2014. nov. 2.

Tarryn Fisher: Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is 1.)

Fülszöveg:
Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…

Tudom, tudom... ez is csak egy romantikus NA könyv, ami bevallom őszintén egyáltalán nem az én stílusom. Habár tudom, hogy ezek a könyvek nem nekem valók és már  fülszövegből el tudom dönteni, hogy nekem ez nem fog tetszeni, mégis megfogadtam magamnak, hogy nem adom fel a műfajt, hanem néha megpróbálkozom egy-egy könyvvel. Hátha egyszer sikerült olyat találnom ami tetszik, ami nem untat vagy nem idegesít fel. Ami leköt és elszórakoztat legalább egyszer, még ha nem is lesz kedvenc belőle. Nos, jelentem... a Kihasznált alkalom egy ilyen könyv.

Miért erre esett a választásom? Nos, szerintem a fülszöveg elég árulkodó és még jó, hogy felkeltette az érdeklődésemet, mikor egy nem szokványos NA történetet ígért. A főszereplő csaj hazug, manipulatív és önző, aki ki akarja használni a volt barátja lehetetlen helyzetét? Igen, az. A pasi új barátnője szintén egy akaratos, szeszélyes és mindenre elszánt lány? Igen, az. A pasi pedig az a tipikus egoista rossz fiú, akitől a falra tudnék mászni, és akinek egy lány se képes ellenállni. Igen, ő is az. Nem szokványos karaktereket kapunk, és pontosan ez az ami kiemeli ezt a könyvet a nagy átlagból. Pontosan ezért vettem a kezembe, és bíztam benne, hogy most nem fogok csalódni. Nem is csalódtam, élveztem a könyvet az elejétől a végéig.

A szerkezeti felépítése se átlagos, a jelen és a múlt fut egymás mellett párhuzamosan. A történet ott kezdődik, hogy Olivia újra találkozik volt szerelmével 3 évvel a tragikus szakításuk után, és mikor rájön, hogy Caleb elvesztette az emlékezetét és tulajdonképpen nem emlékszik rá és a kapcsolatukra, akkor nem tudja magát türtőztetni és kihasználja a kínálkozó lehetőséget, hogy ismét Caleb közelébe férkőzhessen. Nem mondja el neki, hogy ők régóta ismerik egymást és hogy milyen nagy szerelem volt köztük, hanem hazugságokkal próbál újra a fiú kegyeibe férkőzni. Könnyű is lenne a dolga, ha nem jelentene nagy akadályt Caleb új barátnője Leah, aki persze nem akarja, hogy elvegyék tőle a férfit. Olivia és Leah mindketten Calebet akarják, és persze Caleb is tartogat még meglepetéseket. Nem akarom lelőni a poént, így most kivételesen nem mondom el az egyik nagy csattanót, ami Calebbel kapcsolatos, de mikor kiderült AZ A DOLOG az amnéziájával kapcsolatban, akkor ezen még én is meglepődtem, mert szerintem ez egy iszonyat remek csavar volt az írónő részéről. És külön örültem annak, hogy nem láttam ezt előre, még engem is sikerült meglepni.

Ez a könyv több okból különleges. Nekem négy dolog miatt tetszett nagyon. Egyrészt üdítő volt végre olvasni egy olyan történetet, ahol a főszereplők korántsem tökéletesek, ahol gyarlók és utálhatóak. Akik igazi emberek és csakis a rosszabb fajtából. Különösen igaz ez Olivia-ra, aki egy hihetetlenül érdekes és komplex karakter. Nem jó ember, és ezt tudja is magáról. Nehezen tárja ki a szívét és nehezen enged közel magához bárkit, de ha ezt végül megteszi, akkor onnantól fogva nincs menekvés számára. Calebbe menthetetlenül beleszeret, és habár ezt nagyon sokáig képtelen volt a fiúnak is kimutatni, igenis nagyon szerette őt. Csak félt bevallani magának és neki, félt kitárni a szívét és éppen ezért tette azt a sok őrültséget, ami a kapcsolatuk megromlásához vezetett. Caleb sem éppen egy szőke herceg fehér lovon, akármennyire is próbál annak tűnni, tipikus férfi, ha mondhatok ilyet. Olivia karaktere mellett szürkének tűnhet, pedig azért ő is tett olyan dolgokat, amin csak pislogtam nagyokat. Mondjuk úgy, hogy tökéletesen megérdemlik egymást. Őrülten szeretik egymást, és éppen ezért voltak képesek egymással ennyire elbánni.

