2017. ápr. 23.

13 reasons why (13 okom volt...) sorozat


A történet:
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét. (Forrás: a könyv fülszövege)

Az ide év talán legjobban várt sorozata számomra. Még évekkel ezelőtt olvastam először Jay Asher azonos című könyvét, mely rögtön kedvenc lett, és azóta ábrándoztam magamban arról, hogy milyen jó lenne filmként vagy sorozatként megelevenedni látni a történetet. Meg kell mondjam, nem is történhetett volna jobb ezzel a remek alapanyaggal, minthogy sorozatot készítsenek belőle. Filmként nem ütött volna ekkorát. Ráadásul a Netflix készítette el, ami plusz garancia a minőségre, így egy cseppet sem féltem, tudtam... ebből valami jó dolog fog kisülni. Szerencsére igazam lett.

Március 31.-én jött ki a 13 részes sorozat, melyhez fokozatosan készült a magyar felirat is, én ebben az ütemben néztem. A sorozat szerkezeti felépítése hűen követi a könyvét. 13 ok, 13 rész, nem is lehetett volna ennél jobban megoldani, Minden részben az adott kazetta főszereplője áll a középpontban, és ahogy a jelenben haladnak az események, úgy ismerjük meg a múltat Hannah narrációja és a múlt megelevenedése révén. Könyvként remek volt a történet, így kíváncsian vártam, mindezt hogy fogják átültetni egy sorozatba. Hisz tudjuk, hogy ami a könyvben működik, az a sorozatban nem biztos, vagy csak szimplán hülyén jönne ki, így persze, hogy kellett némi kreatív változtatás a jobb eladhatóság reményében.


Kezdjük rögtön a legevidensebb változtatásokkal. Míg a könyv, ha jól emlékszem egy este alatt játszódik, a sorozatban napok telnek el a történet mesélése közben. A könyvben Clay hallgatja a kazettákat egymás után, miközben bejárja a városukat Hannah elbeszélései nyomán. A sorozatban értelemszerűen ez így ebben a formában nem működött volna, sokkal mozgalmasabbá kellett tenni a történetet. Így kibővítve a jelen eseményeit, komplexebb személyiséget adva az összes karakternek, megnövelve a szülők és az iskola szerepét az ügyben, tökéletesen formálták át az alaptörténetet. Szeretem az ilyen kreatív megoldásokat, és az ehhez hasonló változtatások miatt valósulhatnak meg a remek könyvadaptációk. Kreatívan és okosan kell nyúlni az alapanyaghoz és csakis olyan változtatásokat és átalakításokat lehet eszközölni benne, ami javára válik és amitől még jobb lehet. (Sok könyvadaptáció éppen ezen a banánhéjon csúszik el, hogy nem eszerint az elv szerint cselekednek, hanem indokolatlan, felesleges, ellentmondásos vagy épp ostoba változtatásaikkal teszik tönkre az alapul szolgáló könyv történetét.)

Habár elsőre fura volt és hozzá kellett szoknom, de beláttam ennek így kellett lennie, hogy értelmesen és logikusan épüljön fel a történet, és hogy a 13 részt meg tudják tölteni eseményekkel. Ha már a jelen eseményeit kibővítették, ez szinte automatikusan vonta maga után, hogy kihasználva a rengeteg plusz játékidőt, a mellékszereplők karaktereit lehessen mélyíteni. És te jó ég! Itt is olyan kreatívan nyúltak a készítek a karakterekhez, hogy csak tapsolni tudok. Mindenki kapott egy háttérsztorit, mindenki értelmes és érthető magyarázatot kapott a tetteire, tökéletesen vázolták fel a karakterek közötti ellentéteket és kapcsolatokat, meg volt az ok-okozati összefüggés és a történet háló módjára szövődött és tágult, fokozatosan haladva a csúcspont felé, hogy az nagyot üthessen.


E remek változtatás következményeként tudom megemlíteni például, hogy soha nem sejtettem volna, hogy a könyv talán egyik legjelentéktelenebb szereplője, Justin itt a kedvencemmé válik. Persze nem csak őt tudnám kiemelni, mert a sorozatban szinte mindenki komplexebb karakter kapott. Láthatjuk, a többiek hogyan élik meg Hannah kazettáit, ki hogy reagál arra, amit a lánytól hallott. A könyvből épp ezt hiányoltam anno, hogy ott csak Clay szemszögéből láthatjuk a dolgokat, viszont a sorozatban mindenki megkapja a maga szemszögét, így jobban érthetővé és megérthetőé válnak a tetteik. Néhány karakter persze kicsit más lett, mint amilyen a könyvben volt, sőt némelyik sztori is kissé át lett írva, de ezek megint csak olyan változtatások, amik javára váltak a történetnek, amelyektől az csak még ütősebb vagy jobb lett.

Habár szerintem teljesen felesleges külön kiemelnem, mert szerintem mindenki egyet ért velem, de Hannah és Clary szerepére két remek fiatal, kezdő színészt találtak. Örültem annak, hogy ismeretlen arcok kapták meg a szerepeket, ez pont így volt jó. A két színész remekül hozta Hannah és Clay karakterét, kettejük közül pedig a Hannaht alakító Katherine Langfordot emelném ki. Ez a lány valami irtó remek volt Hannah szerepében, tökéletesen hozta a lány karakterét és olyan hitelesen adta át Hannah útját az elejétől a végéig, hogy azt remek volt végignézni. Egyértelmű kedvencem tehát ő és Clay, valamint imádtam még Justint, Alexet és Jessicát is.

Szerencsére komoly hangulatot kapott a sorozat és nem bagatellizálták el a könyv tartalmát és üzenetét, hanem még nagyobb hangsúlyt fektettek arra. Az iskolai bántalmazás téma fontos, és habár nálunk nem kap olyan nagy visszhangot, mint az amerikai iskolák esetében, de higgyetek nekem, itt is jelen van valamennyire. Mikor az amerikai tini filmeket nézem, mindig ledöbbenek, hogy ott tényleg ilyen rossz a helyzet ezen a téren, vagy csak a filmek/sorozatok túloznak ennyire. Pedig de... sajnos ott tényleg ilyen helyzeteket uralkodnak az iskolákban. Az iskolai bántalmazás nehéz ügy, amit nehéz vizsgálni és kezelni. Persze ha történik valami tragédia, az iskola és vezetése máris próbálja hárítani a felelősséget, amit itt tökéletesen mutattak be, mintha nem is nagy dologról lenne szó. Mintha csak ártatlan kis piszkálódásokkal húznák egymást a gyerekek, holott ez sokszor nem így van.


De nem csak ez az egyetlen komoly téma a sorozatban. Felvetődik a nemi erőszak, a fegyvertartás, az alkohol, a gondatlanságból elkövetett gyilkosság és az öngyilkosság kérdése, melyeket mind feszeget a sorozat a maga módján. Valamelyik témát jobban érinti, valamelyiket nem annyira, de ezek mind jelen vannak és elgondolkodtatnak minket nézőket. Engem mindenképp, és bízom benne, hogy másokat szintén, hisz éppen az volt a könyv és most a sorozat célja is, hogy felhívja ezekre a figyelmet.

Két negatívumot azért megemlítek a végén. Tudom, hogy kellett és tudom, hogy szükséges volt a szülők bővített szerepe, de engem sokszor inkább csak irritáltak, minthogy érdekeltek volna. Szerintem ki lehetett volna hagyni a szülőket, vagy maximum Hannah szüleit kiemelni, viszont a többi totál felesleges volt. A másik, amiért kicsit csalódott vagyok, hogy a narráció időnként eltűnt és amikor volt, akkor is kevésnek tűnt. Jobban örültem volna annak, hogy ha sokkal több könyvbeli szöveget átvesznek, és annak, ha a sorozat tetemesebb részét Hannah narrációja kíséri. Mert azért mégis csak a kazettákról van szó és sokszor nem is mutatták, hogy Clay hallgatja őket, hanem csak maguk a jelenetek haladtak előre. Engem ez egy kicsit zavart, hiányoltam a több narrációt.

