2014. febr. 13.

Maggie Stiefvater: A Látó szerelme (Tündérdallam 1.)

Fülszöveg:
Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen? A mindössze tizenhat éves Deirdre Monaghan bámulatosan tehetséges zenész. Hamarosan rá kell azonban döbbennie, hogy Látó is – különleges tehetsége képessé teszi, hogy saját szemével láthassa a mágikus erejű tündéreket. Deirdre egy szép napon váratlanul arra eszmél, hogy fülig beleszeretett egy Luke nevezetű titokzatos srácba, aki mintha a semmiből robbant volna be addig teljesen hétköznapi életébe. Ám a fiú iránta mutatott élénk érdeklődése egyszerű nyári románcnál talán sokkal sötétebb szándékot takar. Amikor felbukkan a színen Aodhan vészjósló alakja, aki a tündérkirálynő halált hozó parancsát hozza, Dee hirtelen a tündérvilág forgatagának kellős közepébe csöppen. Az érzelmektől fűtött hatalmi játszma kereszttüzében pedig ott áll Dee mellett komolytalan, ám végletekig hűséges legjobb barátja, James is. Bár Deirdre azt kívánta, bárcsak ne várna rá még egy végtelenül unalmas nyár, talán mégsem egy több száz esztendős tündérkirálynővel vívott csata volt az, amire igazán vágyott.

Maggie Stiefvater nagy kedvencem lett a Hollófiúk könyveivel, így nem lehetett kétséges, hogy majd a többi könyvét is olvasni fogom valamikor. Ezen kívül még két sorozata jelent meg, az egyik a Tündérdallam, a másik A Skorpió Vágta, mindkettő ott csücsül a várólistámon és a tündéres könyve akadt elsőnek a kezembe. Tündérek... nyugodtan kijelenthetem, hogy a vámpírok után manapság már a tündér a második kedvenc természetfeletti lényem. A Tündérdallam a korábban olvasott tündéres könyveim közül inkább a Vastündérekre hasonlít. Ifjúsági könyv egy kis természetfeletti mázzal körítve. Igazi tündérmese szó szoros értelmében, olyan, amilyeneket gyerekkorunkban szívesen olvastattunk fel szüleinkkel elalvás előtt. A hangulat, a stílus, a történet mind-mind klasszikus tündérmesei elemeket hordoz magában... és annak ellenére, hogy tényleg inkább a fiatalabb korosztály számára készült, még nekem is tetszett.

Kezdjük először a pozitívumokkal, mert most jó kedvemben vagyok, és Maggie Stiefvater igenis megérdemli, hogy próbáljak csakis a jó dolgokra figyelni, ne pedig egyből a hibákat vegyem észre. Az írói stílus még mindig remek, sőt, nekem most kicsit jobban is tetszett, mint a Hollófiúknál. Olyan szépen át tudta adni a lapokon a zene iránti szeretetet, mintha valóban megelevenedne a muzsika olvasás közben. Ezen meg sem lepődök, hiszen önmaga is zenész, ugyanúgy hárfán játszik, mint Deidre, így nagyon is tudta mit hogyan kell leírni, hogy az reálisnak hasson. Az egész könyvet a zene járja át, és a történetben szintén fontos szerepet játszik, nem csak a főszereplő, hanem a tündérek életében is. Nagyon tetszett ennek a kihangsúlyozása, hiszen a tündérek vidám, természetközeli életéhez nagyon illet, hogy oda vannak a muzsikáért és a táncért.


A karakterekkel se volt semmi bajom, úgy értem, hogy mindegyik érdekes volt a maga módján és az írónő megint arra törekedett, hogy egyedi karaktereket alkosson meg, ami néhol összejött, néhol pedig nem. Deidre-t kedveltem valamilyen szinten, de voltak olyan "szőke libás" megnyilvánulásai mikor csak fogtam a fejem. (Pl. mikor megtudja, hogy Luke embereket ölt, és ezen gyakorlatilag ki sem borul, hanem tovább olvadozik Luke fiú után. Vagy mikor az állítólagos legjobb barátja haldoklik, de ő még csak észre sem veszi, és helyette Luke fiút akarja megmenteni.) A két fiú a szokásos klisé, semmi több. A vicces, hűséges és titokban a lányba szerelmes legjobb barát, James, valamint a hihetetlenül helyes, sötét titkokat rejtegető új fiú Luke. [Találjátok ki, hogy melyiket fogja választani...] A gonoszok papírmasé figurák, igazi mélység és reális motiváció nélkül. Mármint ugyanmár! A tündérkirálynő se volt épelméjű. Ha békén hagyta volna Deidre-t, akkor a lány fel se fedezte volna a képességeit, és soha nem jelentett volna veszélyt a számára. És akkor mindenki élhetett volna tovább boldogan a saját kis életében és akkor az egész konfliktus meg sem történt volna.

Bármennyire nem szerettem volna, azért a könyv hagyott némi kívánnivalót maga után. Annak ellenére, hogy olvasmányos és könnyen lehet vele haladni, valamint remek az írói stílus, mégis jelen vannak az ifjúsági könyvekre annyira jellemző hibák. Nem akarom ismételgetni magam, és nem is fogom, ha végre valamelyik ifjúsági könyv veszi a fáradtságot és túllép azokon a kliséken, amelyiket a nagy többségük mindig elkövet. Ugyanolyan hihetetlen volt a főszereplők közt gyakorta két nap alatt szövődő örök szerelem, mint máskor; valamint kezdem unni, hogy szinte mindegyik YA könyvben a főszereplőbe szerelmes a legjobb barátja. UNALMAS! Nem lehet valami mást kitalálni ehelyett? A szerelmi háromszögre szintén az előbbi vonatkozik. Kérem szépen, lépjünk már ezeken túl! A tündérek mitológiája se volt annyira részletesen kidolgozott, mint amennyire vártam volna, mármint tudjuk, hogy szépek és gonoszak és hogy van egy királynőjük, de ennél több nem nagyon derül ki. Engem érdekelt volna, hogy a tündéreknek hány fajtája van, milyen hierarchiai rendben élnek, milyen képességeik vannak és stb.

Nem rossz történet ez, egy szokásos ifjúsági könyv egy az átlagnál mindenképp jobb történetvezetéssel és írói stílussal, valamint tündérekkel, akikről én szívesebben olvasnák többet is. Esetleg ha valaki tud nekem tündéres könyveket ajánlani azt megköszönném. (A Tündérkrónikákat és a Vastündéreket olvastam!)
Érdekel majd a folytatás, persze, de valahogy nem érzem, hogy most azonnal olvasnom kellene.
UI: A magyar borító valami hihetetlenül tetszik, egyszerű, de mégis utal a történet lényeges elemeire, a hangjegyekkel, a kalitkával és a galambbal.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/maggie-stiefvater-lament-a-lato-szerelme
Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...