2014. nov. 27.

Dan Krokos: Hamis valóság (Hamis emlékek 2.)

Fülszöveg:
Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. Ám hamarosan kénytelen ráébredni: „normális” élet nem létezik – legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

Nem olyan régen olvastam ám az első részt, és tetszett annyira, hogy érdekeljen a folytatás. Nyár óta kissé elfelejtettem az első rész részleteit, de azért a fő történetszálra emlékeztem, így izgatottan vártam a folytatást, és mikor végre a kezembe vehettem, akkor nyomban bele is kezdtem. Ez az egyik olyan YA könyv, ami méltatlanul ismeretlen kis hazánkban. Sokan még azt sem tudják, hogy létezik, pedig a mai oly divatos YA könyvek tetemes részét minőségben és izgalmas történetben vitathatatlanul túlszárnyalja. Műfaját nehéz pontosan meghatározni. Az első részt még sci-finek jelöltem meg, de most már én se vagyok biztos abban, hogy mi is ez tulajdonképpen. Részben sci-fi, részben fantasy és részben disztópia. Kinek mi tetszik. De talán nem is a műfaja a fontos, hanem az, amit ez a könyv nyújtani tud. És az nem kevés.

Szinte minden téren remekül teljesít a trilógia második része, csak egy kis gondom volt vele, de a hibát most a végére szeretném hagyni. Így elsőnek rágjuk át, hogy mi volt olyan jó a Hamis valóságban, hogy miért ajánlom mindenkinek. A történet ugyanolyan izgalmas és kalandos, mint az első rész volt. Habár az eleje kicsit lassabban indul, és már kezdtem attól félni, hogy túl hosszúra nyújtja az író ezt a "normális életet" élünk hülyeséget, de szerencsére hamar bepörögnek az események, és onnantól ismét izgulhatunk Miranda és barátai sorsáért. Hamar kiderül, hogy számukra a normális élet nem opció, és hogy nem szabadulhatnak a teremtőik gonoszságaitól. Noaht megölik, és ismét menekülni kényszerülnek, és habár nem sejtik, de sokkal nagyobb tét forog most kockán, mint ezelőtt bármikor.

Ezen a könyvön tényleg nem lehet unatkozni, higgyetek nekem, és még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ebből egy iszonyat látványos és remek filmet lehetne készíteni. Hátha megveszi valamelyik filmstúdió egyszer a jogokat és akkor a vásznon is végigizgulhatom Miranda-ék remek történetét. Miközben Miranda Noah gyilkosát üldözi, egyrészt kénytelen megbirkózni azzal, hogy a fiú tudata az agyában ragadt, így valamiképpen még mindig velük maradt a fiú "szelleme", másrészt pedig rá kell jönnie, hogy semmi sem az, aminek korábban hitte. Kiderül, hogy nem csak az a világ létezik, amiben ők élnek, hanem számtalan másik, melyeket egy "fekete örvény" köt össze, és a legújabb fenyegetés abból a világból érkezik, ahonnan az őseik tulajdonképpen származnak. Miranda-nak fő célja, hogy megbosszulja Noah halálát, és hogy megmentse a világát a támadástól, amit tulajdonképpen az ő létrehozói akarnak rájuk mérni.


A karakterekre sem lehet panasz, még mindig kedvelhetőek és szerethetőek. Peter és Rhys szimpatikus, én bírom őket, és alapjáraton Miranda-t is szeretem, hisz erős, okos, kitartó és bátor főhős, de egyszerűen egy idő után képtelen voltam elviselni azt a szerelmi háromszöget, amit az író minden indok nélkül beleerőltetett a könyvbe. Ez az egyetlen történetszál, ami nem tetszett és amiért mindenképp jár a pontlevonás, mert egyszerűen nem értettem minek kellett ezt most itt előhozni, főleg, mikor semmi alapja nincsen.

Ugyebár Miranda nem az a lány, aki Noah szerelme volt, ez az első részben kiderül, az a lány meghalt, és Miranda csak egy újabb klón, akibe beleültették annak az előző lánynak az emlékeit. Az első részben tisztázva lett, hogy Miranda nem szereti Noaht, hogy ő Peterhez vonzódik és végül vele is jött össze. Akkor meg minek kellett ide most ez a szerelmi háromszöges cucc? Miranda miért kezdett most féltékenykedni Noahra és Sequelre, meg miért voltak folyton féltékeny gondolatai Noah irányába, mikor erre korábban semmilyen utalás nem volt? Nem értettem az egészet, és számomra teljesen irreális volt, és nagyon bízom abban, hogy a harmadik részben ez már nem lesz benne Noah halála miatt. Miranda egyetlen szerencséje, hogy ezen kívül nagyon csípem őt, főleg a végén az önzetlen és bátor tette miatt, amiért csakis csodálni lehet. És ezért nem utáltam meg, csak épp nem értettem, hogy miért féltékenykedik Noahra.

Az erőltetett, teljességgel felesleges és hiteltelen szerelmi háromszög ellenére (csakis ezért jár a pontlevonás) a Hamis valóság remek folytatása az első résznek, ugyanolyan izgalmas és kalandos. Újabb rejtélyeket és kérdéseket vet fel a befejező részre, miközben ismét végigizgulhatjuk az egészet Miranda-val és a társaival. Remélem mihamarabb érkezik az utolsó rész, mert én nagyon várom. A magyar borító sokkal jobban tetszik, mint az első részé, ez már igazán nagy haladás. Rajta van Miranda és kezében a fáklya, szemben vele a megtört városkép. Az egész igazán kifejező és ötletes. Az ilyen borítók tetszenek a legjobban.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/dan-krokos-hamis-valosag
Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...