Összességében egy remek könyvadaptációként értékelném a sorozatot. Fogott egy kitűnő alapanyagot, Jas Asher könyvét, és azt átalakítva egy remek sorozatként adta el magát. Voltak átalakításokat, voltak változtatások, ez igaz, de kreatívan és roppant okosan nyúltak hozzá a könyvhöz, hogy abból egy ugyanolyan remek és elgondolkodtató sorozatot készítsenek. Csak gratulálni tudok, nekem nagyon tetszett. Mindenkinek bátran ajánlom.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

2017. ápr. 9.

A szultána (Muhtesem Yüzyil: Kösem) 1. évad összegzés


Ismét egy sorozat kritikával érkeztem, aminek már régen itt volt az ideje. Mikor véget ért a sorozat első évada, már akkor írni akartam róla, de aztán sose volt időm arra, hogy leüljek és összeszedjem a gondolataim, aztán meg valahol elfelejtődött. Most viszont végre eljutottam odáig, hogy leírjam, miért is szerettem én ezt a török sorozatot. Előre szeretném leszögezni, hogy nem láttam a Szulejmánt, így nem viszonyítottam semmihez, hanem "önálló" és mindentől független sorozatként értékelem.

Bizonyára sokan hallottatok már A szultánáról, és tudom hogy sokan (látatlanban is) egyből elkönyvelték egy szappanoperának, de akik így tesznek, nem tudják mekkorát tévednek. Persze nem vitatom, hogy néhány szappanoperás momentum helyet kapott a sorozatban, és sokszor irtó lassan halad előre a történet, de lássuk be, minden sorozatban vannak hullámvölgyek, amin túl kell lendülni. A szultánával sincs ez másképp, és én akkor is tartom a véleményemet, hogy ez nem egy szappanopera. Ez egy török történelmi sorozat, ami valóban létezett történelmi személyek életét veszi alapul, persze sok kitalált és egyéb történeti szál hozzáadásával.


Aki esetleg egy kő alatt élt az utóbbi hónapokban és még hírből sem hallott a sorozatról, annak hoztam egy rövid ismertetőt:
A látványos széria az I. Szulejmán szultán utáni időkbe viszi el a nézőt, bemutatva Kösem szultána életét, aki Hürrem szultána mellett, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező nő volt az Oszmán Birodalom történetében. Ahmet szultán háremébe hozatnak egy görög lányt, Nasia-t, aki az uralkodó, Ahmet szultán kedvence lesz. Az ártatlan, őszinte lány hamarosan megtapasztalja, milyen intrikák és harcok folynak a palotán belül a hatalom megszerzéséért. Bár állandó honvágyat érez, a szerelem mégis a palotában tartja. Ő maga is a cselvetések részévé válik, ám bátor fellépésével kivívja az elismerést, és később Kösem szultána néven az oszmán történelem egyik leghatalmasabb asszonya lesz. (Forrás: port.hu)

Annyi mindenről szeretnék írni, mert olyan sok minden van, amiért érdemes elkezdeni nézni. Próbálok mindenre kitérni, amiért annyira megszerettem, és remélem sikerül átadnom, mennyire szerettem a sorozatot. Kezdjük rögtön az elején. Főszereplőnk egy erős női karakter, és szerintem már tudjátok rólam, hogy én imádom az ilyen történeteket. Persze nem rögtön válik az oszmán birodalom egyik leghatalmasabb szultánájává, hanem hosszú utat tesz meg odáig, hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül a vele történt jó és rengeteg rossz dolog hatására. A sorozat remekül mutatja be, hogy az ártatlan és naiv görög kislányból Nasya-ból, aki semmire se vágyik, csak hogy hazamenekülhessen a családjához, akitől elrabolták őt, megszületik Kösem, Ahmet szultán legkedvencebb háremhölgye, gyermekeinek anyja, felesége, majd a birodalom irányítója.


Remek színésznőket választottak a szerepre, és habár sokan nem értették, hogy miért kellett lecserélni a főszereplőt egy bizonyos idő után, szerintem jó ötlet volt. A fiatal Nasya egy teljesen más színészi játékban és külsőségekben nyilvánul meg. Ő az ártatlanságot, a romlatlanságot, a naivitást szimbolizálja. Az elejére tényleg egy fiatal lány kellett, de aztán ahogy Kösem felnő és átlátja a hatalmi játszmákat, aminek ő is részévé válik, már nem lett volna hiteles Anastasia Tsilimpou, hanem kellett ide Beren Saat, az egyik legkedveltebb török színésznő manapság. (Aki tényleg egy remek színésznő, a Fatmagülben is imádom!) Kösem tényleg nagy utat tesz meg, szinte mindenkit elveszít, akit valaha szeretett. Tetszett a karakterút, amit bejárt, szerintem nagyon jól fel lett építve a folyamat.

Ha a teljes sorozatot vesszük, akkor tulajdonképpen két nagy részre tudnám osztani az első évadot. A választóvonal számomra ott jött el, mikor megtörténik a középtájon a több éves időugrás, amikor Kösem és Ahmet gyermekei felnőnek. Sok korábbi főszereplő ekörül hal meg, és az időugrás után új főszereplők veszik át a helyüket, értelemszerűen Kösem és Ahmet gyermekei személyében. A sorozat eleje kicsit lassabb, mert kell az idő a karakterépítésre és a korszak bemutatásra, és az eleje néha egy roppant nyálas tinisorozatra hajaz, de amint Nasya "felnő" és az udvar részévé válik, sokat komolyodik a stílus és a hangvétel. Annyi karakter van a sorozatban az elejétől a végéig, hogy szinte képtelenség lenne mindenkiről beszélni, én mégis megpróbálom kiemelni a legfontosabbakat. Ők azok, akiket főszereplőnek tekintek és akik végig a legnagyobb hatással voltak a történet alakulására.


Ha nagyon pontos akarok lenni, akkor igazából nem Kösem egymaga a főszereplőnk, hanem három nő hatalomért vívott harcának lehetünk szemtanúi, akik saját céljaik elérésére szinte bármire képesek. Kösem legnagyobb ellenfelei Safye és Halime szultánák. A másik kettő is saját fiait akarja a trónra ültetni és mindig azon mesterkednek, hogyan vehetnék át a hatalmat, hogy őrizhetnék meg saját befolyásukat. Minden lehetséges alkalmat megragadva hátba támadják egymást, vagy épp kényszerű szövetséget kötnek a harmadik eltiprására, hogy aztán megint egymás ellen forduljanak.
Tetszett a párhuzam Kösem és Safye között, mert ha jobban belegondolunk, akkor Kösem lassacskán, de végül éppen pontosan olyanná válik, mint Safye szultána. Legnagyobb ellensége elleni harcban, kénytelen hasonló eszközökhöz nyúlni és ezek ketten tényleg mindig ott csapnak oda a másiknak, ahol annak a legjobban fáj. Megöletik egymás szeretteit egymás után sorban és még sorolhatnám. Persze Halimét se kell félteni, ő szintén okosan lavírozik a hatalmi játszmákban, amivel aztán saját és fia sorsát örökre megpecsételi.

