2015. máj. 24.

2015 legjobban várt filmjei 2.


Idén már bemutattam három filmet, amiket már játszottak (vagy még mindig játszanak) a mozik. Ebből a háromból eddig egyet sikerült látnom, a másikat nem is tudnám, hisz nem vetítik a hazai mozik, a Bosszúállókra pedig egyszerűen nem volt idáig időm elmenni, de talán a következő napokban valamikor sikerül bepótolnom a lemaradásomat. Pedig mennyire szeretném már látni, annyira, de annyira, hisz imádtam az első részt, de valahogy most nem fér bele. De igyekszem, talán a jövőhéten vagy aztán végre sikerül a vizsgák közben valamikor. :)

Mindenesetre most ismét hozok három filmet, amik a következő hónapokban érkeznek a mozikba, és amelyek valamiért felkeltették a kíváncsiságomat. Ebből egyet biztosan moziban nézek meg, a másik kettőt nagy valószínűséggel nem, de azért ha kijönnek majd DVD-n biztos lecsapok rájuk.

Papírvárosok (Paper Towns)

Szeretem John Green könyveit, mert mindig olyan egyedi és mégis szerethető történeteket ír abszolút kedvelhető karakterekkel, amit egyszerűen tanítani kellene. Ért ahhoz, hogy kell megérinteni a fiatalok szívét, hogy kell egyedi és nehéz témákat mégis könnyedén és fogyaszthatóan feldolgozni.

Imádtam a Csillagainkban a hibát, a könyvet jobban, mint a filmet, de a film is tetszett persze. Olvastam még tőle az Alaska nyomábant, ami ugyancsak tetszett, és a belőle készült filmet is nagyon várom, ami elvileg jövőre érkezik.

A Papírvárosok könyvhöz még nem volt szerencsém, de a film előtt mindenképp szeretném olvasni, mindenesetre az előzetes alapján ez is egy remek történetnek ígérkezik. Bár nem hiszem, hogy a Csillagainkban a hibát felül tudná múlni, de azért érdekes lesz látni a próbálkozást. Valószínűleg nem moziban fogom megnézni, de amint kijött a DVD, máris rávetem magam.

Magyar bemutató: 2015. július 30.

Előzetes:

















A Fantasztikus négyes (Fantastic Four)

Az ember azt hinné, hogy Hollywoodban valamikor csak megunják a képregény adaptációkat, pedig higgyetek nekem, ez sosem fog megtörténni. Évről-évre nyomják ki az újabb és újabb filmeket, amik valamelyik képregényből készültek.

A Fantasztikus négyes korábban már kapott két filmet, de mivel azok nem lettek olyan sikeresek, mint várták volna, így pihentették egy kicsit őket, és pár év múlva elkezdték elölről ezzel a reboottal.

A szereposztást nem tudom kritizálni, igazából nem annyira ismertek ezek a fiatal színészek, bár azt már most meg tudom állapítani, hogy jelentősen fiatalítottak a karaktereken az előző filmekhez képest. És persze a mostani trend szerint sokkal sötétebb és komorabb lesz a képi világ.

Egyetlen kifogásom van. Johnny miért lett fekete? Nem tudtak volna találni egy szőke fiút, aki hasonlít a nővérére, Sue-ra? Vagy itt nem is lesznek testvérek? Vagy mi van? Ennek sürgősen utána kell néznem, mert ezen csak most gondolkodtam el igazán.

Érdekel a film, már csak azért is, hogy miben lett más vagy épp jobb, mint az előzőek. Moziba biztos nem megyek el érte, de DVD-n megnézem majd.

Magyar bemutató: 2015. augusztus 13.

Előzetes:

















Az Útvesztő 2. - Tűzpróba (Maze Runner - The Scorch Trials)

Nagy rajongója vagyok James Dashner trilógiájának, és imádtam az első filmet, így nem is kérdés, hogy nagyon várom már a másodikat. A napokban jött ki a Tűzpróba első előzetese, és igen izgalmasnak és látványosnak érkezik a film.

Persze sok lesz a változtatás, ez régóta teljesen nyilvánvaló, de engem nem zavar, feltéve ha ettől jobb lesz a film. Amíg nem láttam a kész művet, addig nem ítélkezek, véleményt csak utána fogok mondani róla.

Alig van már hátra 4 hónap és még csak pár jelenetfotót, egy posztert és egy teaser előzetest kaptunk, ami szerintem iszonyat kevés, így bízom benne, hogy nyáron végre gőzerővel beindul a film körüli marketinggépezet, mert épp itt lenne az ideje.

Alig várom már ezt a filmet, de komolyan! Mikor lesz már szeptember?!

Magyar bemutató: 2015. szeptember 17.

Előzetes:

1 megjegyzés:

  1. Szerintem azért csináltak egy rebootot mert bajos lett volna megcsinálni a polgárháborút (ami kb 2017-ben fog kijönni) mert amerika kapitányt és fáklyát is Chris Evans játsza.(de abban igazad van hogy sose fogják megunni a képregény adaptációkat)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...