2014. jún. 8.

Lauren Oliver: Rekviem (Delírium 3.)

Fülszöveg:
A Delírium-trilógia befejező kötetében Lena az Ellenállás teljes jogú tagjává válik. A Káosz című részben előkészített lázadás nyílt forradalommá növi ki magát, és Lena a harcok kereszttüzébe kerül.
A Rekviemet egyszerre olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Egymás mellett élnek, mégis falak választják el őket, egészen addig, amíg sorsuk útjai keresztezik egymást…


Lauren Oliver akkor vált az egyik kedvenc írómmá, mikor az első könyvet olvastam tőle, a Mielőtt elmegyek-et. Aztán következett a disztópikus trilógiája, a Delírium könyvsorozat, aminek az első része elvarázsolt a gyönyörű írásmóddal és hangulattal, a második része még jobban tetszett Lena reálisan ábrázolt jellemfejlődése és a harcok kibontakoztatása miatt. Most adódott lehetőségem olvasni a trilógia befejező kötetét, és bevallom nem tudtam, hogy mire számítsak. Sokfélét lehetett olvasni a könyvről, alacsonyabb az értékelése a moly.hu-n, mint az előző kettőnek, így félve kezdtem neki.

A fülszöveg elég rövid, így gondoltam hozok egy kicsit bővebb leírást. A harmadik könyv történetét felváltva olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Lena tovább menekül és küzd a többi lázadóval a rendszer ellen, a Vadonban törnek előre, újabb lázadó csapatokkal találkoznak, míg végül útjuk vissza nem vezeti őket Portlandbe, hogy ott dőljön el a végső ütközet. Lena közben próbálja megtalálni a helyét, és tisztázni magában az érzéseit Alex és Julian iránt. A történet másik felét Hana meséli el nekünk, általa pillanthatunk be az ellenséges oldal működésébe, és abba, hogy milyen egy kikezelt lány élete, akinek nem kell többé aggódnia a betegség miatt.

Elsőnek nem értettem a két nézőpont szükségességét, és elég sokáig csak fogtam a fejem Hana fejezetein, mert az egészet értelmetlennek láttam. Úgy gondoltam, kit érdekel Hana "nyomora", miközben Lena élete sokkal nehezebb, kalandosabb és érdekesebb. Akkor még úgy hittem, hogy sokkal jobb lenne a könyv, ha végig csak Lena fejében lennénk. Aztán megvilágosodtam és rájöttem, hogy igazából nagy jelentősége van a Hana nézőpontnak is. Egyrészt, mint már említettem, általa láthatunk bele a másik oldal működésébe, hogy a rendszer vezetői miként próbálják leverni a lázadást és újra békét teremteni. Hana-t a következő polgármester feleségének jelölték ki, így az esküvőjére készül látszólagos boldogságban. Ám hamarosan észreveszi magán, hogy a kikezelés talán mégsem volt olyan sikeres, mint azt mindenki képzelte.

Hana rövidesen elkezd megváltozni, bűntudata támad azért, amit Lena-val tett, ami ugyebár nem történhetett volna meg, ha sikeres lesz a kezelése. A kezdetben kedvesnek és figyelmesnek tűnő vőlegényéről kiderül, hogy egy hatalommániás, kegyetlen őrült, így Hana elkezd nyomozni, hogy kiderítse mi történhetett Fred előző feleségével. Ha azt írnám, hogy Hana fejezetei unalmasak voltak, akkor hazudnék. Az elején talán annak tűnik, és még én sem láttam az értelmét, de aztán rájöttem, hogy fontos, hogy belelássunk a másik oldal működésébe, hogy lássuk mi lett volna Lena sorsa is, ha nem szökik meg. Hana reálisan és szépen ábrázolt jellemfejlődésen megy keresztül, és a végül sikerül kiállnia magáért.

A másik történetszál Lena szemszögén keresztül vezet végig, és habár nekem a Hana-é is tetszett, mégis a Lena-é sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozik. Bemutatja, hogy milyen a Vadonban az élet, hogy miként próbálnak boldogulni az ottani emberek, és hogy végül miként fognak össze és állnak ki az elnyomó hatalom ellen. Kellően nyomorult és viszontagságos a kinti élet, mégis kissé csalódottan olvastam a könyv végi nagy összetűzéseket. Elég gyengécske volt a lázadás, és ami a legjobban kiakasztott, hogy a könyvnek nincs is normális befejezése. Igen... olyan, mintha vagy 50 oldal hiányozna a végéről. Mikor a végére értem csak ültem percekig a könyv fölött, és pislogtam nagyokat, hogy akkor most tényleg ez a vége vagy csak nekem hiányzik néhány oldal.


A végén elmarad a rendes lezárás, nem tudjuk meg, hogy melyik fél győz a harcban, nem tudjuk meg, hogy mi lesz eztán Lena, Julian, Alex és Hana sorsa, és tudom, hogy nem ennek kellene a legfontosabbnak lennie egy ilyen könyvben, de arra sem kapunk választ, hogy akkor most Lena kivel marad a végén. Erős hiányérzettel fejeztem be a Rekviemet. Talán az írónő szándékosan hagyott ilyen befejezetlen véget és mindenkinek a képzeletére bízta, hogy ki milyen befejezést gondol ki magának, de valamiért nekem most szükségem lett volna egy normális lezárásra. Én Alexnek szurkoltam, és annyira szerettem volna, ha Lena és ő újra egymásra találnak.

Egyetlen nagy negatívum van a könyvben, amit mindenképp meg kell említenem. Lena ebben a könyvben úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett liba. Rossz volt nézni a sértődést/drámát/féltékenykedést, amit levágott Alex miatt, és persze hogy ő volt megsértődve a végén, mikor Alex nem szólt hozzá többet és nem akart tőle semmit. Ráadásul Lena Juliannal is végig csak játszott, hitegette szegény fiút, miközben végig Alex és az új lány miatt féltékenykedett. Lena karakterfejlődése eddig olyan szépen volt ábrázolva, egyre erősebb, magabiztosabb és okosabb lett, és a befejező könyvben az írónő gyakorlatilag lerombolta az egészet. Ezen húzása miatt most kifejezetten ellenszenves volt számomra Lena.

A várakozásaimmal ellentétben nem volt ez olyan rossz könyv, de mint egy komoly disztópiás trilógia befejező része... úgy hagyott némi kívánnivalót maga után. Lena karakterének lebutítása kettétörte a korábban felépített remek jellemfejlődését, míg vele szemben Hana karaktere végre révbe ért, megkomolyodott és felnőtt, vállalta a korábbi hibáiért a felelősséget és a végére kiállt magáért. A lázadás, a harcok nem kaptak olyan nagy szerepet, mint vártam volna, és egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a könyv vége ilyen lezáratlan maradt. Erős hiányérzet maradt bennem a könyv befejezése után, és ezért nem tudok a lentinél több pontot adni. Sajnálom, mert jól indult ez a könyvsorozat, ennek ellenére még adok majd később esélyt Lauren Olivernek, ha megjelenik egy újabb könyve magyarul.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/lauren-oliver-rekviem
Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...