Az a legjobb az egészben, hogy egyikük se egy szimpla negatív karakter, mert idővel kapnak némi mélységet, így tökéletesen érthetővé válnak tetteik. Persze, hogy egy ilyen korban és ilyen törvények között, csak úgy élhetik túl, ha ők kerülnek hatalomra, nem is csoda, hogy mindent megtesznek ennek érdekében. Önző vágyaik is ott vannak, de az biztos, nem szimplán csak önzők és kegyetlenek, hanem fiaikat például mindennél jobban szeretik és azokat is, akik hűségesek hozzájuk. Három nő csatája a hatalomért, így lehetne összefoglalni A szultána című sorozatot.

Na, de hogy ne csak a női karakterekről essen szó, néhány férfit is érdemes megemlíteni. Ahmet, ha vehetjük úgy, a férfi főszereplőnk. Meg van a saját története, saját szenvedése és saját életútja. Ő is nagy karakterfejlődésen megy keresztül egészen amíg eléri a végzete, de valahogy sosem tudtam rá erőskezű uralkodóként tekinteni. Persze kegyetlen volt, ha kellett, bántotta, azokat, akiket kellett, hozott néhány kemény döntést, de eközben is végig mintha csak a nők manipulációinak megfelelően cselekedett volna. Ennek ellenére iszonyat jó párost alkottak Kösemmel, még a hullámvölgyeik ellenére is, és rossz volt látni, mikor Kösem elvesztette egyetlen szerelmét, Ahmetet. A sorozat talán legmeghatóbb (legalábbis számomra) jelenete Ahmet halála, annyira szomorú volt az egész, a zenével, a fehér háttérrel, és az egész elmúlás gondolatával, hogy mikor elsőnek láttam, esküszöm megkönnyeztem.


Mellette ott van Iskender, akit az elején nagyon kedveltem, aztán valahogy semleges lett számomra, végül pedig csak egy idegesítő púp maradt az ember hátán. Iskender hasonló átalakuláson ment keresztül, mint Kösem, hiszen ő is naiv, ártatlan fiatal fiúként kezdte, de a lány iránti szerelme, a szultán iránti hűsége, és aztán saját származásának kiderülése után, mondjuk úgy, hogy őt is megrontott a hatalom ígérete, hogy aztán nagyot bukjon. Nem szeretnék megfeledkezni Zülfikar pasáról sem, aki számomra a legkedvencebb mellékszereplő. Ő az igazi hűséges katona, aki mindig feltétel nélkül az uralkodó és a hatalom szolgálója. A lelkiismeret, aki sokakból hiányzik. Mindig a helyes utat választja, ennek ellenére igazságos és jószívű, nem rontotta meg az a hatalom, amihez idővel jutott. Aztán ő is nagyot bukott a végén, de ő önön hibáján kívül és éppen azok árulták el, akikért olyan sokat tett.

Nem akarok egy hosszú litániát írni, pedig tudnék még, hisz több karakter is van, akik megérdemelnének néhány szót. Nagyon bírtam még a Giray testvéreket, Sahint és Mehmedet az elején, főleg Sahint, ahogy ügyködött a saját céljaiért. Vagy épp Kösemék két legidősebb gyermekét is, Oszmánt és Mehmetet. A testvér rivalizálás, Oszmán hatalmas bukása és ezzel Kösem hatalomra jutása már a sorozat végét jelenti. Persze csak az első évadét, mert nemrég kezdődött el a 2. évad, ami ismét egy nagyobb időugrás után veszi fel a fonalat, de erről még nem írnék. Úgy vélem A szultána első évada egy remek és kerek történet, ami akár a folytatás nélkül is megállja a helyét. Egy olyan történelmi időszakot és annak kultúráját mutatja be és tárja elénk, amiről egy átlag ember nem sokat tudhat. Mivel imádom a történelmi sorozatokat, így örültem annak, hogy az oszmán kultúrába, hagyományaikba, szokásaikba kaphattam egy kis betekintést Kösem életútja révén.

Összességében én nagyon szerettem A szultána első évadát, és mindenkinek bátran ajánlom. Az eredeti török részek kb 2 óra 30 percesek, persze a magyar részeket ezért meg kellett vágni. Az első évad 30 török részből állt, magyar részekben ez nem tudom mennyi lehetett. Nemrég kezdett nálunk a 2. évad, ami ha minden igaz, megint 30 török részből fog állni. Az eddigi pár részt már láttam és kicsit fura, hogy megint új Kösemet kaptunk, új főszereplőkkel, de gondolom idővel, ahogy mélyítik az új karaktereket és felpörög a sztori, talán itt is beindul a történet.
A szinkronról rossz szavam nincs, révén nem tudok törökül, így esélyem se volt eredeti nyelven nézni, vagyis nem tudom mihez viszonyítani. Talán ezért se tűnt annyira rossznak a szinkron. És mielőtt elfelejteném, imádtam a zenéket is, nagyon jó kis soundtrack-eket hoztak össze a készítők.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

2017. ápr. 2.

Vikings (Vikingek) 1.-4. évad összegzés


Nem tudom, hogy írtam-e már, de imádom a történelmi sorozatokat. Nagy kedvencem például a Tudorok, vagy a Borgiák, erről a kettőről írtam már a blogomon. Sajnos nagyon kevés ilyen sorozat készül, és a kevés közül még kevesebb az, ami engem megfog. A Vikingek szintén egy történelmi sorozat, ami nem nehéz kitalálni a vikingekről, méghozzá az egyik legismertebb korszakot bemutatva a történelmükből. Már az elejétől nézem a sorozatot, ami évadról-évadra egyre jobb, és mindig is írni akartam róla, de valahogy elfelejtődött a dolog. Akkor mi a mostani apropó? Nemrég fejeztem be a 4. évadot és olyan sorsfordító esemény történt, ami egy korszak végét jelenti. Így itt az ideje, hogy összegezzem az eddigi négy évadot.

A Vikingek az egyik legismertebb viking harcos és családjának felemelkedését mutatja be, aki ki más lehetne, mint Ragnar Lothbrok. Az első évad során láthatjuk a viking hódítások kezdetét, amivel Ragnar olyan nagy sikereket ér el, hogy először jarl válik belőle, és szép lassan király is. Ahogy egyre több területet hódítanak meg, ahogy egyre többet kalandoznak és fosztogatnak, úgy nő a hatalma és befolyása. Tipikus történelmi sorozatról van szó, amiben van jócskán erőszak, vér, szex és hatalmi játszmák. Tehát csak a szokásos, ami nem baj, mert az ilyen sorozatokat épp ezért nézik az emberek. Én is. Kezdetben talán lassan indul be a sztori, kell egy kis idő, amíg megismerjük a karaktereket és ezt az annyira nem ismert viking kultúrát és szokásokat, de ahogy halad előre a történet, ahogy fejlődnek és bontakoznak ki a karakterek, úgy lesz egyre izgalmasabb.

Most pedig szeretném összeszedni, hogy én miért szeretem annyira, és hogy miért érdemes elkezdeni annak, aki még nem ismerné. Az első és legfontosabb indok, hogy ha imádod a történelmi sorozatokat, akkor ez egyértelműen neked való. Az északi népek történelme nem olyan ismert, így rengeteg érdekes tudással gyarapodhatsz a viking kultúráról, szokásaikról, isteneikről és a népük jellemzőiről. Én nagyon érdekesnek találtam mindezeket a dolgokat, főleg az isteneikhez való hitüket és kissé barbár szokásaikat. A History Channel saját gyártású sorozata, így a történelmi hűség garantált.


