2012. ápr. 9.

L.J. Smith: Sötét szövetség (Vámpírnaplók 4.)

Végül rászántam magam és elolvastam a Vámpírnaplók 4. könyvet is, aminek a Sötét Szövetség a címe. Elsőnek is tisztázni kell, akkor hogyan vannak ezek a könyvek. Van az első trilógia, aztán ez a 4. kiegészítő könyv. Ezeket írta régen L.J. Smith még valamikor a 90-es évek elején. Aztán mikor 2009-ben a sorozat elindult és látta, hogy mennyire népszerű lett, akkor elkezdte folytatni a könyvsorozatot egy újabb trilógiával, ami a Visszatérés címet viseli. Ha jól tudom még ezt is követi majd egy újabb trilógia, aminek a Vadászok lesz a neve, így ha jól számolom, 10 könyv van összesen. Most, hogy tisztáztuk azt, hogy akkor hogyan is épül fel ez a könyvsorozat, lássuk miről is szól a 4. könyv, amiről most írni szeretnék.

Elena halála óta fél év telt el és a barátai nagyon magányosnak érzik magukat nélküle, Stefan és Damon visszamentek Firenzébe, hátha ott könnyebben tudnak felejteni és folytatni tovább az életüket. De a dolgok nem maradnak sokáig ilyen békések, mert Bonnie álmaiban Elena újra és újra megjelenik, hogy valami nagy veszélyre figyelmeztesse őt, aztán amikor a lányok Meredith szülinapját ünneplék, viccből csak úgy varázslásba kezdenek, és akkor rájuk támad valaki, aki megöl egy lányt, így újra kezdődnek a gyilkosságok. Ezen felül az ismeretlen támadó célpontja megint Vickie lesz, szegény lány, mindig mindenki őt szemeli ki célpontjának, talán ő az egyetlen személy a városban, akit meg lehet támadni? Nem nagyon értem ezt a dolgot… a város tele van különféle emberekkel, de mindig minden gonosz éppen Vickie-t szemeli ki magának.

Aztán a nagy csapat megint összeáll, Stefan és Damon visszatérnek Fell’s Church-be, hogy segítsenek elpusztítani az új fenyegetést, amire Elena figyelmeztette őket. Aztán Matt azon kezd el filozofálni, hogy a világ milyen gonosz és nem lehet megmenteni, még ha egy gonoszt elpusztítanak, akkor sem lehet béke, hanem jön helyette egy másik. Gratulálok Matt, ehhez tényleg nagy ész kellett… a világ már csak ilyen, és azt sem értem miért pont a fontos dolgok közepette, kell egy ilyen dologról elkezdeni elmélkedni… meg majd pont egy 18 éves fiú kezd el a világ nagy problémáin merengeni.

Nem túl sok nyomozás után hamar rájönnek ki ez az új gonosz, aki mindnyájukat fenyegeti, és akkor megjelenik Klaus, aki ugyebár Katherine teremtője volt, azért jött a városba, hogy …. nos ez jó kérdés, mert nekem őszintén szólva nem jött le, hogy miért is jelent meg itt tulajdonképpen… valami olyasmit magyaráz, hogy azért akar bosszút állni, mert Katherine-t megölték, nos ebben nem látok túl nagy logikát, mert egyrészt soha nem mondja, hogy mennyire szerette volna Katherine-t, inkább lenézően és degradálóan beszél róla, így nem hinném, hogy a halálát akarná megbosszulni… vagy ha mégis ez lett volna a célja, akkor jobban ki lehetett volna fejteni az indokait, mondjuk, hogy szerette a lányt vagy valami… ha meg egyáltalán nem rázta meg annyira a halála, akkor meg minek jön ide azért hogy szórakozzon egyet a város lakóival?

Lehet, hogy az író csak arra akart utalni, hogy Klaus milyen örült, vagy nem tudom, vagy, hogy csak játékból kezdett el itt gyilkolászni meg ilyenek, de ennek se adott elég hátteret, hogy megérthessük… Klaus szövetkezik Tyler-rel, akinek segít felfedezni a várfarkas énjét, így a fiú kémkedik neki és vele dolgozik.
Az a lényeg, hogy a végén elkerülhetetlen a nagy összecsapás, így Stefan és Klaus egymásnak feszül, Damon is az öccse segítségére siet és végül Elena magával hozza a városban elhunytak összes szellemét, akik elviszik Klaus-t és ezáltal mindenki megmenekül, az volt a legbénább végső összecsapás, amit valaha olvastam, na mindegy.

És a plusz slusszpoén a végén, hogy Elena nem tudom micsodaként, de újra visszatér az életben, már nem vámpír, nem ember, hanem valamilyen angyalféle vagy micsoda… hát erről szól röviden ez a könyv… a végén mindenki happy és ujjongva borulnak össze, hogy újra együtt lehetnek…
UI: még mindig az angol borítónál maradok.
5/2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...