John Green: Csillagainkban a hiba

A történet ismertetője:

"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… „A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."

Az egyik oldalon véletlenül olvastam, hogy John Green könyvéből majd filmet fognak készíteni valamikor, csak úgy kíváncsiságból elolvastam miről szól egyáltalán és már akkor tudtam, hogy ez nekem való és olvasnom kell. Nos, ennek most jött el az ideje és annyit már itt az elején elmondhatok, hogy nagyon tetszett a könyv.

Mikor megtudtam, hogy miről szól akkor elsőnek a Séta a múltba című film története jutott az eszembe, (abból is van könyv, de azt még nem olvastam), gondoltam egy hasonló történettel kerülök szembe, egy beteg lány és egy fiú egymásba szeretnek, meg minden, de az író itt még tovább csavart a történeten, hiszen két halálos beteg fiatal szeret egymásba, annak ellenére, hogy tudják nem sok van nekik hátra. Ez a könyv teljesen kifacsarta a szívemet és a végére teljesen elszomorított. A könyv szépen és meghatóan, teljesen reális és hihető módon írja le milyen lehet egy halálos beteg élete, hogy mit érezhet, hogy mit gondolhat a világról és a környezetéről. Két főbb beteg szereplőnk is van, mindegyik másképp áll az élethez és másképp gondolkozik.

A főszereplő narrátor, Hazel teljes nyugalomban és a tehetetlensége tudatában éldegél, tudja, hogy semmit nem tehet a betegsége ellen, már régen elfogadta, magányosan otthon tölti az idejét a szüleivel, nem barátkozik senkivel sem, még azt is nehezen viseli, hogy a szülei csakis neki szentelték az életüket. Folyamatosan kedvenc könyvét olvasgatja, a The Imperial Affliciton-t, és arról ábrándozik, hogy a könyv írója, Peter Van Houten egyszer majd válaszol a rengeteg levelére, amiben arra kéri a férfit, hogy mondja el, mi a könyvének folytatása, ugyanis Hazel egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy a könyvnek nincs normális befejezése. Ez az egész pedig azért zavarja ennyire, mert nem tudja mi lesz a többiekkel majd a halála után. És azért imádja ezt a könyvet, mert egy ugyanolyan halálos beteg lányról szól, amilyen ő saját maga és úgy érzi, hogy csakis a könyv érti meg igazán min megy keresztül. Ő az elfogadást választja, nem harcol a betegsége ellen.

Vele ellentétben Augustus, vagyis Gus, gyűlöli, hogy beteg és azt szeretné, ha valamilyen nagy dolgot hagyna hátra maga után, ha sokan emlékeznének rá, ha nem felejtenék el, ahogy egyre inkább romlik az állapota, úgy lesz egyre rosszabb kedve és csakis Hazel és a kapcsolatuk az egyetlen pozitívum az életében. Ő már másodjára éli át, milyen egy halálos beteggel együtt lenni, mert a korábbi barátnőjének agytumora volt és a lány abba halt bele. Gus és Hazel egymásba szeretnek szépen lassan, de ezt az egészet nem csöpögősen és nyálasan írja le az író, hanem szépen és szerethetően.

Mindkettejük érdekes karakter és habár valahogy sejtettem, hogy nem lesz happy end a történetük vége mégis vártam arra, hogy minden rendbe jöjjön.... persze nem jött, hiszen a betegségüket nem lehet túlélni, de a vége így jó és tökéletes, máshogy nem is alakulhatott volna.

Rajtuk kívül érdekes karakter volt még Isaac, aki Hazel és Gus barátja is egyben, a fiú a látását vesztette el, és sajnáltam, hogy a barátnője ahelyett, hogy ekkor kiállt volna mellette, inkább elhagyta a fiút, lehet nem rosszindulatból tette, hanem tényleg nem tudott volna egy beteg fiúval megbirkózni és nem tudta volna elviselni, hogy egy beteg emberrel legyen együtt, de akkor is szemét és önző dolog volt tőle. Emellett az író, Peter Van Houten pedig azt szimbolizálta, hogy mit tehet a szülőkkel a beteg gyermekük elvesztése, hiszen az ő lánya is meghalt rákban 8 éves korában, erről írta meg a könyvét, és egyszerűen azóta se volt képes feldolgozni ezt az egészet, Hazel szintén attól fél a szüleivel is ez fog történni a halála után.

Az egész könyvnek szomorú a hangulata, folyamatosan az elmúlás, a halál lengi körbe a szereplők mindennapi életét, és a karakterek drámáján kívül még olyanokról is olvashatunk, hogy a szülők miként élik meg a gyermekük betegségét, hogy mi a fontos abban a rövid életben, ami megadatott egy halálos beteg számára, hogy miként élik meg a mindennapokat és hogy mit gondolnak arról, ahogy a többi ember bánik velük. Kicsit furának gondoltam az elején, hogy a könyvnek nincs normális befejezése, hiányérzetem volt vele kapcsolatban, de aztán átgondoltam és rájöttem nincs is szükség a teljes befejezésre, hiszen mind tudjuk mi lesz Hazel sorsa is.:(

Ez a könyv belopta magát a szívembe, és majd valamikor magyarul is olvasni akarom, kíváncsi vagyok a fordításra. Nagyon várom a filmet, remélem mihamarabb elkezdik a forgatást.

Kedvenc idézet: "Thats the thing about pain. It demands to be felt."

Ui: A magyar cím olyan furán hangzik szerintem, az eredeti angol valahogy érdekesebb és fülbemászóbb. (The fault in our stars)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/john-green-csillagainkban-a-hiba

5/5*

Julianna Baggott: Tiszták (Tiszták 1.)

Ez a könyv már régóta szerepel a várólistámon, csak mindig valami más jobban érdekelt, így egy időre a háttérbe szorult, most azonban nem halogattam tovább, és nekikezdtem az olvasásnak. ÉS TE JÓ ÉG, MILYEN JÓL TETTEM! MIÉRT NEM VETTEM A KEZEMBE HAMARABB?!