A másik, amiért tetszett, hogy szépen, lassan épül fel a történet. Kezdetben emiatt talán megunhatják páran, és engem is nehezen vitt rá a lélek, hogy folytassam, de kitartottam, és később tényleg izgalmasabb és egyre monumentálisabb lett minden. Kell az az idő a karakterek bemutatására, a viking kultúra felvázolására, a karakter kapcsolatok kiépítésére, tehát nem volt rossz döntés a lassabb kezdés, csak hát, aki rögtön a pörgésre és a kaszabolásra vágyik, az talán unalmasnak fogja találni az elejét.

A vikingek először a szász államokban kezdenek el fosztogatni, majd szerte Európában, így találják szembe magukat a kereszténységgel, ami annyira eltér a saját vallásuktól. Ragnar egy keresztény papot, Athelstant is magával visz, és a barátságuk kialakulása révén sokszor láthatjuk a párhuzamot a két vallás között. Sőt… habár Ragnar igazi viking, mégis meglátja a kereszténységben a jót, és tisztelni kezdi a másik vallást, amiből később lesznek is gondjai. Vagyis nem annyira erősen, de a vallások különbözősége, a vallásháborúk és a szabad vallásgyakorlás kérdése ugyancsak megjelenik valamennyire a sorozatban.

Az egyes évadok során, ahogy Ragnar, családja és barátai egyre több területre törnek be, úgy egyre nagyobb és nagyobb csatáknak lehetünk szemtanúi. Nem csak a hódítások, hanem a törzsön belüli hatalmi harcok is nagy szerepet kapnak, így néha belső polgárháborúikat is meg kell vívniuk a hatalomért. Van tehát izgalom, kaland, árulás, cselszövés, szex és miegymás. Minden, ami kell egy jó kis sorozatba.


Ha ez így nem lenne elég, akkor olyan remek karakterekkel operál a sorozat, hogy szinte lehetetlenség az összest felsorolni. Maga a főszereplő, Ragnar izgalmas karakter, és remekül mutatják be, hogy miként változik, ahogy egyre nagyobb sikerekhez és hatalomhoz jut. Ékes példája annak, hogy habár hatalomhoz jutott, sosem tudta meg kezelni azt, és hogy a legmagasabbról lehet a legnagyobbat zuhanni. Hoz rossz döntéseket, amiket később nyíltan meg is bán, de hisz a sorsában, és elfogadta, hogy neki ezt szánták az istenek. Legrosszabb döntése nyilván az volt, mikor megcsalta Lagerthát Aslauggal a több fiúgyermek iránti vágya miatt, és amiért el is vesztette első családját.

Attól kezdve már semmi sem maradt olyan, mint az elején, és ha belegondolunk, onnan kezdett el fokozatosan zuhanni a mélybe, akkor kezdődtek el a tragédiák sorozatai, amikkel aztán meg kellett küzdenie. Ragnar nagy utat járt be a családjával, van, akit elvesztett (pl. külön érdekes lehet a bátyjával Rollo-val való kapcsolata, ami kissé hajaz a Thor és Loki közti ellentétekre), van, aki ellene fordult, és volt, amikor az egyik barátja ölte meg a másikat. Abszolút nem számítottam rá, de a 4. évad legnagyobb "történeti csavara" Ragnar halála. Jó, persze tudtam, hogy előbb-utóbb be fog következni, de én azt hittem csak a sorozat végén, és ezzel le is zárják a sztorit. Erre nagy meglepetésemre nem így lett, hisz ősszel jön az 5. évad, ami értelemszerűen Ragnar fiainak hódításaira fog fókuszálni. Tényleg lezárult egy korszak, és a főszereplő halálával, másra terelődik át a hangsúly.

Személyes kedvencem Lagertha, aki szintén nagy utat tett meg. Imádom az erős női karaktereket, és ő aztán az a javából. Ragnar harcos múltját maga mögött hagyott feleségéből, saját útját járván saját jogán jarl lesz belőle nő létére. Harcosokat állít maga mögé és kiveszi a részét a hódításokból ugyanolyan sikereket érve el, mint a férfi harcosok. Persze ez a vikingeknél nem volt olyan fura dolog, hisz ott női harcosok is voltak, ott a nők nem voltak annyira elnyomva, mint a történelem ezen idején más országokban. Ott a nők harcolhattak, gyereket nevelhettek, amit csak akartak, és amihez volt tehetségük. Persze most csak a szabad nőkre gondolok, nem pedig a rabszolgákra, akiket a hódításaink során hurcoltak magukkal.

Nem akarok elfeledkezni Ragnar fiairól sem, hisz, ahogy felnőttek, számukra is fontosabb szerep jutott, főleg most, hogy kvázi ők lesznek a főszereplők a folytatásban. Másik személyes kedvencem Björn, Ragnar legidősebb és egyetlen fia Lagerthától. Björn szintén nagy utat tett meg, mint a szülei, láthatjuk, ahogy egy bizonyítani vágyó és ígéretes fiúból, egy bátor és elkötelezett fiatal, majd pedig egy erős és komoly, kalandokra vágyó viking harcos válik, csakúgy, mint az apja. Talán azért Björn a kedvencem, mert ő az elejétől benne van a sorozatban, remek karakterfejlődésen ment keresztül, míg a többi fiút azért annyira nem lehetett még megismerni. Ubbe, Sigurd, Hitsverk és Ivar még nem lopták be magukat annyira a szívembe, mert még nem volt elég idő arra, hogy igazán meg lehessen őket ismerni. Az egyikük meg is halt, tehát ő már nem lesz a folytatásban, így hárman maradtak. Kíváncsi vagyok, kiből mit hoznak ki, főleg Ivar az érdekes és az ígéretes közülük. Meglátjuk merre halad a történetük.


És még rengeteg egyéb remek karaktert lehet megszeretni vagy megutálni. Athelstan a keresztény pap, aki megszereti elrablóit és Ragnar igaz barátja lesz; Rollo, aki öccse iránti féltékenysége miatt számos rossz döntést hoz, és népét elárulván átáll az ellenség oldalára; vagy épp Floki, ez a bolondos és fura harcos és kovács, aki Athelstan iránti féltékenységében gaz tettre vetemedik. Őket is szerettem a maguk módján. Mindenki találhat magának kedvencet, higgyetek nekem.

Fordulóponthoz ért a sorozat a 4. évad végével, így lezárult egy korszak. Lassan adják át a helyüket a régi főszereplők az újaknak, és fokozatosan a fiatalabb generációra terelődik a hangsúly, ami végülis nem baj, mert legalább mindig lehet számítani valami újdonságra és lássuk be az élet is ilyen. Legalább mindezt reálisan ábrázolják a sorozatban. Fura lesz a folytatás Ragnar nélkül, de kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.

És egy kis háttérinfó a végére. Eddig négy évadot élt meg a sorozat, az első három évad 10 részes fejenként, a negyedik évad pedig húsz epizódból áll. Epizódonként 40 perces részekkel operál a sorozat, és ha jól tudom magyar szinkron is készült hozzá egészen a 4. évad első feléig. Csak a 4B-hez nincs még, de mivel az amerikai premier már hónapokkal ezelőtt volt, gondolom nemsokára lesz szinkron a 4. évad második feléhez is.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

2017. febr. 25.

The Royals (Uralkodók) 3. évad összegzés


Habár a második évad kissé csalódást okozott számomra, még mindig kitartok a The Royals mellett és adtam egy esélyt a harmadik évadnak. Főképp azért döntöttem így, mert ugyebár bejött a sejtésem és kiderült, Robert mégis életben van (most komolyan… ne mondjátok, hogy ezt csak én láttam előre). Így érdekes csavart vehetett volna a történet, gondoltam én, és emiatt folytattam a sorozatot.