A másik, ami szimpatikus volt a könyvben, hogy végre nem olyan szerelmi háromszöget kellett olvasnom, ahol egy szürke kisegérért két Adonisz harcol, hanem ahol két lány harcol egy fiúért. Több ilyen szerelmi háromszög kellene a könyvekbe, és akkor talán én se utálnám ennyire a szerelmi háromszögeket. A háromszög harmadik csúcsa Leah, Caleb új barátnője, aki maga se egy ma született bárány. Olivia méltó vetélytársa, semmitől se riad vissza, hogy megtartsa Calebet. Igazából sajnálom, hogy nem tudhattunk meg róla többet, mondhatni ő lóg ki a három karakter közül. Érdekes ő a maga módján, mégse ismerhettük meg annyira, amennyire én szerettem volna.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a múlt és jelen váltakozásával felépített történetmesélés miatt több év eseményeibe pillanthatunk be, vagyis sokkal reálisabb képet kap az egész szerelmi történet. Látjuk, hogy Olivia és Caleb a múltban hogyan estek bele egymásba végzetesen, hogy miként ment tönkre örökre a kapcsolatuk, és az egész folyamat annyira reálisan és fokozatosan volt felépítve, ahogy minden szerelmi történetnek lennie kellene. Utálom mikor a könyvekben gyakorlatilag két szép szó után egymásba szeretnek a szereplők. Aztán a jelenben is haladnak az események, Olivia és Caleb ismét közel kerülnek egymáshoz a lány hazugságai és helyzetalakításai miatt, de azért itt se megy minden zökkenőmentesen. Leah nem engedi.

Az utolsó dolog, amit még mindenképp meg kell említenem, és ami nálam mindig csakis plusz pont lehet... ez a kiszámíthatatlan befejezés. Nem... itt nem lesz happy end. Itt nem lesz minden korábbi bántás, probléma és veszekedés elfelejtve. Olivia és Caleb nem omlanak egymás karjaiba. Nem ez történik, hanem szokatlan véget kap a történet. Olivia megtanul valami nagyon fontosat, és ezzel jobb emberré válik, de ezt csakis Caleb nélkül érheti el. Valamilyen szinten szomorú a könyv vége, hisz az "elátkozott szerelmesek" nem találnak vissza egymáshoz, hanem külön maradnak. De ha másképp nézzük, akkor mégis pozitív a könyv vége, hiszen Olivia-nak sikerül legyőznie a negatív tulajdonságait, sikerül a hibáin felülemelkednie és jobb emberré válnia.

A Kihasznált alkalom egy igazán különleges könyv a műfajában, el sem tudom mondani mennyire tetszett. Végre nem egy sablonokkal és klisékkel teletűzdelt New Adult romantikus könyv, végre egy olyan, ami mert más lenni, ami mert kilépni a műfaj korlátai közül. Gyorsan és könnyen lehet olvasni az egyszerű stílus miatt, és mert igazán szórakoztató és elgondolkodtató a történet, melyben utálható, de ugyanakkor valamiért mégis szerethető karakterek küzdenek meg a saját céljaikért, a saját problémáikkal. A műfaj kedvelőinek bátran ajánlom, és azoknak is, akik eddig nem nagyon szerették a New Adult könyveket. Ha nekem tetszett, akkor nektek is fog.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/tarryn-fisher-the-opportunist-kihasznalt-alkalom
Értékelés: 5/5

2 megjegyzés:

  1. Eddig én se találkoztam olyan NA könyvvel, ami igazán tetszett volna, de olyan már volt, amitől a falra másztam. Akárhogy is, én még nem adtam fel (meg ezek szerint te se), és én is megvettem pár hónapja ezt a könyvet. Sajnos elolvasni még nem volt alkalmam, de sokáig már ez se várat magára... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes. :)
      Nekem tényleg tetszett ez a könyv, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Remélem neked is tetszeni fog. :)

      És sosem szabad feladni, Én se adom fel a keresést, mert csak találok majd néha olyan szimpla romantikus könyvet, ami tetszik.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...