A történet:
"Pressia hétéves volt a Robbanások idején, amikor az egész addigi világ megsemmisült. Már nem emlékszik sem a szüleire, sem születésnapi ajándékokra. A nagyapjával él egy romos üzlethelyiség hátsó raktárában, és csak a porig égett házakat, a kétségbeesetten túlélni próbáló embereket, a levegőben kavargó hamut és port, a mutánsokkal vívott harcot ismeri. Éjszakánként egy szekrényben elbújva arról ábrándozik, hogy egyszer talán visszatér a régi világ, vagy legalább valahogy bejuthat a Kupolába, ahol a szerencsés kevesek, a Tiszták élhetnek, akik sebhelyek nélkül vészelték át a világ pusztulását.
Eközben a Kupolában Partridge, a Kupola egyik legbefolyásosabb vezetőjének fia úgy érzi, megfojtja a szigorú új rend, ráadásul hiányzik neki az édesanyja, aki sohasem jutott be a Kupolába. Így, amikor rájön, hogy az anyja esetleg még életben lehet, elhatározza, hogy az életét kockáztatva megszökik, hogy megtalálja.
A romok között négy fiatal vívja élethalálharcát a szörnyetegek és egy gonosz, embertelen hatalom ellen. Miközben feltárul előttük a múltjuk, minden erejükre és bátorságukra szükségük van ahhoz, hogy életben maradjanak és megmaradjanak embernek."

Ez a könyv valami hihetetlen, egyszerűen nagyszerű, és nem tudok rá jobb jelzőt kitalálni, tökéletes lett minden egyes apró részletében. A vámpíros könyvek mellett a másik felkapott témát a disztópiás történetek adják manapság, amiből szintén rengeteg van, mint égen a csillag, mondjuk én nem olvastam még olyan sokat közülük. Az éhezők viadala az abszolút favorit idáig, és a Delirium első része is bejött, de Collins történetéhez idáig az én szememben csakis a Tiszták érhet fel.

A Tiszták története izgalmas, rejtélyes és igazi nyomozásnak lehetünk szemtanúi egy sötét és komor világban, amivé a Föld vált a robbanások után. Az emberek egy része minden sérülés nélkül megmenekült, ők a Tiszták és a védett Kupolában élnek szabályok és rend szerint. A vezetőjük Ellery Willux, aki egy igazi számító dög, nem tudok rá jobb szót mondani, bár azért egy kicsit hiányzott, hogy több mindent is megtudjunk róla. Ezzel ellentétben kint rekedt a Kupolán kívül az emberiség egy része, akik életben maradtak odakint a robbanások után, azok nem úszták meg az egészet ép bőrrel. A különös atombomba (vagy mi a fene, nem tudtam megjegyezni) miatt amit rájuk dobtak mindenki egy élő roncs lett, egybeolvadtak a robbanás pillanatában a környezetükben lévő tárgyakkal, élőlényekkel, akármivel. A története hangulata sötét és komor, egy igazi horror történetnek mondanám, hisz ami ezekkel az emberekkel történt az egyszerűen szörnyűséges. Persze nem sokáig tűrik a helyzetüket, kiderül, hogy a háttérben ellenállás szerveződik és meg akarják dönteni a kupola hatalmát, és lassan beindulnak a harcok is. És olyan dolgok derülnek ki, amire senki se számított. (Még én se, pedig általában mindig minden nagy csattanót előre kitalálok) Épp ezért élvezet volt a könyvet olvasni, cseppet sem untam magam közben, faltam az oldalakat egymás után és izgatottan vártam mi következik ezután.

Az izgalmas mesélést még jobban fokozta, hogy négy főszereplőt kaptunk, négy szemszögből íródott a történet. Mind a négy főszereplő egy csoportot képviselt, és mindannyian egy saját kis történetszálat is kaptak a fő cselekmény mellé, ami csak kiegészítette és elmélyítette a karakterüket.

Itt van elsőnek Pressia, akinek a testi torzulása abban nyilvánul meg, hogy egy babafej olvadt bele az egyik kézfejébe. Szinte azonnal a szívembe zártam a lányt, nagyon megkedveltem, és szorítottam érte. Ő képviselte az egyszerű embereket. Hozzá kapcsolódik Bradwell, aki szintén szimpatikus volt, nagyon aranyosak együtt és remélem sokáig együtt maradnak.

A második főszereplőnk Partridge, (a Kupola vezetőjének Ellery Willux-nak a fia), akit szintén imádtam, csak más okból. Sajnáltam az apja és a közte lévő kapcsolat miatt és azért, mert mindenki az apja alapján ítélte meg. Ő képviselte a Tisztákat, akik nem esztelenül engedelmeskednek a hatalomnak, hanem gondolkoznak és rájönnek, hogy itt valami nincs rendben, és hogy tenniük kell valamit a Kupolán kívül rekedt társaiért. Emellett szimpatikus volt az anyja iránti ragaszkodása is.

Partridge-hez kapcsolódik a másik Tiszta, vagyis Lyda, aki szintén belekeveredik az eseményekbe, mondhatni a saját akaratán kívül egy félreértés miatt (mert azt hitték ő és Partridge együtt vannak), szegényt alaposan elintézik, és csakis tehetetlen csaléteknek használják fel a történet során. Vele se volt bajom, de nem lett annyira a kedvencem, mint a másik három főszereplő.

És akkor a negyedik főszereplő pedig El Capitan, aki a Szent Forradalom Hadművelet nevezetű lázadó osztagot és annak tagjait képviselte. Neki szintén ugyanolyan tragikus sorsa lett, mint Pressia-nak, El Capitan torzulása abban nyilvánul meg, hogy a robbanások miatt az öccse, Helmund, beleragadt a hátába, így ketten összeforrtak és egyként kell élniük. El Capitan keménynek és önfejűnek tűnhet, akiben semmi együttérzés sincs az elején, de aztán megmutatja, hogy igenis képes másokkal foglalkozni magán kívül. A "kis csapat" tagja lesz, és segít Pressia-éknak. Remélem El Capitan majd a kezébe veszi az irányítást és a folytatásban igazi célt ad az SZFH-nak, ami Ingership irányítása alatt a Kupola bábjává kezdett válni.

Ez a disztópikus világ szépen és részletesen kidolgozott, minden meg van magyarázva, mi, miért és hogyan lett olyan, amilyen, ki miért volt felelős, hogyan lehetségesek azok a dolgok és még miegymás. A titkokra pont jókor derül fény, mikor senki se várná. A szereplők sok borzalmat élnek át, van itt erőteljesen vér, erőszak és még miegymás, nem egy tipikus ifjúsági regény ez, bár lehet nem is annak szánták. Humor nem sok van benne, de ide nem is hiányzott, mert ehhez a sötét, komor, szomorkás hangulathoz nem illett volna, ennek ellenére nagyon tetszett és egyértelműen felkerült a kedvenc könyveim listájára. Természetesen ez is egy trilógia első része, de ennek most kifejezetten örülök, nagyon megszerettem ezt a történetet, így még szívesen olvasom tovább, kíváncsi vagyok mi fog történni eztán a szereplőkkel és hogyan alakul a világuk sorsa. Várom a folytatást.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/julianna-baggott-tisztak

5/5*

Könyv előzetes:

Tonya Hurley: Szellemlány (Szellemlány 1.)