A harmadik évadnak ismét 10 részt kapunk, ami bőven elég volt, és még így is elég sok felesleges történetszál és műbalhé kapott benne helyet, hogy legyen mivel kitölteni a műsoridőt. Kissé lassan indult be a sztori, de aztán mikor előjöttek a komoly drámák és balhék, akkor aztán igazán izgalmassá vált. Azonban most sem tudom azt mondani, hogy maradéktalanul tetszett volna, hisz két olyan hülyeség volt benne, amit máig képtelen vagyok megemészteni. Ez a két dolog az egész évadra rányomta a bélyegét, én meg csak fogtam a fejem és pislogtam, bízva abban, hogy a végére valami értelmeset hoznak ki belőle. (Segítek, nem így lett!)

Az első, ami rögtön kiakasztott, az Liam új szerelmi szála, Katherine, akiről persze rögtön kiderült, hogy Robert volt barátnője. Innen sejthetitek, hogy Robert visszatérésével kaptunk egy már unalomig lerágott szerelmi háromszöget. Utálom a szerelmi háromszögeket, ez az egyik dolog a könyvekben vagy filmekben, amivel a világból ki lehetne kergetni, erre itt is behozzák, ráadásul egy olyan nevetséges módon, hogy csak sírni tudok miatta. Na mármost… csaknem egy év telt el Robert feltételezett halála óta, és Liam eddig nagy ívben tojt Katherine-re, akiért állítólag annyira, de annyira oda volt végig… erre pont most hajt rá, mikor Robert visszatér. Erőltetett írói történetszál volt az egész, és Liam „kálváriája” is, amit ez követett. Még hiteles is lehetett volna a dolog, ha Liamnek nem pont most jut eszébe a lány egy év múlva.

Ha ez nem lenne elég, Liam teljesen kifordul magából és mivel Katherine rövid úton lepattintja és visszatér Roberthez, ezért sírós, picsogó kisfiú módjára, elkezd féltékenykedni a bátyjára és játssza a sértett kisöccsit, ami nem állt jól neki. Ezzel a Liam gyerekkel nem tudnak az írók mit kezdeni, ez ismét bebizonyosodott. Számomra az egyik legirritálóbb szereplő az egész sorozatban.


A másik, amit nem tudok máig se megemészteni az, ahogy Eleanor és Jasper kapcsolatát tönkretették. Az évad első felében nálunk aranyosabbat találni se lehetett volna, olyan jó volt látni, hogy végre egymásra találtak és együtt lehetnek minden balhé nélkül, erre aztán történik egy olyan baromság, amit nem gondoltam volna. Egy műbalhé, ami nem kellett volna ide, vagyis amit egyszerűen el lehetett volna intézni. Megjelenik egy újságíró, aki zsarolni kezdi Jaspert a múltjával. Erre Jasper mit tesz? Igen, jól sejtitek… azért, hogy megvédje Eleanort, otthagyja a lányt és maga akarja elrendezni az ügyet. Lenny semmit sem értvén, magába roskad, amire felteszem minden joga meg van.

Kérdem én… nem lett volna egyszerűbb, ha szól Lenny-nek az újságíróról, aki mondjuk könnyen elhallgattatta volna a nőt, révén ő a brit hercegnő és könnyűszerrel kirúgathatta volna és megakadályozhatta volna, hogy Jasper múltja kiderüljön. Ez így persze túl egyszerű lett volna, akkor nem lehetett volna a fél évadon át balhézni miatta és akkor hol lett volna a dráma? Ne értsetek félre, nem a „kavarásokkal” van a bajom, hanem azzal, hogy az írók ilyen baromsággal kavartak bele Lenny és Jasper kapcsolatába. Ha valami komoly probléma vagy baj állt volna közéjük, azt még érdekes is lett volna nézni, hogy miként birkóznak meg vele.

Sajnos nem tudok jót mondani Helena királynőről és Cyrusról sem. Helena eddig se volt a kedvencem, kifejezetten irritált, mint a fiacskája, de ebben az évadban totál haszontalan volt az egész történetben. Ha nem lett volna itt, akkor se hiányzott volna, legalábbis nekem. Cyrust eddig nagyon bírtam, az egyik legérdekesebb karakter volt, most viszont valahogy ő is töketlenné vált számomra. Vele se történt semmi izgalmas vagy emlékezetes, annyira nem volt önmaga, hogy azt már fájt nézni. Persze a betegsége megváltoztatta meg minden… de valahogy teljesen más lett.


És direkt a végére hagytam az évad nagyágyúját, vagyis Robertet. Bevallom, az elején nem tudtam őt hova tenni. Már a kezdetekkor ott voltak az apró utalások arra, hogy nem mond teljesen igazat a „halála” körülményeiről, meg olyan sunyi feje volt, így sejtettem, hogy lesz még itt valami nagy titok a végére. Aztán akkor kedveltem meg, mikor finoman osztogatni kezdte a nyivákoló és féltékenykedő Liamet, és amikor elkezdett kavarni a háttérben. És a pontot az „i”-re végül az évadzáró tette fel, ahol lehullt a lepel Robert valódi terveiről és kavarásairól.

Olvasgattam rajongói véleményeket és a nagy többség rögtön megutálta Robertet, én viszont azonnal megkedveltem a sunyi fejét. Jó… amit Lenny-vel tett, az színtiszta szemétség, és a húga ezt tényleg nem érdemelte meg tőle… na de a többiek! Azok mind megérdemelték, amit kaptak. Liamet végig osztogatta és szépen helyre tette, mikor túlzottan ugrálni kezdett, Cyrust ravasz módon játszotta ki és győzte le a koronáért vívott harcban, végre Helena-t is megszólta, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy r*banc. Na de a legjobban az tetszett, ahogy Katherine-el játszott végig, és ahogy szétrobbantotta Liam és a lány kapcsolatát, mielőtt bármi komolyabb lehetett volna belőle. De tényleg! Most nem érdemelte meg Katherine, amit kapott? Egyszóval Robert abszolút favorit lett nálam és épp ezért várom iszonyatosan a folytatást. Szerencsére berendelték a 4. évadot. Azt hozzá se teszem, hogy Max Brown már a Tudorokban megnyert magának, és itt se okozott csalódást. Remek választás volt Robert szerepére.

Összességében nem tudom jobbra értékelni az évadot, mint az előzőt, voltak benne bőven baromságok, és ezek eléggé lehúzták nálam. Az elsőt még mindig nem sikerült felülmúlni.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2017. febr. 19.

13 reasons why (13 okom volt...) sorozat infók


Egyik legelső és máig kedvenc könyvem Jay Asher 13 okom volt... című története, amit sajnos kevesen ismernek, pedig higgyetek nekem, kihagyhatatlan élmény, amit bárkinek bármikor ajánlok. A könyvet évekkel ezelőtt olvastam először és már akkor azt gondoltam, hogy milyen remek lenne filmként vagy sorozatként is elkészíteni. Teltek az évek, jöttek és mentek a pletykák, de aztán tavaly végül hivatalosan bejelentették, hogy sorozatot készít a Netflix Asher könyvéből.

Annyira örültem a hírnek, hogy azt le se lehet írni és azóta várom a fejleményeket, infókat, bármit... és persze magát a sorozatot. Egy 13 részes minisorozatot fogunk kapni a Netflixtől, aminek 2017. március 31.-én lesz a premierje, és ahogy a Netflixen az lenni szokott, egyszerre adják ki az összes részt, így nem is kell hetente várni a folytatásra. Alig van egy bő hónapunk eddig, és én már alig várom, hogy végre láthassam milyen lett a sorozat. Nagyon pozitívan állok a dolgokhoz, és remélem sikerült átadni a könyv lényegét és mondandóját. A szereplőgárda jónak tűnik, és mivel a Netflix remek sorozatokat készít (lásd a Daredevilről írt kritikámat!), így nem aggódok. Remélem nem kell csalódnom, mert akkor nagyon szomorú lennék.

