2015. máj. 28.

The Royals (Uralkodók) 1. évad összegzés


Az egyik általam rendszeresen olvasott blogger írt a sorozat első részéről, és úgy alapjáraton tőle hallottam először erről a sorozatról, és már magam sem tudom miért, de kíváncsiságból belenéztem az első részbe még a kezdetekkor. Sokan a Gossip Girl utódjaként emlegették, és talán engem is ez vonzott benne a legjobban, így adtam neki egy esélyt, és habár elsőre nem kötött le, de második nekifutásra rögtön megszerettem a sorozatot.

A The Royals egy modern és teljesen kitalált brit uralkodói családról szól, ami a családtagok életét mutatja be. Adott nekünk a királyi pár, Simon király és Helena királynő, és két gyermekük Liam herceg és Eleanor hercegnő. A történet ott veszi kezdetét, hogy meghal a trónörökös, Robert herceg, és ez alaposan felbolygatja nem csak a királyi család, de egész Anglia életét. Így a fiatalabb fiú, Liam lesz az új trónörökös. Nem szabad még elfelejtenünk a király öccsét, Cyrust, és annak idióta lányait sem, és a család barátait és fontosabb alkalmazottait, akik mind-mind a történet fontos (vagy épp kevésbé fontos) részét képezik.

Brit sorozatról van szó, így adott a britektől megszokott stílus, amit egyszerűen lehetetlen lenne elmagyarázni. Hogy mire gondolok most, azt csak az tudná megérteni, aki szintén sok brit sorozatot néz, hisz ha összehasonlítjuk azt az amerikai sorozatokkal, egyértelműen látszik a különbség. Néhány példa erre: a megismételhetetlen és egyedi brit humor, a kevesebb évados epizódszám és több részenkénti műsoridő, nem néz ki mindenki úgy, mint valami topmodell (bár a The Royalsban pont talán mégis, ami itt mondjuk teljesen érhető), és a hangulat és a stílus is egyértelműen más. És persze a brit akcentus, aminél jobb nincs is a világon. Én imádom a brit sorozatokat, és most már a The Royals is ott van a többi kedvencem között.


Nagyon tetszett az első évad, csak dicsérni tudom, és valamilyen szinten igazuk volt azoknak, akik a megjelenésekor az új Gossip Girlnek kiáltották ki a szériát. Itt is a felső elit mocskos, pompás, izgalmas, irigyelhető és néha talán kissé visszataszító életébe pillanthatunk be. De mindezt sokkal humorosabban, sokkal megközelíthetőbb stílusban tálalja a The Royals, mint anno a Gossip Girl tette. Adott a brit humor, a remek akcentusok, és az érdekes történet, mellette pedig olyan komplex és szerethető karaktereket találhat magának az ember, akiket rögtön megkedvel és aztán ereszteni képtelen. Majdnem az összes karakter szerethető és egyedi, de persze itt is vannak kivételek. (Oh, Ophélia, én mennyire, de mennyire unlak téged!) Az első évad 10 részből állt, egy rész pedig olyan 40-50 perces volt átlagban. Még csak felirat van hozzá, én azzal néztem, de higgyetek nekem, felirattal éri meg nézni. Komolyan, a szinkron megölné a remek akcentusokat, amiért nagy kár lenne.

Tetszett az első évad köré épülő események láncolata, és az, ahogy a történetet vezették. Ott indul ugyebár a történet, hogy meghal Robert herceg, a trónörökös, és ez alaposan felbolygatja az indulatokat. Simon király átgondolván helyzetét, arra a következtetésre jut, hogy minden gond forrása maga a monarchia, így el szeretné töröltetni azt. A terve persze nem nyeri el mindenkinek a tetszését, főleg Helena királynő, és a király öccse, Cyrus tiltakozik nagyon az ötlet ellen, hisz Cyrus mindennél jobban király szeretett volna (vagy még mindig szeretne) lenni. Így elkezdődik az ármánykodás, az áskálódás, az összeesküvések, és a végére az is kiderül, hogy Robert halála se véletlen baleset volt, mint aminek korábban hitték. Több titok van az évadban, van, amire fény derül, de a legtöbbre nem, így rengeteg megválaszolandó kérdést hagytak a folytatásra, amiért én iszonyatosan várom a második évadot.