Felkeltette az érdeklődésem a könyv története és a borítója, így elhatároztam nekem ezt olvasnom kell. Komoly téma, egy kis szellemes fantasy beütéssel, kíváncsi voltam ebből mi a jó Isten fog kisülni és mivel nem egy terjengős regény egy délután alatt kiolvastam.

A történet:
"Charlotte Usher gyakorlatilag láthatatlannak érzi magát az iskolában, és egy nap valóban azzá is válik. Nemcsak láthatatlanná, de halottá is. És mindez egy srác és egy gumimaci miatt. Ebben a kissé gúnyos, néhol mégis szívszorongató történetben Tonya Hurley feltárja előttünk a láthatatlanságot, amit néha mindannyian érzünk, és hogy meddig vagyunk képesek elmenni, hogy végre észrevegyenek bennünket."

Most fejeztem be nemrég a könyvet és hirtelen nem is tudom mit írjak róla. Egyrészt tetszett, hisz szeretem az ilyen témával foglalkozó történeteket, mind a szellemes dolog, mind pedig a komolyabb téma érdekes. Másrészt meg annyira kiszámítható volt számomra az egész történet, hogy igazából semmi meglepetéssel nem tudott szolgálni. A fő témája a tipikus iskolai kirekesztettség érzésének leírása, hogy szegény Charlotte-ra sosem figyeltek oda a társai, nem voltak barátai, épp ezért irigykedve figyelte a suli népszerű lányait és bármit megtett volna, hogy olyanná válhasson, mint ők... és épp e heves próbálkozása közben érte el a végzete. A halála ugyanolyan jellegtelen és semmitmondó lett, mint saját maga. Szellem lesz belőle, de mivel egy befejezetlen ügyet hagyott hátra maga mögött, így nem tud tovább lépni, nem csak az övé, hanem egy csapatnyi szellem gyerek sorsa függ attól, hogy vajon Charlotte rájön-e mi az a befejezetlen ügy. És, hogy be tudja-e teljesíteni...

Mint már írtam a történet teljesen kiszámítható, előre lehet sejteni mi lesz a könyv nagy tanulsága, kivel mi fog történni, már előre tudtam, hogy kit fog megszállni, s hogy abból milyen bonyodalmak lesznek, tehát semmi új élménnyel nem gyarapodtam. Így nem volt annyira izgalmas a történet, de nem is ez lett volna a lényeg, így ezen nem akadtam fenn. Emellett ami szintén negatív szempontként tüntethető fel az maga a főszereplőnk, vagyis Charlotte. Én ezt a csajt egyszerűen nem bírtam elviselni, sajnálom. Hogy mit le nem nyávogott magában arról, hogy ő népszerű akar lenni, meg minden, hogy neki kell Damen, meg hogy szereti őt (pedig igazából nem ismerte, nem tudta milyen ember, csak hogy jól néz ki és ő már ezért szereti) és meg kell szereznie, mindig ment a saját önző vágyai után és gyakorlatilag senki mással nem foglalkozott saját magán kívül.  Nem értem miért törte annyira magát, hogy Petulához (milyen béna név már!) és a Wendykhez hasonlítson, mikor pontosan olyan volt, mint ők.... önző, nyavalygó és borzalmasan egoista. Csak a saját problémái érdekelték, semmi más.

Sajnálnom kellett volna, vagy minimum együtt érezni vele a sorsa miatt, de ez egyszerűen nem ment, nem bírtam elviselni. Vele ellentétben viszont Scarlet, a mondhatni mások főszereplőnk, egészen szimpatikus volt, sokkal érdekesebb és kedvelhetőbb karakter, mint Charlotte. Mellettük a többiek szinte említésre se méltók, mind papírmasé figurák.

A könyvnek van egy alap üzenete és ezzel semmi bajom, hiszen legalább nevel és tanít valamire, méghozzá igen jó dologra hívná fel a figyelmet, mellesleg szépen megírt stílusa van, könnyen és gyorsan olvasható, a fejetek előtti kis rajzocskák és idézetek nagyon tetszettek, de azt például egyáltalán nem értettem, hogy Scarlet miért volt képes látni a szellem Charlotte-ot, és ezen túl, még ha látta is, akkor miért nem ijedt halálra egy szellemtől... meg a végén, mikor a többiek is meglátták, akkor szinte senki meg sem döbbent azon, hogy szellemek vannak közöttük, hanem úgy fogadták, mintha az egész hétköznapi dolog lenne. Vagy talán nem kellene ezen akadékoskodnom, hiszen ez csak egy mese, így ne is keressek benne értelmet. Persze a végére minden szép és jó lesz, Charlotte végre túllép a saját önző érdekein és tesz valami önzetlen dolgot, megmentik a szellemházat, amit eztán nem bontanak le, és Scarlet és Damen összejönnek, a gonoszok megkapják a büntetéseküt és itt a vége fuss el véle.... Hát nem tudom, olyan vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. A stílusa miatt viszont megérte elolvasni, remek és csodaszép idézetekkel van tele, amiket biztosan kigyűjtök majd magamnak valamikor.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/tonya-hurley-szellemlany

5/4

Segítség kérése!

Nyugi semmi komolyra nem kell gondolni, csak most vagyok végzős a BGF-en és szakdolgozatot kell írnom, és hát szükségem lenne a kérdőívem kitöltéséhez minél több emberre. Gondoltam megosztom itt is a linkjét, hátha valaki kedvet kap hozzá és szívesen kitölti, mindössze pár percet vesz igénybe nem többet. (És azért sem haragszom meg, ha terjesztitek a linket, hogy minél több emberhez eljusson.)

Magyar Világörökségek ismertsége

Előre is nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki kitölti! :)

Tizenhárom

Régi nagy kedvencem (és nem azért, mert valaha én is hasonló életet éltem, mint Tracy vagy Evie, vagy valaha is olyat akarnék), hanem mert szerintem ez egy remek intőpélda minden tinédzser számára, kötelezővé kellene tetetni az iskolákban elrettentő példa gyanánt. Na de lássuk miért szeretem ezt a filmet annyira...