Nemrégen megérkezett az első öt still a sorozatból, az első poszter és az első teaser előzetes. Remélem kapunk még egy rendes, hosszabb előzetest is, mert azért ez nem sokat mond azoknak, akik nem ismerik a könyvet. Addig is hozom, ami eddig van.
Nektek hogy tetszenek a képek és az előzetes? Várjátok a sorozatot? Ilyennek képzeltétek el a színészeket?








2017. febr. 13.

2017 legjobban várt filmjei


Kicsit megkésve, de hozom az év legjobban várt filmjei lista első részét. Ahogy nézegettem az idei premiereket, kissé elkeseredtem, mert nem sok film keltette fel igazán az érdeklődésemet. Találtam azonban párat, ami érdekel, de sajnos azok se annyira, hogy moziba menjek értük. Nagy valószínűséggel idén nem sokszor fogok moziban filmet nézni, de ha kijönnek DVD-n, akkor mindenképp meg fogom őket nézni.

Before I fall (Mielőtt elmegyek)

Nincsenek nagy elvárásaim a film felé, holott a könyvet nagyon szerettem annak idején mikor olvastam. Nem biztos, hogy újraolvasom a film megtekintése előtt, mert akkor az utóbbinak biztos nem lenne esélye, de arra kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak ki az alapanyagból.

Az előzetes nem sok jót ígér, inkább csak egy komolynak tűnni akaró tinifilmet sejtet, így bízom benne, hogy azért ennél többről fog szólni és valamennyire sikerül átadni a film hangulatát és mondandóját. Magyar premierről nem tudok, szerintem nem is lesz, ami mondjuk nem akkora baj, mert legalább nem rontják el a szinkront.

Amerikai premier: 2017. március 3.

Előzetes:


Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast)

Egyik kedvenc gyerekkori mesém a Disney Szépség és a szörnyetege. Ezért kezdtem el repesni az örömtől, mikor megtudtam, hogy készül egy élőszereplős változat. Tudjuk, hogy nem ez az első, hisz ott van a néhány évvel ezelőtti francia adaptáció, ami elég jól sikerült a maga nemében, nekem csak a túl sok animáció és a sok változtatás nem tetszett.

Az amerikai verzió közelebb fog állni a Disney meséhez, (hála az égnek!) és ha ez nem lenne elég biztató, akkor adott számunkra egy remek szereplőgárda, csodálatos látványvilág fülbemászó soundtrackkel és rengeteg apró utalás az eredeti mesére. Ráadásul musical film lesz, és ez újabb örömhír számomra, mivel nagy musical rajongó vagyok.

Tulajdonképpen minden adott a hatalmas sikerhez és iszonyat csalódott lennék, ha mégis nagyot bukna a film. Persze engem nem a pénzügyi része érdekel, hanem maga a film. Ha a többi mesefeldolgozáshoz hasonlóan ezt is elcseszik, akkor örökre elvesztem a hitemet abban, hogy valaha készülni fog egy jó meseadaptáció.

Magyar premier: 2017. március 23.

Előzetes:


Csodanő (Wonder Woman)

Én még bízom abban, hogy a DC filmes univerzum egyszer összekapja magát és végre normális filmet ont magából, ahogy a Marvel teszi. Próbálkoznak ők, eddig sajnos kevesebb sikerrel (mármint sokak szerint, szerintem azért nem olyan rosszak az eddigi filmek sem, de ez magánvélemény), de hátha a Csodanő más lesz.

Nem tudom, hogy mennyire lesz eladható egy olyan szuperhős itthon, aki nő és akit ráadásul kevesen ismernek, de kíváncsian várom a fejleményeket. A film érdekesnek tűnik, biztos meg fogom nézni valamikor, de azért nem fogom kezem-lábam törni, hogy rohanjak a moziba.

Magyar premier: 2017. június 23.

Előzetes:


Folyt. köv.

2017. jan. 21.

Sherlock 4x03: The Final Problem (A végső probléma)


Megérkezett az utolsó rész a 4. szezonból, és amennyire vártam, annyira szerettem volna azt is, hogy még tovább tartson és ne legyen vége. De minden jó dolognak vége lesz egyszer, és sajnos ismét kell legalább 3 évet várnunk a folytatásra. Már ha lesz egyáltalán... mert nekem eléggé sorozat zárónak tűnt az utolsó rész. Nem tudok semmit, csak egyéni megérzés, de ne legyen igazam.

A 4. évad utolsó részével kapcsolatban nagy elvárásaim voltak csakúgy, mint mindenki másnak. Az első két rész számos kérdés vetett fel és így egy iszonyat jó zárásra számíthattunk idén, ami szerencsére így is sikerült. Minden függőben maradt kérdésre megkaptuk a választ, legyen az hihető vagy sem, de legalább nem maradt semmilyen elvarratlan szál és ez a lényeg. Legalábbis nekem, mert nem szeretem, ha valamit magyarázatlanul hagynak.

Mivel teljes tudatlanságban vetettem bele magam a részbe, így ötletem se volt, mire számítsak. Ismét pislogtam nagyokat, ahogy haladt előre a sztori. Meg kell mondjam, egy veszettül izgalmas és érzelmes résszel zárt a 4. évad, nekem iszonyatosan tetszett az elejétől a végéig és így nyomban csatlakozott a kedvenc Sherlock részeim körébe. Innentől SPOILERESEN folytatom, mert máshogy nem lehet írni róla, így aki nem szeretne semmit se megtudni, az ne olvasson tovább.


Két dolog érdekelt igazán. Ki Eurus és mi a története, valamint, hogy Moriarty hogy a fenébe kapcsolódik mindehhez és hogy visszatér-e vagy sem. Mindkét kérdésemre megkaptam a választ, ezen a téren nem kellett csalódnom. Az írók az egyik legizgalmasabb részt készítették el. Imádom az ilyen "szabadulós" történeteket, mindig érdekes látni az ilyet. Összezárnak egy helyre néhány embert, akiknek különféle feladatok megoldásával vagy próbák kiállásával kell kijutniuk onnan úgy, hogy egymásra vagy csakis önmagukra számíthatnak. Most egy ilyet kaptunk Sherlock stílusba ágyazva és felettébb jól sült el a dolog.

Örültem annak, hogy nem csak Sherlock és John lett bezárva, hanem Mycroftot is hozzájuk csapták, mert nagyon jó dinamika van a három karakter között. Én nagyon bírom Mycroftot, főleg mikor beszólogatnak egymásnak Sherlockkal és a kis testvéri rivalizálást szintén öröm nézni alkalmanként. Tetszett, ahogyan Sherlock és Mycroft testvéri kapcsolata is alakult és sokat változott az évadok folyamán, amire talán most került fel a pont. A rész alap története tehát hibátlan, engem megvett magának. Érdekes, izgalmas és ötletes volt, remek körítéssel és három remek karakterrel.

Az izgalmak mellett kaptunk egy remek "ellenséget" Eurus személyében. Nagyon kíváncsi voltam rá, habár sejtettem, hogy mi lesz a története és végül igazam lett. Tetszett a kontraszt Sherlock és Eurus között, ha úgy vesszük egymás tükörképei ők ketten. Eurus olyan, mint Sherlock, sőt még nála is összetettebb személyiség. Eurus példázza az, hogy mi lehetne Sherlockból, ha a férfi is átlépné azt a bizonyos határt, amire többen utalgattak néha. Eurus szociopata és pszichopata egyben, Sherlock sötét tükörképe, akit kivetett magából a családja és magára hagytak, így nem csoda, hogy (még jobban) bekattant és bosszút akart állni rajtuk. Nem tudom, hogy az eredeti Sherlock Holmes történetekben van-e nővére Sherlocknak vagy sem, de ha az írók csak a modern verzióba találták ki a nő karakterét, akkor is azt kell mondanom, hogy remek ötletnek tartom és nekem nagyon tetszett ez a csavar.