Három kedvenc karakterem lett. Elsőnek is, imádom Cyrust, holott negatív karakter, de nem olyan negatív, mint amilyennek az elején tűnt. Bírom a humorát, bírom, hogy milyen önző és önelégült, és bírom, hogy mindenkit ki tud osztani, ha kell. És az a stílus! Te jó ég! Egyedi az biztos. Valamilyen szinten érthető, hogy kiakad, mikor Simon bejelenti, hogy eltörli a monarchiát, hisz ő világ életében király akart lenni. Nem mintha nem érteném meg magát Simon királyt is, de Cyrus tettei és indokai is legalább annyira érthetőek. És teljesen odavagyok a színész hangjáért. Valami fura hanglejtése és orgánuma van, de annyira jó hallgatni.


A másik két kedvencem pedig Eleanor hercegnő, vagyis Lenny és a testőre Jasper. Két remek karakter, már csak önmagukban is, és párosként pedig egyszerűen verhetetlenek. Jasper fura és kiismerhetetlen a titokzatos múltjával, és imád irányítani (főleg Lenny-t:), Len pedig habár az elején csak egy elkényeztetett nyafka hercegnőnek tűnik, aki nem tud magával mit kezdeni a pompás életében, de sokkal mélyebb és komplexebb karakter ő ennél. Küzd az anyja elutasító és szeretethiányos természete ellen, küzd az elvárások és Robert halála miatt, akit legjobban szeretett. Len és Jasper kapcsolatának alakulását bírtam a legjobban, a Helena királynős fiaskóig, amit máig nem tudok megbocsájtani az íróknak, sem Jaspernek, és szerintem ezután már semmi sem lehet olyan, mint volt. Bár úgy tűnik, nem csinálnak ebből nagy ügyet és Lenny úgyis megbocsájt majd Jaspernek, legalábbis szerintem, számomra ez akkor is fura. (Kb. olyan, mint mikor a Gossip Girlben Blair lefeküdt Chuck nagybátyjával. Azt se tudtam megérteni soha.) Lenny és Jasper kicsit talán olyanok, mint Blair és Chuck voltak a Gossip Girlben.


Egyetlen nagyobb negatívumként egy karaktert tudok felhozni, akit egyszerűen untam az egész évad során. Ő pedig Ophelia. Nem bírom a csajt, sem a karaktert, sem azt, ahogy bénáztak Liammel. Liammel alapjáraton semmi bajom nem lenne, de amikor ezek ketten együtt vannak (vagyis szenvednek, ahogy mi is, amiért néznünk kell őket), akkor csak fogom a fejem, hogy ezt most miért? MIÉRT?! Nem tudtak volna valami egyedibb és érdekesebb női karaktert kitalálni Liamnek? Nagyon remélem, hogy Ophelia tényleg végleg távozott, és vissza sem jön. Nem kell ő ide, Jemma például ezerszer érdekesebb nála. A végén a királynőt se hagyhatom ki, aki egy szemét ribanc, és ezt sajnos nem tudom szebben megfogalmazni. Persze neki is vannak vicces pillanatai, és a végére próbálták kissé kedvelhetőbbé tenni, de nekem akkor sem szimpatikus. Sokszor nem értettem, mit miért csinál, és főleg azt nem értem, mi baja van a lányával. Miért kell minden lehetséges módon megalázni és keresztbe tenni Lenny-nek? Talán szimpla féltékenység, ki tudja, mindenesetre, mivel pont a kedvencemet utálja, így én sem kedvelőm őt.

A The Royals stílusra és hangulatra kissé olyan, mint a Gossip Girl, így ha tetszett az a sorozat, akkor valószínűleg ez is fog. Remek a téma, egy modern kori királyi család életét mutatja be, mindezt megspékelve az utánozhatatlan brit humorral, a remek zenékkel, amik minden részt végigvezetnek, és a szerethető és összetett karakterekkel, akik közül Lenny, Jasper és Cyrus az egyértelmű kedvenceim. Nekem nagyon bejött, és iszonyatosan várom a második évadot. Kár, hogy addig még egy teljes év van hátra. :(
Értékelés: 10/8 (Ophelia és Helena királynő miatt van a két mínusz pont.)

Előzetes:

3 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Azt szeretném kérdezni hogy te hol nézted ezt a sorozatot? Ugyanis ahol megtaláltam mind le volt tiltva :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A sorozatbarat.hu oldalon néztem, ott indavideon elég jó minőségben és tökéletes felirattal fel van rakva. :) Jó szórakozást hozzá. :)

      Törlés
    2. Sziasztok, az ncore-on tökéletes minőségben fenn van.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...