A történet:
"Tracy  az okos, jól tanuló tizenhárom éves lány élete gyökeresen megváltozik, amikor a kamaszkor kihívásainak próbál megfelelni: fiúkkal ismerkedni, új barátnőket szerezni, és kitűnni a tömegből. Az iskola legmenőbb csaja, Evie  megmutatja neki az arrafelé vezető utat. Vezetésével Tracy egyre mélyebbre merül a drogok, a piti bűnök, és a korántsem ártatlan szexuális játszadozások világában. Melanie, Tracy édesanyja egyre növekvő aggodalommal figyeli a lánya viselkedésében bekövetkezett változásokat."

Ez a film egy remekmű, de komolyan, minden a helyén van benne, a történet érdekes és elgondolkodtató, a karakterek aprólékosan kidolgozottak, a film komoly és nehéz témákat feszeget, és épp ezért gondolkodásra készteti a nézőt, végül a színészek is remekelnek. Olyan komoly témák jelennek meg, mint az alkohol- és drogfüggőség, a tinédzserek szexuális élete, a lelki problémák, az ön vagdosás, családi veszekedések, lopás, én keresés, személyiség feladása, hogy befogadjanak az emberek stb. Nekem bejött a zenei aláfestése is, a történet szépen és normális ütemben halad előre, mindennek hagy időt.

A film központi témája a tinédzser korszak, annak nehézségeivel, problémáival foglalkozik egy sérült, és (kezdetben) visszahúzódó lány szemén keresztül. Tracy mindannyiunkat képvisel, épp ezért könnyű vele azonosulni, hisz ki ne érzett volna már úgy tinédzser korában, ahogy a lány. Mikor rájön, hogy a társai túl gyerekesnek gondolják, akkor egyből menőbb ruhákat vásároltat magának, divatosabban kezd el öltözni, hanyagolja a gyerekkori barátait és olyan dolgokat próbál ki, amitől szerinte igenis népszerűvé fog válni.... és mindezt csak azért, hogy elnyerje Evie, az iskola talán legmenőbb lányának a figyelmét és a barátságát. Gyakorlatilag feladja a saját személyiségét, egyediségét, beáll a sorba és teszi azt, amit a többi lány, elkezd pasizni, inni, drogozni, minden rossz dolgot kipróbál, amire csak lehetősége adódik. Mégse lehet őt gyűlölni ezért, hisz ha tetszik, ha nem, mindannyian magunkra ismerünk benne egy kicsit. Mellesleg Tracy nem egy egyszerű karakter, hisz lelki problémái vannak, meg kell küzdenie az anyja bonyolult kapcsolatával, azzal, hogy rajta gúnyolódnak, szorong és nem elégedett magával, azt hiszi rá senki se figyel, hogy senkit se érdekel, vagdossa magát.... ez az egész lázadás csak egy figyelemfelkeltési cselekvés. Evan Rachel Wood tökéletes ebben a szerepben.

Nem csak Tracy hanem az édesanyja, Melanie, is tökéletesen kidolgozott karakter, kettejük kapcsolatának, az anya-lánya kapcsolat alakulásának/változásának szintén nagy szerepe van a film folyamán. Az elején úgy indulnak, hogy Tracy anyuci kislánya, minden rendben köztük, Tracy magába fojtja az anyja félresikerült kapcsolatai miatt kialakult véleményét, ekkor nem mutatja ki mit gondol valójában. Aztán ahogy Tracy elkezd lázadni, mikor már felnőttként gondol magára, akkor fokozatosan eltaszítja magától az anyját, mert mivel már "nagylány" lett, így mostantól "ciki", ha az anyja ölelgeti/puszilgatja stb. Mégis közben az egészet azért csinálja, hogy rá figyeljenek, ez egy tudatalatti segélykiáltás, még maga sem tudja, hogy segítségre szorul, és természetes, hogy mikor az anyja már kezdi félteni, akkor eszeveszetten tiltakozik az ellen, hogy egyáltalán valami baja van, és hogy segítségre van szüksége.

És akkor itt van nekünk végül a "rossz lány", vagyis Evie, akit a bájos és (a szerepével ellentétben) szerethető Nikki Reed kelt életre. Persze Evie sem a megtestesült gonosz, neki is vannak gondjai, amint az később kiderül, nem véletlen lett olyan, amilyen, hisz otthon se látott más példát, nem voltak igazi szülei, így senki nem tudta a helyes útra terelni.... szerető családra vágyik, és mikor meglátja a lehetőséget, hogy Tracy-hez közel kerülve befurakodhat a családjukba, akkor nem hagyja ki a lehetőséget, de ezért se tudom őt utálni, hisz meg lehet érteni miért tette az egészet. Emellett igenis élvezte, hogy valakinek az úgynevezett mentora lehet, hogy valakinek irányíthatja az életét.

Összességében, ez egy remek film és mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a komoly témákkal foglalkozó történeteket, amiben nem az izgalom és a kalandos sztori a lényeg, hanem az, hogy elborzadjunk vagy elgondolkodjunk azon, ami előttünk történik. És talán még tanulhatunk is belőle valamit.

10/10

Előzetes:

Jack Kerouac: Úton

Tudom, hogy nem rég mutatták be kis hazánkban a filmváltozatot, és sok helyen olvastam, hogy a könyvhöz képest nagyon rosszul sikeredett, a könyvet sokan magasztalták, és mikor egyik nap a könyvtárban megpillantottam, akkor tudtam, hogy el kell olvasnom, ha már így véletlenül pont szembekerültem vele.