Eurus az elején teljesen negatív színben tűnik fel és teljességgel ellenszenves mindenkinek, főleg amiatt, hogy mit csinál Sherlockékkal, de a végére kiderül, hogy őket igazából soha nem tudná bántani. Inkább csak az évek óta felhalmozódott haragja vezérelte, miközben végig csak arra vágyott, hogy a családja visszafogadja őt és szeressék valamennyire. Kicsit őrült, kicsit veszélyes és tényleg bezárva kell tartani mindenki érdekében, de ha úgy vesszük, nem sokban különbözik Sherlocktól vagy épp Mycrofttól.

Nem szeretnék elmenni szó nélkül Moriarty mellett sem, mert azt egyszerűen nem tehetem meg. Nos... sajnos valójában nem tért vissza (mondjuk, hogy is térhetett volna!), de legalább néhány múltbéli emlékképben és felvett videón újra láthattuk őt, ha csak keveset is. De még ha keveset szerepelt, akkor is uralta az összes jelenetet, amiben felbukkant. Külön tetszett az ötlet, hogy tőle származik Eurus egész terve, és valamilyen átvitt értelemben ismét ő szívatta meg Sherlockot, még a halála után is. Még mindig tartom azt a véleményem, hogy kár volt őt a 2. évadban megölni, később kellett volna eljátszani ezt a "csavart", mert látszik, hogy a rajongók annyira szerették, hogy az írók azóta mindent megtesznek, hogy valahogy visszacsempésszék őt a történetbe. Emlékként, képzelgésként, vagy a múltban, de mindig visszahozzák még ha csak egy kis időre, akkor is.

Ha összességében kell értékelnem a 4. évadot, akkor azt kell mondanom, hogy a gyenge és felejthető kezdést végül két iszonyat izgalmas és érzelmes rész követte, ami felejthetetlenné tette számomra a szezont. Jobban tetszett, mint az előző 3. évad, ezt be kell vallanom. Az utolsó rész pedig tökéletes volt számomra, remek évadzáró, és még sorozatzárónak is elmegy, ha emellett döntenek a készítők. (Remélem nem így lesz, hanem készül 5. évad!) Most újabb három évet kell várnunk a folytatásra... sajnos ez van. Addig is, ha elkészül a magyar szinkron, újranézem a 4. évadot.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

2017. jan. 15.

Sherlock: 4x02 The Lying Detective (A hazug detektív)


Eltelt egy újabb hét és így megérkezett a Sherlock 4. évadának második része. Az eddigi tendenciák alapján azt vártam, hogy ez a rész lesz a leggyengébb a három közül (lássuk be, a korábbi évadokban mindig a középső rész lett a legegyszerűbb és mondhatni "legunalmasabb"), de nagy meglepetésemre pozitívan csalódtam. Rögtön az elején szeretném kijelenti, hogy ez a rész sokkal jobb lett, mint az évadnyitó, sőt... engem annyira levett a lábamról, hogy talán a sorozat legjobb részeihez is felér. Lássuk, miért is tetszett nekem A hazug detektív ennyire.

Várható volt, hogy ez a rész a gyászról fog szólni. Nem gondoltam, hogy könnyen túl fogunk lépni Mary halálán, és nem is szabadott volna. Iszonyat jól oldották meg a készítők, hisz az egész részt egy sajátos gyászos, komor és depressziós hangulat lengte körbe. Sherlock és John mindketten megszenvedik Mary halálát, persze más-más módon és mivel John Sherlockot hibáztatja a történtekért, így mindketten magukban szenvednek.


Tetszett a párhuzam a két főszereplő között, hisz mondhatni mindketten hasonló módon gyászoltak, de sajnos egyedül. Mindketten hallucinálnak, mindketten sokkosak, mindketten magukba fordultak, és nem is próbálták meg felkeresni a másikat. Régóta ideje volt egy ilyen résznek, mert még a legjobb barátokkal is megesik, hogy néha összekapnak valamin. Sherlock és John barátságában most jött el ez a törés, és mivel teljesen reális indok miatt történt az egész, így belekötni sem lehet. A végén előtörnek az érzelmek és mindketten kiadjuk magukból, ami eddig belülről marcangolta őket. Ez a tragédia és a miatta kialakult "mosolyszünet" kellett a barátságuk fejlődéséhez, mert ettől válik az eztán még szorosabbá.

Habár szomorkásabb és depressziósabb volt ez a rész, mint talán az eddigiek valaha, mégis sikerült az íróknak több apró kis poént belecsempészni, mint mondjuk az előző részben. Jót mosolyogtam Mrs. Hudsonon, vagy épp Mycroft és Lady Smallwood rész végi "fellángolásán", főleg azon, hogy Mycroft milyen fejet vágott, mikor a nő megadta neki a privát telefonszámát. A rezidens nyomozási ügyünk, most se lett valami emlékezetes, és mivel azt hittem, hogy lesz még itt valami csavar a végére, ezen a téren kissé csalódnom kellett.


Persze nem hagyhatom ki a rész végi nagy csattanót, mert olyan történt amire soha az életben nem számítottam volna. INNENTŐL SPOILERESEN FOLYTATOM!!! Voltak utalások korábban arra vonatkozóan, hogy talán lehetett még egy testvére Sherlocknak és Mycroftnak, de én azt hittem, hogy meghalt vagy valami, így nem lesz sosem nagy jelentősége. Erre kiderül, hogy a testvérük igenis is, és nem bátyjuk van, ahogy arra mindenki számított volna, hanem egy nővérük. És ha ez nem lenne elég, az a bizonyos nővér már az évad eleje óta itt kering a háttérben és szövögeti titkos terveit.

Ezernyi kérdés merült fel bennem a rész után. Ki lehet ez a nő valójában? Tényleg Sherlock és Mycroft testvére lenne? Ha igen, akkor Sherlock, hogy-hogy nem ismerte meg a saját testvérét? Talán nem tudott róla? Hol volt idáig? És mi van Moriarty-val? Akkor nem is fog visszatérni, hanem csak a nővérük szórakozik velük az elejétől? (Jó, kicsi volt az esélye, hogy Moriarty tényleg visszatér, de én azért ragaszkodtam ahhoz a kicsit esélyhez is.) Mellesleg a sminkesek irtó jó munkát végeztek, mert nekem fel se tűnt, hogy az a három nő egy és ugyanaz lenne. Vagy csak én voltam ilyen figyelmetlen? SPOILER VÉGE!!!

Mérföldekkel jobb lett ez a rész, mint az évadnyitó volt, és ezek után iszonyatosan várom az utolsót, mert ezernyi kérdésemre szeretném tudni a választ. Nagyon izgalmas lehet az évadzáró, amint elkészül hozzá a felirat, megnézem, amilyen hamar csak lehet.
Értékelés: 10/9

4. évad előzetes:

2017. jan. 7.

