2013. febr. 14.

Boszorkányvadászok

Nem tudom miért hiszik azt Amerikában, hogy a klasszikus mesék felturbózása, újragondolása, és a felnőttek számára is élvezhetőbbé tétele jó ötlet. Ez már a sokadik próbálkozás (pl. Hófehér és a vadász, A lány és a farkas) de ismét nem jött össze nekik. Na nem azt mondom, hogy a Boszorkányvadászok az év legrosszabb filmje, de nem is valami remekmű. Lássuk mi lesz akkor, ha Jancsi ás Juliska felnő és boszikra kezd el vadászni.

A történet:
"Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal."

Tényleg nem olyan rossz film ez, olyan egyszer megnézős, semmi emlékezetes, semmi izgalmas nincs benne, és a 3D bőven felesleges volt hozzá. A történet nem valami bonyolult, a két főszereplő boszikra vadászik, eltűnt gyerekek után nyomoznak, banyákat kapnak el és nyírnak ki, mindezt alig 90 perc leforgása alatt. Szétrobbannak a testek, hullanak a fejek, folyik a vér, de mindezt olyan gagyi módon, hogy nem értem miért lett 16 karikás a film, semmi félelmetes nincs benne, szerintem senki nem ijedne meg tőle. Kezdjük a kevéske pozitívummal, valamelyest tetszett a film zenei aláfestése, meg az elején tök jó volt az a kis animáció, mely a stáblista alatt futott végig. A mézeskalácsházba szívesen beleharaptam volna, és jót röhögtem mikor hallottam, hogy a troll neve Edward... :)

Persze voltak idegesítő dolgok, az egyik például az a főrendőr vagy mi a csoda, aki folyton pampogott és a páros ellen szervezkedett, inkább örült volna, hogy valaki megmenti a falusi gyerekeket. Aztán ott volt a nyakigláb kölyök, asszem Ben-nek hívták, folyton lihegő képpel szaladt főhőseink után, és a vége "nagy csatára" nem tudom miért kellett magukkal vinni, körülbelül csak azért, hogy legyen majd valaki, akit később meg kell menteni. Hansel és Gretel háttérsztorija unalmas volt és érdektelen, az a szőke jó boszorkány meg szintén csak töltelékkarakter, aki a végén "nagy önfeláldozással" megmenti Hanselt.

És igen, nem fogom őket Jánosnak és Júliának nevezni, mert szerintem irtó rossz ötlet volt, hogy lefordították a neveiket magyarra. Persze nem lehetett Jancsi és Júliska, mert az még gagyibb lett volna, és valahogy hűnek kellett maradni az eredeti meséhez, hogy tudjuk kikről van szó, de akkor is béna a János és Júlia név, nem illett a történetbe, hogy mindenki másnak amerikai neve van, kettejüknek meg magyar. És ha már itt tartunk, akkor azt sem értem, hogy az eredeti Grimm mese címéből, ami angolul ugyebár "Hansel and Gretel", hogy lett anno magyarul az, hogy "Jancsi és Júliska". Persze, hogy azt is magyarosítani kellett a gyerekek miatt, akik még ki se bírnák ejteni azt a két fura angol nevet, de most ütközött ki, hogy talán nem jól tették ezt akkoriban a fordítók.

A színészi játék se valami kiemelkedő, Renner és Arterton valahogy nem tudják átadni a testvéri kapocst, aminek a két főszereplő közt kellene lennie. És elég szégyen szerintem, hogy a Bosszúállók után Jeremy Renner egy ilyen filmbe szerepel. Összegezve én biztos nem fogom újra megnézni, egyszer éppen elég volt, és de ha valaki nem vár ettől a filmtől nagy szenzációt, akkor nyugodtan leülhet elé egyszer. Kíváncsi vagyok eztán mi lesz a következő klasszikus mese, amit újradolgoznak nekünk... vajon mikor fogják már észrevenni, hogy ez valahogy nem működik?
10/6
Trailer:

2 megjegyzés:

  1. Úgy tűnik, jól jártam, hogy inkább megtartottam a jegy árát, és nem nyafogtam tovább a páromnak, hogy nézzük meg ezt a filmet, mert nem néz ki rossznak, meg hát 3D. Őszintén, én sem vártam túl sokat ettől a mesétől, de a kritikád után inkább megnézem gépen, moziba meg máskor megyek. :)
    A hapsi nekem már a Bosszúállókban sem tetszett, olyan fapofát vágott egész idő alatt, mint ebben a filmben.
    A János és Júlia még mindig jobb, mint a Jancsi és Juliska. Amikor annó először láttam egy feliratos trailert, ott valami olyasmit mondtak "a nevem Juliska, és ő itt a bátyám, Jancsi". Volt szívből jövő kacaj. :D

    VálaszTörlés
  2. Jól tetted, hog nem adtál ki pénzt rá, mert nem éri meg. Tudom, én is láttam olyan feliratos előzetest, ahol Jancsinak és Júliskának írták őket, de direkt nem azt raktam be ide.
    Nem értem minek kell próbálkozni ezekkel a Grimm mesékkel, mikor sorra buknak meg a filmek... de hát ők tudják.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...