A történet:
"Ez a világsikert aratott beat regény, anélkül hogy leleplező akarna lenni, szinte minden más könyvnél többet mond az Egyesült Államok társadalmi rendszerének ellentmondásairól. Az író rokonszenve csak elmélyíti a félelmetes körkép színeit, mert érzékelteti, hogy hősei, fél őrülten kódorgó, narkotikumokkal élő fiatalemberek, voltaképpen jobb sorsra lennének érdemesek, és még akkor is áldozatok, ha teljesen morál nélkül élnek – egy álszent társadalom áldozatai. Az optimizmus, élő kapcsolatok, a jó iránti vágyódás végül is erősebb a dekadens, anarchisztikus motívumoknál, s Kerouac műve igaz emberi dokumentummá nő: íme, ez van az amerikai életforma mélyén, így érez az amerikai ifjúság egy része…"

Ez a könyv igen érdekes volt, még én is lassan haladtam vele, egyrészt mert egyes helyeken nagyon lelassul a történet, bevallom néha kicsit untam magam, és ilyenkor nem nagyon vett rá a lélek, hogy olvassam tovább. Pedig nem olyan rossz könyv ez, csak szerintem nem nekem való. Habár szeretem a komolyabb témáról szóló történeteket, a filozofálgatást és azt, ha valami elgondolkodtat, de ez a könyv mégsem jött be annyira, mint vártam. Mint már említettem gyakran untam magam rajta, nem volt a történetben semmi izgalmas, lehet, hogy az volt a baj, hogy most kalandokra vágytam, talán ha máskor olvasom, akkor jobban magával ragadott volna.

Sal folyamatosan úton volt, ment össze-vissza Amerikában, közben mindenféle emberrel összeismerkedett, tapasztalatokat gyűjtött, barátkozott, és próbált ihletet meríteni az íráshoz. De nem önszántából indult útnak, hanem követett valakit... Dean Moriarty-t (az elején mikor olvastam a nevét, akkor a Sherlock Holmes béli Moriarty járt a fejemben, de nagy nehezen sikerült elvonatkoztatnom tőle). Habár Sal-t bírtam, mint karaktert, de a kedvencem egyértelműen Dean lett. Dean itt egyenlő magával a szabadság érzésével, ő az, aki bárkit képes inspirálni, aki bárkit képes rávenni akármire, tele van energiával, élettörömmel, folyamatosan utazgat szerte az országban, mindenhol az örömöt és a boldogságot keresi, és a megtört és szomorú gyerekkorán próbál túllépni. Dean megtört karakter, aki habár teljesen negatív hatással van bárkire, akivel csak kapcsolatba kerül, mégse képes senki se neki ellent állni. Önző barát, csak önmagával foglalkozik, általában két nője van egyszerre, és rengeteg porontya szerteszét Amerikában, nem képes egy helyben sokáig megülni, és folyamatosan mehetnékje van.... ő maga a szabadság és az életöröm, amire minden ember vágyik.... Sal is ezért követte őt, ezért indult útnak utána....

Igazából maga Dean az egész könyv központi figurája, ő szimbolizálja ezt az egész léhűtő életet, amit akkoriban ezek a fiatalok éltek, nem törődtek semmivel, csak a mának éltek, szabadon utaztak mindenfelé, minden kockázat vagy felelősség teljes hiányában, elszakadva a társadalmi normák és elvárások nehéz súlyától. Egy különc életet éltek, amire nem lenne képes akárki, és épp ezért lettek igazi példaképek, ezért lett ilyen sikeres ez a könyv, mert arról az életről mesél, amit mindannyian élni szeretnénk, szabadon és felelősségek nélkül, hogy azt csinálhassunk bármikor, amit csak akarunk. 

Közben persze felmerülnek azok a nagyon jó kérdések is, hogy vajon jó ez így, amit csinálnak, sokan megkérdőjelezik, hogy élet-e egyáltalán, ahogyan ők élnek, Sal is tudja, hogy Dean rossz hatással van rá, és hogy nem bízhat meg benne igazából, mégis utána megy és vele tart, mert Dean ihletet ad neki, ugyanúgy energiával tölti fel őt, mint bárki mást.... Én is szívesen követtem volna Dean-t, még akkor is, ha tudtam volna, hogy nem marad velem örökre, hisz ő olyan személy, aki esetében már annak örülhetünk, ha egy kis szeletet kaphattunk az életéből, ha egy kis időt vele tölthettünk, hisz talán már ez is többet jelenthet, mint az életünk többi része.

Tehát néha kicsit untam magam rajta, de mégis tele van érdekes és szép gondolatokkal, bár az igaz, hogy kell egy hangulat hozzá, amikor teljesen magával ragadhat a történet, én most nem voltam ebben a hangulatban, így annyira nem lett a kedvencem.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/jack-kerouac-uton

5/3

Ám ha valakit mégis érdekelne, akkor itt van a mostanában bemutatott filmváltozat előzetese, én még nem láttam, talán majd valamikor időt szakítok rá, bár a könyvből kiindulva a film sem lehet valami kalandregény, ahhoz is kell egy bizonyos hangulat. Na, majd meglátjuk.:)

Előzetes:

2013 legjobban várt filmjei 2.

Ez az év ismét bővelkedni fog jobbnál jobb filmekben, amiket nagy lelkesedéssel várok. Négyről már írtam korábban, azóta két újabbnak is kijött a normális előzetese, így gondoltam folytatom a listát.

1. Szemfényvesztők (Now you see me)

Az előzetest elsőnek már nem is tudom melyik film előtt láttam a moziban, akkor rögtön megtetszett, hisz két kedvenc filmemre emlékeztet, olyan mintha az Ocean's Eleven-t és A tökéletes trükköt összemosták volna egy filmbe, és szerintem ebből csakis valami jó sülhet ki.
Tehát nagyon bejövős az előzetes, rejtélyeket, titkokat, trükköket, és egy kis nyomozást ígér, ezek érdekes egyveleget alkothatnak. Aztán ott van a tehetséges szereplőgárda, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Micheal Caine és a (nem annyira ismert) többiek, egy szó, mint száz, nekem ezt a filmet moziban kell látnom, hisz elég látványos lesz majd az előzetes alapján.
A magyar bemutatót nyár elejére ígérik, Amerikában június 7.-én lesz a premier, pontos magyar bemutató dátum még nincs ha jól tudom. NAGYON REMÉLEM, HOGY FELIRATTAL LESZ A MOZIBAN, mert már van egy szinkronos előzetes, és abban a magyar hangok valami borzalmasak (Morgan Freeman-t és Micheal Caine-t kivéve).