Sherlock: 4x01 The Six Thatchers (A hat Thatcher)


Ahhoz képest, hogy észre se vettem, ez a három év olyan gyorsan röppent el, hogy el se hiszem. Persze közben nem éreztem, hogy ilyen gyorsan telne az idő, de belegondolva abba, hogy három éve, 2014 elején izgalommal telve néztem élőben online a 3. évad új részeit, mégis fura, hogy most meg itt vagyok három év múlva... és végre nem kell tovább várni a Sherlock új részeire. Itt a 4. évad, ismét három ropogósan friss résszel és én már alig vártam. Most valahogy nem volt bennem az a nagy láz, mint ezelőtt, így nem is néztem meg élőben az új részt, hanem inkább megvártam a feliratos verziót és azt, hogy legyen másfél nyugodt órám arra, hogy nyugodtan megnézhessem. A héten tehát kezdett a 4. évad.

Nem tudtam mire számítsak, így gyakorlatilag minden újdonságot jelentett számomra. Nem kaptam el semmilyen spoilert, nem lőttem le magamnak a poént, és nem olvastam utána semminek. Boldog tudatlanságban ültem neki a résznek és izgatottan vártam  Sherlock és John legújabb kalandjait. Örülök, hogy visszatért a sorozat, és szerencsére egy egészen korrekt résszel indult a szezon. Nem azt mondom, hogy maradéktalanul tetszett, fogalmazzunk úgy, hogy kissé felemás érzésekkel írom most ezt a véleményt.


Kezdjük azzal, ami nem tetszett. Nem is az a jó szó rá, hogy nem tetszett, inkább csak úgy érzem, hogy hiányzott néhány dolog. Pontosabban kettő. Valahogy ez a rész lassabb és monotonabb lett, mint az eddigiek valaha. Nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg, mire gondolok. Olyan monoton módon haladtak előre az események, Ha ez nem lenne elég, alig akadt valami poén, ez egy elég "poénhiányos" rész lett, ha engem kérdeztek. Szinte egy vicces beszólás, tekintet vagy szóváltás nem maradt meg bennem, ami fura, mert ilyen eddig sose fordult elő. Jó, értem én, hogy már csak a történet miatt is, ez egy komolyabb rész, lehet, hogy direkt nem akartak "vicceskedni", de nekem akkor is hiányoztak a poénok.

Ami viszont a leginkább nem tetszett, az a nyomozási szálak összevarrása. Számomra mindez annyira nagy véletlennek hatott, hogy el se tudom mondani, mennyire hülyén vette ki magát. Túl nagy véletlen, hogy Sherlock PONT egy olyan nyomozáshoz kerül, ahol PONT az a férfi a hunyó, akinek PONT Mary múltjához van köze, és aki PONT Mary-t keresi, és aki PONT megtalálja a nőt, pedig csak éppen most kereste el keresni. Kissé össze lett csapva ez a szál, egy olyan nagy véletlen, hogy szinte már lehetetlen, és épp ezért hagyott bennem egy kis keserű szájízt.

Mielőtt azonban csak panaszkodásból állna ez a vélemény, tudnotok kell, hogy igenis tetszett összességében a rész. Azok a dolgok, amik tetszettek, inkább a pozitív irányba billentették a mérleget. Kifejezetten örültem annak, hogy nem húzták el Mary terhességét, hanem hamar letudtuk, és hogy Mary és John házasságát reálisan ábrázolták, ahol igenis vannak gondok, és a gyerek megszületése után nem lett minden és mindenki felhőtlenül boldog. Nem hittem volna, hogy valaha megtudjuk Mary múltját, azok után, hogy John elégette a pendrive-t, de szerencsére nem így történt. Csak azzal volt a gondom, hogy olyan NAGY VÉLETLEN folytán derültek ki a dolgok, ami teljesen irreálisan hatott számomra.


Ami a leginkább megdöbbentett, az a rész vége, és innen SPOILERESEN FOLYTATOM!!!!! Nem akartam elhinni és csak pislogtam, mikor Mary meghalt. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar kiírják a történetből. Egyrészt örülök ennek, mert hosszútávon biztos felesleges harmadik lett volna belőle, és hát idegesített volna, hogy mindig ott van Sherlock és John körül. Kövezzetek meg, szerintem Sherlock és John ketten együtt fenomenálisak, és nem kell ide semmilyen nő. Másrészt viszont sajnálom Mary halálát, mert én bírtam őt. Jobb lett volna kicsit jobban megismerni, amire már nem igazán lesz lehetőségünk. Épp, hogy megtudtuk ki ő, már meg is hal. Mondom, felemás érzéseim vannak a rész lezárásával, csakúgy, mint magával az egész résszel. SPOILER VÉGE!!!!

Örülök annak, hogy végre elkezdődött a 4. évad, és habár az első rész nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, mégis várom a folytatást. A középső részek szintén gyengébbek szoktak lenni az eddigi tendencia alapján, így gondolom megint az utolsó fog ütni igazán. Majd meglátjuk.
Értékelés: 10/7

4. évad előzetes:

2016. dec. 31.

Mi a helyzet?!


Kissé eltűntem az utóbbi négy hónapban, tudom, és ezt én sajnálom a legjobban. Idén fejeztem be az egyetemet és kezdtem el dolgozni fő állásban, így sajnos már nincs olyan sok szabadidőm, mint zsenge egyetemista koromban. Mondjuk nem sajnálom annyira a dolgot, mármint azt, hogy vége az egyetemista éveknek, mert már iszonyatosan untam a tanulást és alig vártam, hogy végre dolgozni kezdhessek és elinduljak a "nagybetűs életben". Felköltöztem ismét Budapestre és immár felnőtt, dolgozó nőként kell megállnom egyedül a lábamon. (Jó, nem vagyok teljesen egyedül, mert húgom is Budapesten él, de ez most nem lényeg.)

Nem tudom mások, hogy csinálják, hogy munka mellett van idejük és energiájuk olvasni akár heti több könyvet is, nekem sajnos nincs, még ha akarnám sem. Őszintén csodálom őket, és bárcsak én is így tudnám szervezni a napjaimat, de sajnos nem jön össze és manapság gyakran vonzóbbnak tűnik leülni egy film vagy sorozat elé és csak bámulni a monitort, mint hogy leüljek olvasni. Nemrég a Harry Potter könyveket kezdtem el újraolvasni, de azokkal is lassabban haladtam és nem is fejeztem be a sorozatot, mert az utolsó két rész újraolvasása még várat magára. Tehát olvasok én, csak épp nem olyan sokat és nem olyan ütemben, mint régebben. És ha olvasok, akkor se új könyvet, hanem inkább valamelyik régi kedvenc újraolvasása mellett döntök, de azokról értelemszerűen nem írok még egy bejegyzést a blogra. Ezek tehát az okok, amiért megcsappant a bejegyzések száma az utóbbi hónapokban.

Nem szeretnék magyarázkodni, nem azért írtam le mindezt, csak szerettem volna jelezni, hogy élek és virulok, csak épp olyan irányba haladt az életem, ahol az olvasás és a blog vezetése kissé hátrébb tolódott az egyéb teendőim  mellett. Kissé bánt a dolog, de ugyanakkor örülök annak, hogy van időm pihenni ezen a téren, mert ha őszinte akarok lenni, akkor már kezdtem megcsömörleni a sok könyvtől, így talán jót is tesz ez a szünet. Hogy mi lesz most? Minden megy tovább, ahogy eddig. Nem zárom be az oldalt, és továbbra is írni fogok kritikákat és egyéb posztokat, csak azt nem tudom, hogy mikor és azt nem tudom, hogy mennyit. Ahogy az időm és a kedvem engedi.

Ismét eltelt egy év, és januárban lesz 5 éves a blog, ami szerintem nagyon jó dolog, és örülök, hogy eddig sikerült vezetnem lankadatlan lelkesedéssel. Jövőre folytatom, ahogy eddig.


Végül az év utolsó napján mi mást kívánhatnék nektek, mint Boldog Új Évet! 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...