogy nem szóltam semmit.

Az előző kettőnél hosszabb könyv lett a harmadik rész, de ez egyáltalán nem baj, mert rengeteg minden történik benne. A fontosabb karakterek szétszéledtek, de mindenki útját nyomon követhetjük és szerencsére mindegyik történetszál elég érdekes ahhoz, hogy ne unatkozzunk egyik részen sem. Tetszett, hogy a könyv a karakterfejlődésre, és a karakterek belső vívódásaira és énkeresésére helyezte a hangsúlyt, még akkor is, ha emiatt kissé lassabb lett a történet és hogy nem volt benne olyan sok izgalom, mint mondjuk az előző részben. Az írónő okosan építgeti a világot, a karaktereit és a köztük lévő kapcsolatokat és örülök annak, hogy egyre komplexebb lesz a történet. Egyre jobban kezdem megszeretni az Üvegtrón könyvsorozatot, Celaena-t és a többieket is, és ha így haladunk, akkor a végén még odakerül a kedvenc high-fantasy sorozataim közé. Várom a negyedik részt, remélem mihamarabb érkezik  magyarul. És mondanom sem kell, de a borító megint csodaszép lett, nekem ez a zöldes tetszik eddig a legjobban.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...