Előzetes:

2. előzetes:

2. A végzet ereklyéi: Csontváros (The Mortal Instruments: City of Bones)

Nagy "A végzet ereklyéi" fan vagyok, végig nyomom követtem a forgatást, és mióta elolvastam a könyveket és megtudtam, hogy filmet készítenek belőle, azóta izgatottan várom, hogy végre megjelenjen a film. Már csak alig van 5 hónap hátra, bárcsak gyorsabban telne az idő és augusztus lenne végre valahára. Nagy elvárásaim vannak a filmmel kapcsolatban és már előre félek, hogy a szokásos könyves adaptációk csapdájába fog beleesni, vagyis hogy a film még a közelébe se fog érni a könyvnek, rengeteg mindent megváltoztatnak benne és a végén nagyot fogok csalódni. Remélem valami jó kis filmet hoznak össze nekünk, az eddig megjelent két előzetes alapján bizakodhatunk, hogy nem a romantikus nyáltenger irányába mennek, hanem lesz akció, kaland és valami normális történet is, és persze rengeteg humor, ami Clare a könyveinek az egyik alappillére. Nekem bejön a cast (nagy része, a többieket meg próbálom elfogadni, jaj, Valentine mit tettek veled???!), Jace és Magnus a kedvenceim, ők eddig biztatónak tűnnek. Amerikai premier augusztus 23.-án, a magyar bemutató állítólag szintén ezen időpont körül valamikor. ÉS AJÁNLOM, HOGY FELIRATTAL LEGYEN A MOZIBAN, MERT HA LE MERIK SZINKRONIZÁLNI, AKKOR MINIMUM 2 PONTTAL KEVESEBBRŐL INDUL MAJD A KRITIKÁMBAN A PONTOZÁS!!!!!

Előzetesek: (A 2.-nál a videó jobb alsó sarkában be kell kapcsolni a feliratot.)

Kiera Cass: The Selection - A Kiválasztás (The Selection 1. - A Kiválasztás 1.)

Már nagyon régóta fájt a fogam erre a könyvre, vártam, hogy megjelenjen magyarul, de csak nem jelentették meg, aztán egy időre feledésbe merült, majd pár nappal ezelőtt eszembe jutott, így nekikezdtem. Sok rosszat olvastam róla, de engem valamiért megfogott a csodaszép borító, meg a történet is, így végül mégis elkezdtem angolul. Asszem, most fog megjelenni nemsokára a folytatás Amerikában, így legalább nem kell rá sokat várnom.

A történet:

35 lány számára A Kiválasztás életük nagy lehetősége. Egy lehetőség arra, hogy kibújjanak a születésük óta nekik szánt élet alól. Hogy a csillogó ruhák és a drága ékszerek életét éljék. Hogy egy kastélyba költözhessenek és a csodálatos Maxon herceg szívéért megküzdhessenek.

De America Singer számára az, hogy Kiválasztott lett maga a rémálom. Mindez azt jelenti, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmének Aspen-nek, aki egy kaszttal alatta áll. Hogy el kell hagynia az otthonát azért, hogy egy ádáz küzdelemben részt vehessen a koronáért, amit nem is akar. Hogy egy olyan palotában kell élnie, melyet a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek. És aztán America találkozik Maxon herceggel. Lassan elkezdi megkérdőjelezni a korábbi az életére vonatkozó terveit és rájön, hogy az élet, amiről álmodott össze sem hasonlítható azzal a jövővel, amit soha el sem képzelt volna magának.

Nem volt olyan rossz ez a könyv, de nem is olyan jó, amit vártam. Úgy reklámozták, hogy a Bachelor (Magyarországon "A Nagy Ő" néven futott reality show évekkel ezelőtt) és Az éhezők viadala keveréke. Nos, a Bachelor-ból volt is benne, de Az éhezők viadalából kevésbé. Persze meg van a disztópikus világ, hiszen a jövőben vagyunk, ahol valamilyen háború után létrejött ez az Iléa ország, ahol különböző kasztok alakultak ki, és szigorú szabályok vannak arra nézve, hogy ki kivel házasodhat össze, házasság előtt tilos a szex, meg hogy kinek mit kell csinálnia, mi legyen a foglalkozása (ezt az határozza meg, melyik kasztba tartozik az ember) meg ilyenek. Ennek ellenére mégsem érzem ezt az egész világot olyan szépen kidolgozottnak/kiforrottnak, mint mondjuk Az éhezők viadala esetében. A disztópia másik jellemzője is itt van, vagyis a lázadások, de ezek annyiban merültek ki, hogy a lázadók néha betörtek a királyi palotába és megdobálták a falakat, nem éreztem azt a nagy fenyegetést. Még a királyi család se tudja mit akarnak a lázadók (vannak északiak és déliek), nem tudom, ez az egész lázadó fenyegetés annyira nem hozott (még) lázba.... ebben az első könyvben nem ezen volt a hangsúly, később biztosan többet megtudunk ezekről a dolgokról.

A főszereplők, vagyis ismét egy (általam mindenképp utált) szerelmi háromszög tagjai, America, Aspen és Maxon, ejtsünk róluk pár szót. Az igazi főszereplőnk természetesen ki más lehetne, mint America, te jó ég mennyire nem bírom én ezt a csajt! Olyan semmilyen karakter, mindenki isteníti, hogy milyen szép, és okos, és tehetséges, meg különleges, ő meg persze nem így vélekedik magáról, de azért mindenki odavan érte, miközben igazából semmi karaktere sincsen. Meg olyan dolgokat levágott, hogy teljesen felidegesített vele. Meg amiket művelt a két fiúval, nos, azt is tanítani kéne, ez az egész szerelmi háromszög az idegeimre fog menni, de az biztos, hogy America egyáltalán nem szimpi.... és mi ez a név, kérem szépen? Ennél hülyébbet nem is hallottam, ki az az idióta, aki egy országról nevezi el a gyerekét?!
Aspen szintén nem lett szimpi, az elején mikor vérig sértődött azért, mert a lány kedvességből sütött neki valamit, akkor csak fogtam a fejem, és ne már, hogy komolyan ezért szakított vele... (jó tudom, hogy nem pont az étel miatt, csak az volt a végső csepp, de akkor is) akkor alapból minek kezdtek egymással kapcsolatot, mikor már az elejétől tudták, hogy nem egy kasztba tartoznak, és hogy ennek amúgy se lesz jó vége. Aztán meg PONT Aspen beszéli rá, hogy menjen el a lány a Kiválasztásra, ezt se értettem teljesen... minek bátorítja arra, hogy jelentkezzen, mikor ezzel akár el is vesztheti a lányt.... kicsit ez logikátlan volt számomra... aztán meg, hogy Aspen végül PONT a kastélyban lett katona, nos, ezen meg se lepődtem, annyira egyértelmű volt, hogy oda fog kerülni, mert máshogy nem tudta volna az írónő a szerelmi háromszöget elindítani.
És akkor végül Maxon hercegről is beszélnünk kell, HISZ Ő ENNEK A KÖNYVNEK A SZÍVE ÉS A LELKE!!!!!!! Fogalmazzunk úgy, hogy engem nem kellett volna noszogatni, hogy jelentkezzek erre a versenyre. :) Komolyan, nélküle ez a könyv sokkal kevesebbet érne, imádom őt. Maxon kedves, kicsit félénk, udvarias, de csupa szív férfi, aki egyáltalán nem olyan, mint ahogy America elsőnek gondolta. Sok teher nyomja a vállát, meg akar felelni a szüleinek, rátalálni a boldogságra, nincsenek barátai, és azt hiszi csak a verseny által találhat magának párt.... a szülei kicsit elnyomták szegényt, hisz nem sok mindent tud az élet dolgairól, kissé naiv, mert hát azt hitte az ő országában minden tökéletesen működik és mindenki boldogan él, és mikor America felvilágosította, hogy bizony sokan éheznek, akkor nem akarta elhinni, de végül mégis tett az emberekért... egy igazi herceg. Nem értem mit lát America-ban, sokkal jobbat érdemelne annál a lánynál, de mindegy. Abból látszik, hogy America milyen irritáló tud lenni, hogy még ezt a kedves és nyugodt embert is ki tudta hozni a béketűréséből, mikor elkezd neki okoskodni olyan dolgokról, amihez semmi köze.

