2012. szept. 25.

Az eminens


A könyvről már írtam (link), most pedig itt a film. A történetet nem írnám le újra, a könyves értékelésnél megtalálható, inkább most a filmmel kapcsolatos észrevételeimet említeném meg.

Elsőnek legyen pár szó a két főszereplőt alakító színészről. Todd-ot Brad Renfro játssza, akit imádtam a Pokoli leckében is, és ez itt sem történt másképp. Olyan hitelesen alakítja Todd-ot, olyan elmebeteg fejeket tud vágni, olyan hideg pillantással tekint a kamerába, hogy ha ijedősebb lennék, akkor még én is félnék tőle. És Dussander-t pedig egyik nagy kedvencem Ian Mckellen alakítja, szintén meggyőzően... imádom a párosukat.
Ezt a filmet magyar szinkronnal néztem, ami nem tudom miért de most nem idegesített annyira, mint általában szokott, mindkettejüknek jó hangjuk volt, nem találtam benne kifogást. A többi mellékszereplőt megemlíteni sem érdemes, talán csak az Ed French-et játsszó David Schwimmer-t, akit ugyebár a Jóbarátok című sorozatból bárki ismerhet és szerethet. Itt olyan kis nyomi meg minden... és az a bajusz!!! Te jó ég!

Mint az általában lenni szokott a film pár dologban eltér a könyvtől, most ezeket akarom megemlíteni. Voltak apróbb eltérések, például a filmben Todd szülei nem szerepelnek annyit, itt a barátai jobban ki vannak emelve, míg a könyvben nem nagyon olvashattunk olyan jeleneteket, mikor Todd a barátaival beszélget.
De a legnagyobb eltérés természetesen a film végénél van, hiszen a könyv úgy fejeződik be, hogy Todd teljesen megőrül, lelövi French-et és aztán végül csak úgy tudják megállítani, hogy őt is megölik. A film nem ér ilyen kegyetlen véget, nem tudom miért nem merték ezt bevállalni... talán nem akartak ilyen negatív befejezést vagy nem tudom. A filmben Todd sikeresen végez a suliban és mikor French rájön a hazugságaira, akkor nem öli meg őt, hanem csak megfenyegeti, így Dussander öngyilkossága után talál magának egy új embert, akit zsarolhat és akinek uralkodhat az élete felett.

Szerintem ez egy kifejezetten jó könyvadaptáció, nekem nagyon tetszik, bár lehet ez csak azért van, mert most kivételesen a filmet láttam elsőnek. Ki tudja... Akinek tetszik a kisregény, mindenképp nézze meg a filmet is, szerintem nem lehet kihagyni.:)
UI: azt sem értem, hogy a filmnek miért az a címe, hogy "Eminens", mikor a kisregénynek az, hogy "A jó tanuló", de ez már csak az én problémám...
Trailer: (csak angolt találtam)
http://www.youtube.com/watch?v=VGt4pPK6Zak
10/8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...