Rajtuk kívül a többi szereplő bennem nem hagyott mély nyomokat, a király és a királynő olyan semlegesek voltak, nem szerepeltek eleget, hogy megkedveljem/megutáljam őket, a versenyen résztvevő lányok közül az összes sablon karakter, ott van a kedves, a halk, a vicces, a nagyképű stb. Semmi egyedi sincs bennünk, talán csak Celeste-re kell odafigyelni, mert szerintem ő lesz America nagy riválisa... te jó ég, az a nő! Humor nem sok volt a könyvben, a történet meg nem lett olyan izgalmas, egy-két igen vérszegény lázadó támadáson kívül, csak a versenyen volt a fő hangsúly, meg azon, hogy America és Maxon összebarátkoznak. A könyv végére már csak 6 lány maradt, ők folytatják a versenyt a további két kötetben. (Bár szerintem senki számára se lesz meglepetés, hogy ki nyer végül).

Olyan vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, végül is nem volt olyan rossz, talán a folytatások kicsit pörgősebbek és izgalmasabbak lesznek, és Maxon még többet szerepel, bár van egy olyan tippem, hogy a második könyvben ismét előtérben lesz ez a szerelmi háromszög dolog. Ennek ellenére várom, és majd olvasni fogom.
UI: Amerikában olyan népszerű a történet, hogy elvileg sorozatot fognak belőle csinálni, most készül a pilot, és majd ha az sikeres lesz, akkor berendelik normális sorozatnak. Hát nem tudom erről hogy lehetne egy izgi sorozatot csinálni, de ki tudja.... én inkább filmként képzelném el.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kiera-cass-the-selection
5/4

Elizabeth Goudge: Holdhercegnő

A filmet láttam pár éve valamikor, és annak ellenére, hogy nem épp nekem készült, hanem sokkal fiatalabbaknak, mégis bejött. Néha azért szeretek nézni ilyen egyszerű, kellemes, kis meséket 22 éves létemre is, néha jól esik egy ilyen ártatlan és boldog világba menekülni. Akkor elhatároztam, hogy a könyvet szintén olvasnom kell, és ennek most jött el az ideje.

A történet:

„Egy röpke pillanatig Maria úgy gondolta, egy kis fehér lovat látott, lobogó sörénnyel és farokkal, büszkén magasra emelt fejjel, amely mintha megtorpant volna röptében, mikor meglátta őt.”
Maria Merryweather idegenként kerül Holdföldére, ám a Holdhercegnő és csodálatos fehér lova legendája hamar elvarázsolja. Elhatározza, hogy visszaállítja a völgy békéjét és boldogságát. Márpedig ha ő valamit elhatároz…"

Nem több ez mint egy kedves mese, gyerekeknek íródott, nem is szabad többet várni a könyvtől, mert akkor nagy csalódás fogja érni az embert (mint mondjuk engem, de végül hamar túltettem magam rajta és próbáltam így is élvezni az egészet). Miután elfogadtam, hogy a könyvnek szinte semmi köze a filmhez és hogy semmi izgalmas nem fog benne történni, élvezettel olvastam tovább, hiszen az írásmód gyönyörű. Ez a könyv legnagyobb pozitívuma, gyönyörűen megfogalmazott mondatok, hasonlatok követik egymást, szerintem remek a fordítás, bár azért azt meg kell jegyeznem, hogy itt-ott vannak benne olyan ismeretlen/idegen/ritkán halott szavak/kifejezések, amit egy fiatalabb gyerek nem nagyon ért meg elsőre. Ha úgy vesszük, hogy ez egy mesekönyv, ami gyerekeknek íródott, akkor már túlzottan irodalmi és választékos lett a nyelvezete... márpedig ez egy mesekönyv, és épp ezért ezt az egész ellentmondást nem nagyon értem.

Na mindegy, lépjünk tovább. A történet egyszerű és nem valami kalandos, ezt is inkább csak gyermeki kalandnak mondanám, hiszen tipikus mesés elemek vannak benne. Egy ártatlan lány a főszereplő, aki megmenti a falut a gonoszoktól, akik csupán két szép szó után megfogadják, hogy többé nem fognak lopni és gonoszkodni, meseszerű környezetet láthatunk magunk előtt, különféle állatok lesznek a főszereplő barátai meg még sorolhatnám, de nem fogom. Egy kellemes kis mese ez, nem több.

A karakterek se valami egyediek, nekem egyik se lett szimpatikus, talán csak Robint bírtam valamennyire, de ő meg olyan keveset szerepelt, hogy igazából nem nagyon tudtam megkedvelni. Maria gyermeki ártatlansága néha az agyamra ment, de mielőtt felidegesítettem volna magam, eszembe juttattam a tényt, hogy ez egy mese, így ne vegyek semmit se komolyan, ehelyett csak olvassam a gyönyörű mondatokat és éljem bele magam ebbe a gyermeki világba, amíg alkalmam van rá... A vége természetesen szép és jó és boldog és rózsaszín és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal... de hát hogy máshogy lehetett volna vége?

A filmben persze sok mindent megváltoztattak, ezeket most nem akarom felsorolni, de akinek a film bejött, annak talán a könyvet is megéri egyszer elolvasni, akinek pedig nem, az inkább kerülje el a könyvet olyan messziről, ahogy csak bírja.

UI: Azt meg inkább nem kommentálom, hogy J. K. Rowling ajánlásával próbálták anno a könyvet eladni.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/elizabeth-goudge-holdhercegno

5/4

A burok (film)

Ez egy újabb film, amit vártam, és végül mégsem olvastam el előtte a könyvet, ami alapján készült. Talán jobb is így, hiszen nem hasonlítottam minden egyes jelenetet és karaktert a könyvben lévőhöz, hanem egy teljesen független filmként tudtam kezelni.

A történet:
"A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t elfogja a Hajtók egyike, akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat."

Habár nem olvastam a könyvet, de ismertem a történetet, így nagyjából tudtam mivel fogok szembe kerülni. Sokkal rosszabbra számítottam és ezért kellemes meglepetés ért. Persze nem azt mondom, hogy ez a film tökéletes, de szerintem igenis egyszer nézhető fajta, és abból is a jobbak közé tartozik. Kezdjük a pozitívumokkal. Érdekes a történet alap koncepciója, és a fő konfliktust szerintem nagyszerűen oldották meg. Ezalatt értem Melanie és Vándor kettősségét, a két lélek kapcsolatát, akiknek egy testen kell egy ideig osztozniuk. Ők ketten a főszereplők és nekem mindkettő nagyon szimpatikus lett. Melanie bátor, erős és mindent megtenne a szeretteiért, még önmagát is feláldozta értük. Nem hagyja magát mikor a teste fölött a Vándor átveszi az uralmat, küzd, ellenáll, visszaveszi az irányítást... nem hódol be neki.

Aztán ott van a Vándor, vagyis Vanda, akiről a végére kiderül, hogy nem olyan, mint a többi Lélek, együttérző, kedves és segítőkész, megsajnálja a lányt, akinek a testében él, és Melanie emlékei miatt megszereti a lány ismerőseit, szimpatizálni kezd az emberekkel, és végül segít nekik. A két karakter kettősségét jól eltalálták véleményem szerint, ahogy az elején folyamatosan veszekednek, aztán pedig megszeretik egymást. Ezt nagyon nehéz lehetett eljátszani, de remek színésznőt találtak a szerepre, Saoirse Ronan kitűnő választás volt.

Szintén tetszett, hogy az elején rögtön belevágtunk a történet közepébe, elkapják Melanie-t, a testébe ültetik a Vándort, és aztán visszaemlékezésekben láthatjuk, hogy kicsoda tulajdonképpen a lány és honnan jött, ahogy Vándor kutat az emlékeiben, vele együtt ismerjük meg Melanie-t. A történet nem annyira izgalmas és kalandos mint vártam, nincsen semmilyen harci jelenet a Lelkek és az ellenállók között, pedig nagyon azzal reklámozták, inkább azon van a hangsúly, hogyan illeszkedik be Vanda az emberek közé, hogyan fogadtatja el magát velük és hogyan bizonyítja be számukra, hogy a Lelkek sem akarnak rosszat és lehet békében élni.

Na, de mivel ez egy tinikönyvből készült, így természetesen van benne szerelmi szál, ami elég lagymatagra sikeredett szerintem, ezt mindkét páros esetében el lehet mondani. Van elsőnek Melanie és Jared, akik körülbelül csak azért jöttek össze - legalábbis a filmből nekem az jön le - mert azt hitték ők az utolsó két ember a Földön. Bár ők még nem is voltak olyan rosszak, ha jobban belegondolok.

Rajtuk kívül ott van Vanda és Ian, akik fogalmam sincs hogy jöttek össze és miért, mikor és hogyan szerettek egymásba... egyik jelenetben Ian még meg akarja ölni Vanda-t, aztán meg már omladozik utána, túl hirtelen és minden különösebb ok nélkül történt a pálfordulása, lehet ez a könyvben meg van magyarázva, ki tudja, de itt érthetetlen volt számomra. A többi karakter olyan semmilyen se volt, talán még csak a Hajtót emelném ki, de ő se annyira érdekes és erős ellenfél, akit szeretni lehet. És akkor a végén következzenek a kis hibák. Két nagy baki van szerintem a történetben, az egyik, hogy mikor az emberek a barlangon kívül mászkálnak, akkor szemüveget viselnek, és ezért nem gyanakszik rájuk senki, ami nagy baromság, hiszen a Lelkek által megszállt emberek sosem viselnek szemüveget, nem takargatják a szemüket, és ha már valaki szemüvegben mászkál a városban, akkor egyből vágniuk kellene, hogy ez azért van, mert takargatni akarja a szemét, vagyis ő még ember, és senki nem szállta meg.

A másik meg nem is baki, hanem inkább egy nagy kérdőjel a történetben, túl valószerűtlen, ez pedig maga a barlang, az emberek menedékhelye. Igaz, hogy meg van magyarázva, hogyan csinálnak ott bent fényt, hol van a víz, meg minden, sőt még búzát is tudnak termeszteni, mi több még kis szobáik is vannak a barlangban bútorokkal meg kanapéval (amit megjegyzem nem tudom hogy a francba hurcoltak ide le minden feltűnés nélkül, de mindegy), de az egész már túl erőltetett és meseszerű lett. Hát ezeknek a felkelőknek nincs semmiben se hiányuk? Ha olyan jól megvannak ott lent, akkor nem értem minek akarnak egyáltalán feljönni... azért nem kellett volna minden kényelmet alájuk pakolni, mert hát elég hihetetlen lett számomra, hogy a barlangban mindenük van szinte.

Összességében szerintem nézhető film volt, annak ellenére, hogy néha kissé unalmassá vált, mégis elszórakoztatott egyszer. Nem lett túl hosszú sem, ezt is a film javára tudom írni. Annyira mondjuk nem keltette fel az érdeklődésemet, hogy mihamarabb olvassam a könyvet, de talán majd valamikor időt szakítok rá, ha már nem lesz nagyon más, amit olvasni akarok. És a végén azt majdnem elfelejtettem, hogy a szinkron nem volt olyan rossz, mint lenni szokott, de azért jobb lett volna ha felirattal van a moziban, legalábbis nekem akkor jobban bejött volna.

10/7

Előzetes: